Mit tegyünk, ha tűz keletkezett az autónkban?

Szinte naponta riasztják a tűzoltókat lángba borult gépjárművekhez. Érdemes tudni, hogy az ütközés során a gépkocsi nagyon ritkán gyullad ki. Sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy valamilyen műszaki hiba miatt kezd el füstölni, égni a jármű. Ilyenkor az azonnali és a nyugodt cselekvés a legfontosabb! – olvasható az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság oldalán

 

Teendők az elektromos meghibásodásokból eredő tűzesetben:

Ha az utasfülkében égett szagot tapasztalunk, és a nyomában vékony füstcsíkot látunk terjengeni a műszerfal mögül, azonnal álljunk meg, vegyük le a gyújtást és a gyújtáskapcsolóból vegyük ki a slusszkulcsot! A gyújtás levételével, majd az akkumulátor lekapcsolásával áramtalanítjuk autónk elektromos rendszerét, ezáltal megszűnhet a zárlatos vezeték túlmelegedése, felizzása. Természetesen az azonnali megállás nem hirtelen padlóféket jelent, hanem a körülöttünk – és főleg a mögöttünk – haladó járművek biztonságát figyelembe vevő gyors fékezést.

 

Teendők a motortérben keletkező tűz esetén:

A motortérben az üzemanyag-ellátó rendszer hibájából keletkező tűz esetén hirtelen erős üzemanyagszag, majd a motortérből kiáramló füst a jellemző. A teendők szintén hasonló módon kezdődnek: azonnali megállás, motor leállítása, gyújtás levétele.

– Felnyitjuk-e a motorháztetőt? A keletkező tűz oxigén ellátása – lecsukott motorháztető esetén – a tető alatt megszoruló füst és egyéb égéstermékek miatt nem tökéletes, ezáltal a lánggal égés intenzitása kisebb. Abban a pillanatban, ahogy felnyitjuk a tetőt, friss levegőt engedünk a tűzre, és a lángok felcsapnak! A motortérben keletkező tűz esetén csak akkor nyissuk fel a motorháztetőt, ha a kezünkben van egy kibiztosított, beüzemelt tűzoltó készülék, de ebben az esetben is csak annyira, hogy az oltóanyag biztosan bejusson. Arra vigyázzunk, hogy a felforrósodott karosszériaelemek és a kiáramló égéstermékek égési sérüléseket okozhatnak! Tűzoltáskor a tűzoltó készüléket szakaszosan üzemeltessük.

 

A gépjárműben elhelyezett tűzoltó készülék alapszabályai:

Személygépkocsiban kisebb készüléket rendszeresíthetünk, méretük miatt. A megfelelő rögzítés kulcsfontosságú kérdés. Egyrészt ellen kell állni egy erősebb fékezéskor, ütközéskor fellépő erőnek. Másrészt biztosítanunk kell, hogy a vezető ülésből lehajolva, egy kézzel oldható kötés után meg tudjuk kezdeni az oltást. Az optimális elhelyezése az első utas oldali ülés lábtér bal oldalán vízszintes helyzetben. Másodlagos megoldás lehet a csomagtartóba való beépítés, de ott vegyük figyelembe, hogy a csomagok elmozdítása nélkül hozzáférjünk. Az ilyen kisméretű palackok, csak a kezdődő tüzek elfojtására alkalmasak.

Forrás: http://zala.katasztrofavedelem.hu/hirek/4305-mit-tegyunk-ha-tuz-keletkezett-autonkban
Borítókép: Takács Attila tű. szds. – Lenti HTP

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből

    Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből


  • Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt

    Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt


  • Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre

    Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre


  • Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül

    Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül


  • Fékezés nélkül csapta el a fiatal lányt. Kamera rögzítette

    Fékezés nélkül csapta el a fiatal lányt. Kamera rögzítette


  • Előzött a teslás a dupla záróvonalon, rendőrautó jött szemből, amivel majdnem ütközött is

    Előzött a teslás a dupla záróvonalon, rendőrautó jött szemből, amivel majdnem ütközött is


  • Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt

    Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt


  • Rókatetemeket aggatott a pótkerekére. Így közlekedett

    Rókatetemeket aggatott a pótkerekére. Így közlekedett


  • Kamionos tolatott vissza, mert elnézte a kihajtót. Az sem zavarta, hogy rálóg a forgalmi sávra

    Kamionos tolatott vissza, mert elnézte a kihajtót. Az sem zavarta, hogy rálóg a forgalmi sávra


  • Kilenc autó ütközött az M0-áson. Torlódásra kell számítani

    Kilenc autó ütközött az M0-áson. Torlódásra kell számítani


  • Dr. Herpy: Egy autónyi távolságért ezt kockáztatod!

    Dr. Herpy: Egy autónyi távolságért ezt kockáztatod!


  • Szabálytalan biciklist gázolt el a taxis. Foghatja a fejét, mert a bringás lelépett

    Szabálytalan biciklist gázolt el a taxis. Foghatja a fejét, mert a bringás lelépett


  • A rendőrök orra előtt forgalommal szemben hajtott be a körforgalomba

    A rendőrök orra előtt forgalommal szemben hajtott be a körforgalomba


  • Ne szépítsük! Ez a BMW-s egy állat! Az ámokfutó taxisnak pedig igen zsíros fuvarja lehetett

    Ne szépítsük! Ez a BMW-s egy állat! Az ámokfutó taxisnak pedig igen zsíros fuvarja lehetett


  • Delhusa Gjon idegességében mutatta fel azt az igazolványt, amit nem kellett volna. A rendőrség még elnézést is kért tőle

    Delhusa Gjon idegességében mutatta fel azt az igazolványt, amit nem kellett volna. A rendőrség még elnézést is kért tőle