Mindkét utasa meghalt a gyorshajtónak

A Kecskeméti Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt vádat emelt egy fiatal férfival szemben, aki a vád szerint gyorshajtása miatt az autójával egy kanyarban lesodródott az útról és az út széli vízelvezető árokba csapódott.

A baleset következtében a vádlott mindkét utasa életét vesztette.

A vádirat szerint az elkövetéskor 20 éves kiskőrösi fiatalember 2023. március 26 – án az esti órákban indult el autójával Kiskőrösről Páhira az 5301. számú úton. A gépkocsiban utazott két barátja, az ügy két későbbi sértettje is.

A vádlott Páhi közelében az egyik bal kanyart a megengedett 90 km/óra helyett, mintegy 120-130 km/óra sebességgel próbálta meg bevenni, gyorshajtása miatt azonban lesodródott az útról, majd a gépjármű átfordult a tengelye körül és vízelvezető árokba csapódott.

Elnézést, ha zavaró!
Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet; kizárólag a reklámok segítik működésünket. Ha segítenél, mert fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket.
Hálásan köszönjük!

A baleset következtében a biztonsági övet nem használó utas már a helyszínen, míg a másik utas – kórházi kezelése ellenére – hat nappal a baleset után életét vesztette. 

Amennyiben a helyszínen elhunyt sértett használta volna a biztonsági övét, az akár az életét is megmenthette volna.

A Kecskeméti Járási Ügyészség a fiatal férfit halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja és vele szemben fogházbüntetés és végleges hatályú közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozza.

A vádlott bűnösségéről a Kiskőrösi Járásbíróság fog dönteni. – közölte az Ügyészség.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Fékezés nélkül csapta el a fiatal lányt. Kamera rögzítette

    Fékezés nélkül csapta el a fiatal lányt. Kamera rögzítette


  • Előzött a teslás a dupla záróvonalon, rendőrautó jött szemből, amivel majdnem ütközött is

    Előzött a teslás a dupla záróvonalon, rendőrautó jött szemből, amivel majdnem ütközött is


  • Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt

    Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt


  • Rókatetemeket aggatott a pótkerekére. Így közlekedett

    Rókatetemeket aggatott a pótkerekére. Így közlekedett


  • Kamionos tolatott vissza, mert elnézte a kihajtót. Az sem zavarta, hogy rálóg a forgalmi sávra

    Kamionos tolatott vissza, mert elnézte a kihajtót. Az sem zavarta, hogy rálóg a forgalmi sávra


  • Kilenc autó ütközött az M0-áson. Torlódásra kell számítani

    Kilenc autó ütközött az M0-áson. Torlódásra kell számítani


  • Dr. Herpy: Egy autónyi távolságért ezt kockáztatod!

    Dr. Herpy: Egy autónyi távolságért ezt kockáztatod!


  • Szabálytalan biciklist gázolt el a taxis. Foghatja a fejét, mert a bringás lelépett

    Szabálytalan biciklist gázolt el a taxis. Foghatja a fejét, mert a bringás lelépett


  • A rendőrök orra előtt forgalommal szemben hajtott be a körforgalomba

    A rendőrök orra előtt forgalommal szemben hajtott be a körforgalomba


  • Ne szépítsük! Ez a BMW-s egy állat! Az ámokfutó taxisnak pedig igen zsíros fuvarja lehetett

    Ne szépítsük! Ez a BMW-s egy állat! Az ámokfutó taxisnak pedig igen zsíros fuvarja lehetett


  • Delhusa Gjon idegességében mutatta fel azt az igazolványt, amit nem kellett volna. A rendőrség még elnézést is kért tőle

    Delhusa Gjon idegességében mutatta fel azt az igazolványt, amit nem kellett volna. A rendőrség még elnézést is kért tőle


  • Kötelező, új készülék jöhet az autókba

    Kötelező, új készülék jöhet az autókba


  • 750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon

    750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon


  • Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán

    Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán


  • A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek

    A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek