Nagyon komoly traffipaxok lépnek működésbe a horvátoknál

1700 új sebességmérő kamerát szerelnek fel az országban. – szúrta ki az Index.

A Világgazdaság úgy tudja, már el is kezdték felszerelni a kamerákat a horvát utakon.

Az új típusú traffipaxok különlegessége, hogy két irányban is mérik a járművek sebességét, ráadásul azonnal kiszabják az egyes büntetéseket is, a szabálysértés mértékének megfelelően.

Hirdetés

A sebességfigyelők akár 600 méteres távolságból is képesek regisztrálni a túl gyorsan haladó autókat, valamint A vezetés közbeni telefonhasználatot, vagy a be nem kapcsolt biztonsági övet is képesek észlelni.

Ha pedig valaki a rendszáma eltakarásával próbálna elkerülni egy rázós helyzetet, a kamerarendszerek azonnal értesítik a legközelebbi járőrt, aki megállítja a trükköző sofőrt…

A CroCodil néven futó fejlesztési projekt több mint tízmillió euróba kerül Zágrábnak, de bíznak abban, hogy rövid időn belül megtérül ez az összeg.

Az autópályákon lévő alagutak és közutak mellett az 1700 kamerából a tengerparti megyékre is bőven fog jutni, nem titkoltan azzal a céllal, hogy a turisták is jobban figyeljenek a sebességhatár betartására. A büntetést ráadásul külföldre is kiküldik, és egy uniós megállapodás értelmében adott esetben az illetékes ország hatóságai hajtják be a bírságot.

És hogy végképp kikerülhetetlen legyen a büntetés, a műszereket időnként áthelyezik egyik helyről a másikra, hogy ne lehessen tudni, éppen merre futhatunk bele az egyikbe.

Horvátországban a legfeljebb 15 százalékos sebességtúllépésért vagy a biztonsági öv használatának elmulasztásáért 30 eurós bírság jár. A sebességhatár 25 százalékos túllépéséért vagy a vezetés közbeni telefonálásért 100 eurót, a 25 százaléknál nagyobb mértékű gyorshajtásért pedig 300 eurót kell fizetni.

Hirdetés

Több szabálysértés egyszerre való elkövetése vagy ittasság miatt a rendőrjárőrök akár 4 ezer eurós csekkel is „jutalmazhatják” a szabálytalankodókat. – jegyezte meg a portál.

Borítókép: illusztráció – police.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Megérkezett a felfrissített Tesla Model Y legolcsóbb változata

    Megérkezett a felfrissített Tesla Model Y legolcsóbb változata


  • Az udvarra zuhant be egy autó, miután egy másikkal ütközött

    Az udvarra zuhant be egy autó, miután egy másikkal ütközött


  • Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége

    Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége


  • Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon

    Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon


  • Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak

    Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak


  • Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál

    Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál


  • 170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla

    170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla


  • Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája

    Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája


  • Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták

    Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták


  • 42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot

    42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot


  • Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből

    Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből


  • Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt

    Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt


  • Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre

    Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre


  • Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül

    Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül


  • Fékezés nélkül csapta el a fiatal lányt. Kamera rögzítette

    Fékezés nélkül csapta el a fiatal lányt. Kamera rögzítette