Nagy Márton berendelte a Mol vezetőit az üzemanyagárak miatt

Úgy látjuk, van egy elcsúszás a korábbi megállapodásunkban, ezért a hét második felére behívtam a Molt és a Magyar Ásványolaj Szövetséget egyeztetésre – mondta az Index kérdéseire Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter azzal kapcsolatban, hogy szerdától ismét emelkednek az üzemanyagárak, pedig korábban a kormány egyezségre jutott a szövetséggel, ennek értelmében az áraknak a régiós középmezőnybe kell tartozniuk.

Hirdetés

Hétfőn Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és Lakner Zsuzsa, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) vezérigazgatója ismertette az állami vállalat tavalyi eredményét. A prezentációjuk szerint az állami vagyon 2010 és 2022 között 11 650-ről 21 860 milliárd forintra nőtt. Nagy Márton korábban már hangsúlyozta, az állam szükségtelen eszközeinek leépítése és ésszerűsítése az egyik célja.

A jelenlegi állami vagyon három területen oszlik meg:

ingatlanvagyon – 11 197 milliárd forint,
részesedések – 6276 milliárd forint,
egyéb vagyon (ingóság és eszközök) – 1387 milliárd forint.

A tavalyi évben az állami vagyonra vonatkozó bevételi adatok a tervezett 22,7 helyett 31,8 milliárd forintot értek el. A társaság bevételei a központi költségvetést illetik meg.

Hirdetés

AZ ÁLLAMI VAGYON ÉRTÉKE A GDP 25 SZÁZALÉKÁT TESZI KI, ÉS 2010 ÓTA MEGDUPLÁZÓDOTT.

A tárcavezető aláhúzta, részletesen látják, hogy jelenleg milyen értékek és tulajdonok vannak az „ország leltárában; a teljes kép látható”. Nagy Márton szerint egyszerre zajlik a vagyonkezelés és értékesítés, hiszen a magánszektor olykor jobban tudja használni.

Nagy Márton az Index ezzel kapcsolatos kérdéseire leszögezte, arról tud beszámolni, hogy volt egy megegyezésük a Magyar Ásványolaj Szövetséggel.

Most úgy látjuk, van itt egy elcsúszás. Ezért a hét második felére behívtam egyeztetésre a Molt és a Magyar Ásványolaj Szövetséget, hogy a korábbi megállapodásunkat hogyan képzelik el. A további lépés ennek a beszélgetésnek a következménye, függvénye lesz. Erről majd tájékoztatjuk külön a médiát.

A teljes cikk itt olvasható.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Két okos, rollerrel, forgalommal szemben, a Gyáli úti felüljárón

    Két okos, rollerrel, forgalommal szemben, a Gyáli úti felüljárón


  • Elképesztő, amit a bamba sofőrök az M7-es autópályán műveltek

    Elképesztő, amit a bamba sofőrök az M7-es autópályán műveltek


  • A türelem elfogyott, az instant karma lecsapott Békásmegyeren

    A türelem elfogyott, az instant karma lecsapott Békásmegyeren


  • Mintha filmforgatás lett volna, úgy nézett ki a Máriaremetei út a baleset után

    Mintha filmforgatás lett volna, úgy nézett ki a Máriaremetei út a baleset után


  • Gyorskajával a kezében kiosztotta a buszsofőrt a megállóban csemegéző „úr”

    Gyorskajával a kezében kiosztotta a buszsofőrt a megállóban csemegéző „úr”


  • Két magyart ölt meg a lezuhanó hatalmas szikla, újabb részletek derültek ki

    Két magyart ölt meg a lezuhanó hatalmas szikla, újabb részletek derültek ki


  • Mentőautóban dulakodtak menet közben az M0-son. Kinyílt az ablak, majd kirepült valami az útra

    Mentőautóban dulakodtak menet közben az M0-son. Kinyílt az ablak, majd kirepült valami az útra


  • Forgalommal szemben száguldott az M7-esen, baleset lett belőle

    Forgalommal szemben száguldott az M7-esen, baleset lett belőle


  • 140-nel szaladt bele a traffiboxba egy autós Budapesten

    140-nel szaladt bele a traffiboxba egy autós Budapesten


  • Volkswagen Lupoval üldözte a Fordot Maglódnál. A körforgalomban érte utol

    Volkswagen Lupoval üldözte a Fordot Maglódnál. A körforgalomban érte utol


  • Elgázolták a fiatal lányt. A buszmegállóhoz akart átmenni

    Elgázolták a fiatal lányt. A buszmegállóhoz akart átmenni


  • Piroson áthajtó Peugeot ütközött egy szabályosan közlekedő Toyotával a Gyömrői úton

    Piroson áthajtó Peugeot ütközött egy szabályosan közlekedő Toyotával a Gyömrői úton


  • A semmiből jelent meg az őrült furgonos az Egér úton. Óriásit mentett olvasónk

    A semmiből jelent meg az őrült furgonos az Egér úton. Óriásit mentett olvasónk


  • Kiesett a kereke és a szalagkorlátnak csapódott egy Skoda az M1-M7 kivezetőn

    Kiesett a kereke és a szalagkorlátnak csapódott egy Skoda az M1-M7 kivezetőn


  • Bámészkodó, indokolatlanul lassító, utánfutót vontató autóba ütközött egy kisbusz

    Bámészkodó, indokolatlanul lassító, utánfutót vontató autóba ütközött egy kisbusz