Hirdetés

Hírek
A MOL Limo öt sofőrös autót és 20 ezer forintos kupont ad az egészségügyi dolgozóknak
A MOL Limo öt sofőrös autót és 20 ezer forintos kupont ad az egészségügyi dolgozóknak
Hirdetés

A koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében a hazai autómegosztó szolgáltatások az elmúlt napokban kedvezményes díjakat vezettek be. Így tett elsőként a GreenGo, majd pedig a Share Now és a MOL Limo is.

A MOL Limo pedig most újabb döntéseket hozott a budapestiek közössége érdekében. Az egészségügyi dolgozóknak 20.000 forintos kedvezményt, és hétfőtől a fővárosnak a szociális ellátómunka elvégzésének megkönnyítésére pedig öt gépkocsit ajánl fel sofőrrel a cég.

A felelősen gondolkodó ügyfeleitől pedig azt kéri, maradjanak otthon, az amúgy is 30 százalékos kedvezménnyel elérhető autókat csak akkor vegyék igénybe, ha valóban szükséges, és akkor is tartsák be a szigorú higiéniás szabályokat, ezzel is gondolva a többi közösségi autósra.

„Közösségi autómegosztó szolgáltatóként a jelenlegi szituációban elsősorban azokra irányítjuk figyelmünket, akik a legtöbbet teszik a köz érdekében, illetve azokra, akik a legnagyobb segítségre szorulnak.  Annak érdekében, hogy a koronavírus terjedése alatt is zökkenőmentes maradjon a főváros ellátása, a MOL öt sofőrrel és öt darab MOL Limo járművel – szükség esetén akár többel is, – segíti a főváros munkáját” – mondta Sáreczky Richárd, a MOL Limo ügyvezető igazgatója.

A Fővárosi Önkormányzati Rendészeti igazgatóság kifejezetten a szociális ellátás biztosítására fogja használni a járműveket, többek közt az otthonaikban maradni kényszerült idős embereknek szállítanak majd velük ételt.

Hirdetés

A MOL Limo szolgáltatás az egészségügyi dolgozók biztonságos munkába jutását és hazaérkezését is segíti.

„Számukra a MOL Limo fejenként 20-20 ezer forintos kupont biztosít. A MOL Limo regisztrációval már rendelkező orvosok, egészségügyi szakdolgozók és orvostanhallgatók az [email protected] e-mail címen regisztrálhatnak a kuponért.

A gyors és bürokráciamentes elbíráláshoz jogosultságukat kamarai tagkártyájukkal, az orvostanhallgatók esetében pedig diákigazolvánnyal igazolhatják.

A regisztrációval nem rendelkezők a MOL Limo appot letöltve tudják ezt díjmentesen megtenni, majd emailben elküldeni kedvezményre jogosító dokumentumaikat” – ismertette az érintettek számára a kedvezmény feltételeit az ügyvezető igazgató.


MEGOSZTOM:


Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés