Nagy változás jön a traffipaxoknál 2018-ban – döntött a rendőrség

Papp Károly országos rendőrfőkapitány utasítására 2018-ban már nagyságrendekkel kevesebb alkalommal vezényelnek rendőröket sebességmérésre az autópályák, autóutak, osztott pályás utak hídjaira, felüljáróira – értesült a 112Press.

Az autóutakról és autópályákról inkább lakott területekre, illetve fokozottan balesetveszélyes, jellemzően kétsávos utakra vezénylik az állományt. Ez, a portál szerint ésszerű döntésnek tűnik, hiszen lényegesen veszélyesebb egy lakott területen belüli 20 százalékos sebesség-túllépés, mint egy olyan osztott pályás szakaszon, ahol sem szembejövő forgalom, sem gyalogos forgalom nincs.

A fentiek azoknak jelentenek rossz hírt, akik szeretnek odalépni a gázpedálra lakott területen belül is, a legtöbb autóvezető számára viszont ez azt jelenti, hogy idővel kevesebbszer találkoznak majd száguldó autóval a városok, falvak utcáin, ami a gyalogosoknak, kerékpárosoknak is jó hír lehet – írja a napi.hu

A tavalyi első hat hónapban a 365 darab fix és 160 mobil készülékből álló hazai traffipax-hálózat személyautók esetében 192 682 darab gyorshajtást rögzített, teherautók és buszok esetében pedig 3734 darabot. Fél év alatt 6,582 milliárd forint bírságot szabtak ki.

Forrás: https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/nagy_valtozas_jon_a_traffipaxoknal_2018-ban_dontott_a_rendorseg.654221.html

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • 750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon

    750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon


  • Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán

    Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán


  • A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek

    A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek


  • Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki

    Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki


  • Az egyre több áltraffipax egy átverés, amit lehet szeretni!?

    Az egyre több áltraffipax egy átverés, amit lehet szeretni!?


  • Felborult az Erzsébet hídon egy futár a furgonjával

    Felborult az Erzsébet hídon egy futár a furgonjával


  • Figyelmeztet a Magyar Közút! Így alakul az időjárás…

    Figyelmeztet a Magyar Közút! Így alakul az időjárás…


  • Rádudáltak egy taxisra Óbudán, elborult az agya

    Rádudáltak egy taxisra Óbudán, elborult az agya


  • Drón akcióban! Kínos és hajmeresztő jeleneteket rögzített a rendőrség a magasból

    Drón akcióban! Kínos és hajmeresztő jeleneteket rögzített a rendőrség a magasból


  • Gátlástalan audis elé hajtott a Hyundai sofőrje, büntetőfékezés lett a jutalom

    Gátlástalan audis elé hajtott a Hyundai sofőrje, büntetőfékezés lett a jutalom


  • Egy balos kanyarban csúszott meg, fára tekeredett

    Egy balos kanyarban csúszott meg, fára tekeredett


  • Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők

    Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők


  • Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön

    Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön


  • Pukkant egyet, majd porig égett az M7-esen a luxus Mercedes. A tulajdonos harcban áll a kereskedéssel

    Pukkant egyet, majd porig égett az M7-esen a luxus Mercedes. A tulajdonos harcban áll a kereskedéssel


  • Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel

    Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel