VILÁGGÁ KÜRTÖLNÉD?
Küldd be nekünk itt:
videó, fotó, bármi...

Mostantól megtanulhatsz városi körülmények között, biztonságosan bringázni


SOS Mobilgumis
SOS Autóklíma töltés
hirdetés

Van egy hely erre a célra!

Néhány hete keresett meg minket János, a Velo Budapest! alapítója, hogy létrehozott egy modern “bringasulit”, ami kifejezetten a városi bringázást oktatja.

Mivel azt gondoljuk, hogy a közlekedésben résztvevőknek egy közös társasjátékot kellene játszaniuk, ezért jó ötletnek tartjuk A Velo Budapest! törekvéseit, így gondoltuk megosztjuk veletek a létezésüket…

János ezt írta nekünk levelében, ami szimpatikus volt:

“A Velo Budapest! elsődleges célja a szabályos, biztonságos és kényelmes
kerékpározás oktatása; ugyanakkor kimondott célunk az is, hogy a
közlekedési kultúrát a közlekedők egymáshoz közelítésével javítsa –
ennek egyik központi eleme az “autósok”-kal való párbeszéd/kapcsolat
kialakítása, javítása.”

János 15 éve közlekedik Budapesten kerékpárral. Évekkel ezelőtt ötlött fel benne, hogy az autósiskolák mintájára kerékpárosiskolát nyisson Budapesten.

Az ötletből lassan elhatározás született: eközben megszerzett néhány tanári diplomát, elvégzett egy londoni bringaoktatói képzést és számtalan bringaoktatóval találkozott, hogy tapasztalataikat beépítve a Velo! kurzusaiba a lehető legjobb képzéseket nyújtsa a városi bringázást tanulni vágyó budapesti felnőttek számára. 

Röviden, ez egy bringasuli azoknak, akik városban szeretnének bringázni, biztonságosan, felelősen

“Az oktatások gyakorlati oktatások a főváros
utcáin, kis csoportokban vagy egyénileg, elsősorban azok számára, akik
“félnek” a forgalomban közlekedni.

Célunk, hogy a bringás közlekedők az
autóval közlekedőkkel egyenrangú jogokkal és kötelességekkel rendelkezzenek, ezért nagy hangsúlyt fektetünk a KRESZ-re, illetve oktatásainkon igyekszünk “autós” szemszögből is tekinteni a kerékpárosokra.”

Hiszünk benne, hogy hatékonyan, biztonságosan csak úgy
tudunk együtt közlekedni, ha elkezdjük lebontani az “autós” vs “bringás”
táborokat és megkülönböztetéseket, hiszen alkalomadtán mindannyian
lehetünk egyik nap bringával, másnap autóval vagy éppen gyalog
közlekedők. A jelenlegi bringás közlekedési kultúra elég sok sebből
vérzik, mi azért dolgozunk, hogy ez javuljon!” – írja János

Emlékeztek még erre a rádióműsorunkra???

Délutáni Roadshow – FITTIKÉMMEL ÉLŐBEN

Keressétek hát őket és közlekedjetek felelősen, biztonsággal.
www.velobudapest.hu

MEGOSZTOM:

Ne kockáztass, vegyél kamerát itt:

hirdetés

Tetszik oldalunk?

Támogatóink

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

Itt is kövess…


KERÜLETI FACEBOOK CSOPORTJAINKHOZ

CSATLAKOZZ ITT:


INKÁBB VIDEÓT NÉZNÉL, MINT OLVASNÁL???
IRATKOZZ FEL:


VIBER KÖZÖSSÉGÜNKHÖZ
CSATLAKOZZ ITT:



AUTÓTESZTEKKEL
csatornánkon várunk
89.5 Music FM Fittikémmel

Legfrissebb

Hirdess nálunk

TURBÓZD FEL VELÜNK CÉGED KOMPLETT KAMPÁNNYAL

Banner PR cikk Termék, szolgáltatás bemutatás (Élő, vagy vágott videó)

Kérj egy ajánlatot ide kattintva!

Társ-oldalaink




e-autosok.hu
Elektromos autók – Tesztek – Hírek