Mondd meg te, hogy hol mérjenek sebességet a rendőrök az áprilisi razzián

Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata, a ROADPOL kezdeményezéséhez csatlakozva a magyar rendőrség ismét 24 órás sebességellenőrzést – Speedmarathont – végez április 19-én.

Az idei évben is várják az állampolgárok javaslatait az ellenőrzési pontokra, ahol az egész Európát érintő kampányhoz kapcsolódva, 24 órán keresztül mérik majd a közlekedők sebességét. A korábbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy az akció ideje alatt ellenőrzött sofőrök közül 20-ból 1 nem tartotta be a sebességhatárokat.

Az ellenőrzés ideje alatt, április 19-én 6 órától 2024. április 20-án 6 óráig, ténylegesen 24 óra időtartamban a rendelkezésre álló valamennyi mobil traffipax (Komplex Közlekedési Ellenőrzési Pont) használatban lesz a fixen telepített készülékek mellett.

Hirdetés

Az eddigi akciókhoz hasonlóan az ellenőrzési helyek kijelölése során a lakosság véleményét is figyelembe veszik, a helyszín-javaslatokat április 3-án 11 órától április 8-án 12 óráig a [email protected] e-mail címre várják.

A jelzései alapján, a javasolt helyszínek adottságainak ismeretében a vármegyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakemberei jelölik majd ki a pontos helyszíneket és időpontokat, melyekről a nyilvánosságot is időben tájékoztatják majd.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Nem volt jó a káposzta, a 112-t hívta

    Nem volt jó a káposzta, a 112-t hívta


  • Frontálisan ütközött egy kamionnal. Átment a szembe sávba

    Frontálisan ütközött egy kamionnal. Átment a szembe sávba


  • Biztosítási csalás: Medvének öltözött emberek rongálták meg az autókat

    Biztosítási csalás: Medvének öltözött emberek rongálták meg az autókat


  • Eladta, de nem tudta elengedni, ezért visszalopta az autót

    Eladta, de nem tudta elengedni, ezért visszalopta az autót


  • Hatalmas tűz van a Soroksári úton

    Hatalmas tűz van a Soroksári úton


  • Így okozhatsz halálos, frontális ütközést egy elbénázott sávváltással

    Így okozhatsz halálos, frontális ütközést egy elbénázott sávváltással


  • Hazavitték az elgázolt nőt, majd visszavitték a baleset helyszínére

    Hazavitték az elgázolt nőt, majd visszavitték a baleset helyszínére


  • Zebrán át tolta a kisgyermek a biciklit, halálra gázolta a teherautó sofőrje. Ítélet született

    Zebrán át tolta a kisgyermek a biciklit, halálra gázolta a teherautó sofőrje. Ítélet született


  • Megfagy a vér az ereidben! Centiken múlt a kisgyermek elgázolása Budapesten

    Megfagy a vér az ereidben! Centiken múlt a kisgyermek elgázolása Budapesten


  • Sokan vettek „gombokért” hétülésest állami támogatással, most mégsem tudják könnyen eladni azt

    Sokan vettek „gombokért” hétülésest állami támogatással, most mégsem tudják könnyen eladni azt


  • Halálra gázoltak a zebrán egy kerékpárost

    Halálra gázoltak a zebrán egy kerékpárost


  • Vascsővel és karddal esett egymásnak két férfi egy benzinkúton

    Vascsővel és karddal esett egymásnak két férfi egy benzinkúton


  • Két okos, rollerrel, forgalommal szemben, a Gyáli úti felüljárón

    Két okos, rollerrel, forgalommal szemben, a Gyáli úti felüljárón


  • Elképesztő, amit a bamba sofőrök az M7-es autópályán műveltek

    Elképesztő, amit a bamba sofőrök az M7-es autópályán műveltek


  • A türelem elfogyott, az instant karma lecsapott Békásmegyeren

    A türelem elfogyott, az instant karma lecsapott Békásmegyeren