Mostantól nem használhatja bárki az egyik legnépszerűbb carsharing cég közösségi autóit Magyarországon

Több pontban módosítja a feltételeket január 22-én a Mol Limo.

Az egyik szigorítás, hogy a jövőben a 20. életévét betöltött, a gépjárművezetői engedélyt minimum egy évvel a keretszerződés megkötését megelőzően már megszerző természetes személy regisztrálhat a szolgáltatásba. A hétfőig érvényes feltételekben 18 éves korhatár szerepelt.

Hirdetés

További újdonság, hogy bővül a flotta, mégpedig Suzuki Vitarákkal, amelyek a Toyota Yarisokkal és az Opel Astrákkal azonos díjkategóriába tartoznak majd. Ez hétfőtől azt jelenti például, hogy az alkalmi felhasználóknak a „2 órás” csomag esetén 5613 forintot kell fizetniük, plusz kilométerenként 99 forintot. A havi díjas sofőrök esetében 4490 forint és kilométerenként 79 forint a díj.

A változások közé tartozik, hogy aki állatot visz a limós kocsiban, ami tilos, az 30 ezer forintos büntetésre számíthat. Emellett egy korábban akciós csomag állandóvá válik – írta a Totalcar.

A temetőben lopott. Felvette az autó beltéri kamerája – VIDEÓ

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Meglepődtek a rendőrök: Szögekkel tűzdelte tele gumiabroncsát egy sofőr Borsodban

    Meglepődtek a rendőrök: Szögekkel tűzdelte tele gumiabroncsát egy sofőr Borsodban


  • Sífelvonón utazó gyerekkel ütközött egy autó Ausztriában

    Sífelvonón utazó gyerekkel ütközött egy autó Ausztriában


  • Autója után kötötte saját kutyáját, mert haragudott az állatra

    Autója után kötötte saját kutyáját, mert haragudott az állatra


  • Helyszínelő rendőrt gázolt el egy sofőr

    Helyszínelő rendőrt gázolt el egy sofőr


  • Egy kulcs vezethet az audis ámokfutó nyomára. A vétlen járműben heten sérültek meg

    Egy kulcs vezethet az audis ámokfutó nyomára. A vétlen járműben heten sérültek meg


  • Hatalmas jégtömb zuhant le egy Gyömrői útra kikanyarodó kamionról Kőbányán

    Hatalmas jégtömb zuhant le egy Gyömrői útra kikanyarodó kamionról Kőbányán


  • Autóbalesetet szenvedett Xantus Barbara az autópályán

    Autóbalesetet szenvedett Xantus Barbara az autópályán


  • Bamba sofőrök, hatalmas ütközések az autópályákon

    Bamba sofőrök, hatalmas ütközések az autópályákon


  • Súlyos baleset történt az 51-esen

    Súlyos baleset történt az 51-esen


  • Megőrült a Prius sofőrje a Döbrentei téren. Az egész sort kicselezve folytatta ámokfutását az Attila úton

    Megőrült a Prius sofőrje a Döbrentei téren. Az egész sort kicselezve folytatta ámokfutását az Attila úton


  • Autós üldözés volt hajnalban Budapesten, hét ember sérült meg

    Autós üldözés volt hajnalban Budapesten, hét ember sérült meg


  • Koporsóval driftelt a körforgalomban szilveszterkor

    Koporsóval driftelt a körforgalomban szilveszterkor


  • Egy Trabant csapódott az ingatlanra, a sofőr a helyszínen elhunyt

    Egy Trabant csapódott az ingatlanra, a sofőr a helyszínen elhunyt


  • Szemben hajtott a forgalommal az M3-ason. Frontálisan karambol lett a vége

    Szemben hajtott a forgalommal az M3-ason. Frontálisan karambol lett a vége


  • Elhagyhatta a kórházat a tragikus balesetben megsérült Sallai Nóra

    Elhagyhatta a kórházat a tragikus balesetben megsérült Sallai Nóra