Nagyon meglepő eredményt hozott a hazai téligumi-teszt

Hatodszor rendeztek nagy hazai téligumi-tesztet a Hungaroringen. Meglepő, hogy a négy évszakos gumik közül melyik érte el a legrosszabb eredményt.

A Nonstopgumi.hu és a Használtautó.hu hatodik alkalommal rendezte meg közös téligumi-tesztjét a Hungaroringen.

Tizenkilenc szettet vizsgáltak meg a szakemberek,köztük ötféle új négy évszakos típus, valamint egy új és egy használt nyári garnitúra is szerepelt a teljes körű összehasonlíthatóság érdekében.

Az idei teszteket 1-3 Celsius-fokos hőmérsékleten végezték,mind a száraz, mind a vizes, mind pedig a jeges (vizes műgyantával modellezett) úton való megállást vizsgálták különböző sebességek mellett. Emellett sor került a csúszós úton mutatott kapaszkodóképesség, a gördülési ellenállást mutató kigurulás, a kopás, illetve a menetzaj mérésére is. A teszten az itthon legelterjedtebb méretű (195/65 R15) abroncsok szerepeltek.

Az ötfajta négy évszakos gumi közül négy esetében is sikerült a jeges útviszonyoknak megfelelő változatot kihozniuk a gyártóknak, de a különböző szempontok összesítése során világosan látható, hogy

ez az abroncsfajta a téli időszakokban komoly teljesítménybeli kompromisszumok vállalását jelentheti.

Meglepő, hogy a négy évszakos gumik közül az egyre népszerűbbé váló Michelin CrossClimate érte el a legrosszabb eredményt.

A vizsgálatban részt vevő abroncsok az egyes szempontoknak különböző mértékben tettek eleget.

Száraz úton – fagypont felett – a Michelin négy évszakosa, míg vizes úton a Vredestein téli abroncsa volt a legjobb,

 

mindkét teszt második helyezettje a Continental téli gumija volt. Jeges úton fékezhetőségben a Bridgestone, míg kapaszkodási képességben a Continental volt a legjobb. A legcsöndesebbnek szintén a Bridgestone bizonyult, ugyanakkor a gördülési ellenállás szempontjából a Hankook bizonyult a legjobbnak. Kopási kép tekintetében 7 abroncs is a maximális pontszámot kapta, valamennyien téli abroncsok.

A magyar átlagos téli útviszonyoknak megfelelően a száraz, nedves és jeges aszfalton mért fékutakat, illetve a jeges úton mért kapaszkodást 20-20 százalékos, a kopást 10 százalékos, míg a zajszintet és a gördülési ellenállást 5-5 százalékos súlyozással értékelve a hazai teszt az alábbi sorrendet eredményezte:

Forrás: HASZNÁLTAUTÓ.HU

Bár az egyes abroncsok a különböző szempontoknak eltérő módon tettek eleget, az összesítésben ezek a különbségek a jó minőségű termékeknél nagyjából ellensúlyozták egymást. Így összességében elmondható, hogy a lista első negyedében szereplő gumimodellek bármelyike jó szívvel ajánlható az idei téli gumijukat még csak most kereső autósok számára.

Forrás: http://www.origo.hu/auto/20171113-teli-gumi-teszt-2017-hungaroring.html

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon

    Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon


  • Két szabálytalanul közlekedő nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány

    Két szabálytalanul közlekedő nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány


  • Rendőröket akart gázolni. 12 évre is börtönbe mehet

    Rendőröket akart gázolni. 12 évre is börtönbe mehet


  • Visszavették az ámokfutótól a bérelt kocsit. Olyan szinten fenyegetőzött, hogy a TEK vonult ki érte

    Visszavették az ámokfutótól a bérelt kocsit. Olyan szinten fenyegetőzött, hogy a TEK vonult ki érte


  • Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit

    Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit


  • Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában

    Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában


  • Az M1-esen rohant bele a mögötte érkező. Későn észlelhette a sebességkorlátozást

    Az M1-esen rohant bele a mögötte érkező. Későn észlelhette a sebességkorlátozást


  • Így oltották el a tűzoltók a Csepelen kigyulladt buszt

    Így oltották el a tűzoltók a Csepelen kigyulladt buszt


  • Budapest legőrültebb taxisofőrjét rögzítette egy fedélzeti kamera. A járdán előzte le a dugóban állókat

    Budapest legőrültebb taxisofőrjét rögzítette egy fedélzeti kamera. A járdán előzte le a dugóban állókat


  • Halálos baleset: Nyerges vontatóval ütközött egy BMW és egy Opel az 51-es úton

    Halálos baleset: Nyerges vontatóval ütközött egy BMW és egy Opel az 51-es úton


  • Felmérés: A legtöbben maximum ennyiért tudnának használt autót venni

    Felmérés: A legtöbben maximum ennyiért tudnának használt autót venni


  • Kamera rögzítette: Letarolta a kerítést Dömsödön, ömleni kezdett a gáz

    Kamera rögzítette: Letarolta a kerítést Dömsödön, ömleni kezdett a gáz


  • Dráma a vasúti átjáróban: Az utolsó pillanatban sikerült megúszni a tragédiát Lengyelországban

    Dráma a vasúti átjáróban: Az utolsó pillanatban sikerült megúszni a tragédiát Lengyelországban


  • Lerendezte a kocsit! Egy beton kerítéselemnek csapódott

    Lerendezte a kocsit! Egy beton kerítéselemnek csapódott


  • Büntetőfékezett, publikáltuk, bevonták a jogosítványát

    Büntetőfékezett, publikáltuk, bevonták a jogosítványát