Mintha filmforgatás lett volna, úgy tarolta le a 8. kerületben a kordonokat egy autós – VIDEÓ

Furcsa videó tűnt fel hétfőn koradélután a közösségi médiában. – szúrta ki a HVG.

Egy Volkswagen látható rajta, ahogy teljes gázzal áthajt a VIII. kerületnél a Szigony utca és a Práter utca sarkán az elágazásnál lévő útfelbontáson. Az áthajt pedig szó szerint értendő: az autó tépte magával a lezárás kordonját is, sőt, még egy gyalogos rendőr is látható a videón, ahogy próbálja – tisztes távolból, hogy a sofőr elütni ne tudja őt – kergetni a kocsit.

– írta meg a portál, akik megkeresték a rendőrséget is, akik azt írták, hogy

reggel nyolc után jelentette be nekik egy férfi, hogy járó motorral hagyta az autóját a Kőris utcában, de azt ellopták. A rendőrség magyarázata szerint a lopott kocsit próbálták intézkedés alá vonni, azonban ezt a sofőr figyelmen kívül hagyta és tovább hajtott.

Hirdetés

A rendőrök végül az autót a Práter utcában, egy bevásárlóközpont parkolójában találták meg, az elkövetőt pedig harminc perccel a lopás bejelentése után a Corvin Plázában csípték nyakon. Előállították és gyanúsítottként hallgatták ki, most őrizetben van.

A VIDEÓ ITT TALÁLHATÓ

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Autósokat riogat a heges arcú fantom. Életveszélyes trükkökkel próbálja megállítani a sofőröket

    Autósokat riogat a heges arcú fantom. Életveszélyes trükkökkel próbálja megállítani a sofőröket


  • Kétszer hatalmasat büntetőfékezett, de valamivel nagyon nem számolt. Instant karma…

    Kétszer hatalmasat büntetőfékezett, de valamivel nagyon nem számolt. Instant karma…


  • A Dunába hajtott egy autó vasárnap délután Dunaújvárosnál

    A Dunába hajtott egy autó vasárnap délután Dunaújvárosnál


  • Best of idióták! Szilveszteri különkiadás… BÚÉK :)

    Best of idióták! Szilveszteri különkiadás… BÚÉK 🙂


  • Hatalmas ütközés volt a 3. kerületben. Felvételt tettek közzé a mentésről

    Hatalmas ütközés volt a 3. kerületben. Felvételt tettek közzé a mentésről


  • Hatalmas baleset történt a Nagykörúton. Villamos ütközött személyautóval

    Hatalmas baleset történt a Nagykörúton. Villamos ütközött személyautóval


  • Gyorsvonat elé hajtott egy autó. Utasai súlyosan megsérültek

    Gyorsvonat elé hajtott egy autó. Utasai súlyosan megsérültek


  • Január 1-től még jobban szívhatják a fogukat az autósok

    Január 1-től még jobban szívhatják a fogukat az autósok


  • 2024 legnagyobb lebukásai! A fedélzeti kamera nem kegyelmezett idén sem. Rengeteg eljárás indult!

    2024 legnagyobb lebukásai! A fedélzeti kamera nem kegyelmezett idén sem. Rengeteg eljárás indult!


  • Karácsony előtti ámokfutás a traffipaxba Szolnokon. Drága év vége lesz ez neki valószínűleg

    Karácsony előtti ámokfutás a traffipaxba Szolnokon. Drága év vége lesz ez neki valószínűleg


  • Kétszáz ittas, vagy bedrogozott sofőr fogtak meg egy hét alatt

    Kétszáz ittas, vagy bedrogozott sofőr fogtak meg egy hét alatt


  • Hajmeresztő, amit az M7-esen művelt a Mercedes sofőrje

    Hajmeresztő, amit az M7-esen művelt a Mercedes sofőrje


  • A motor is kiszakadt, akkora erejű volt az ütközés az M85-ösön

    A motor is kiszakadt, akkora erejű volt az ütközés az M85-ösön


  • Hatalmas uszály ütközött a Margit híd lábának

    Hatalmas uszály ütközött a Margit híd lábának


  • Dr. Herpy Miklós szerint a gazdagok nevetnek a gyorshajtási büntetéseken. Tett javaslatot rá, hogy ez mitől változna

    Dr. Herpy Miklós szerint a gazdagok nevetnek a gyorshajtási büntetéseken. Tett javaslatot rá, hogy ez mitől változna