Mindent elloptak ami mozdítható volt a pihenőhelyen

Tavaly augusztus óta folyamatosan újulnak meg a pihenők, kívül, belül.
Sajnos hónapok óta kapjuk a jelzést kollegáinktól, hogy a megújult pihenőket szinte darabokra szedik vandálok. – írta meg az MKIF Zrt. Facebook posztjában.

Felsorolták, hogy milyen cselekményeket tapasztalnak a pihenőhelyeken.
Vannak, akik viccesnek tartják:
– a mozgáskorlátozott mosdóból elvinni a segélykérő gombot,
–  felgyújtani a wc papírt
– szétkenni fekáliát a falakon és a mosdókon,
– felmászni a padlásra és ellopni a mozgásérzékelős lámpákat,
– felfeszíteni és kiszedni a zárakat,
– ellopni a villanykapcsolókat,
– ellopni a kézmosó-kézszárítót,
– ellopni a fűtőtesteket ( a felfogatást is vitték),
– ellopni a kukákat, a piszoárok melletti elválasztó elemet.

De a pihenők környezetét sem kímélik. Nehéz, sok tonnás daruval táblákat kidöntve forgolódnak a járdán, kiforgatva a köveket a helyükről.

Ahol vannak kamerák és készültek értékelhető felvételek, azokat átadtuk a rendőrségnek. Természetesen feljelentéseket is tettünk, a rendőrség nyomoz. – írtak meg.

Hirdetés

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • „A tapolcai driftelő ártatlanokat tarolt le” címmel kaptuk a felvételt

    „A tapolcai driftelő ártatlanokat tarolt le” címmel kaptuk a felvételt


  • Börtönbe megy a buszt is megállító, közlekedési táblával hadonászó férfi

    Börtönbe megy a buszt is megállító, közlekedési táblával hadonászó férfi


  • Kipattantak a luxus Merciből, majd jött a meglepetés

    Kipattantak a luxus Merciből, majd jött a meglepetés


  • Egy munkába igyekvő rendőr csapódott az út közepén veszteglő kamionnak

    Egy munkába igyekvő rendőr csapódott az út közepén veszteglő kamionnak


  • Zebrán gázolta halálra a 21 éves fiatalt egy sofőr Balatonszárszón

    Zebrán gázolta halálra a 21 éves fiatalt egy sofőr Balatonszárszón


  • Letarolt egy oszlopot és több fát, majd a járdán állt meg a busz Kispesten. Két autóval ütközött

    Letarolt egy oszlopot és több fát, majd a járdán állt meg a busz Kispesten. Két autóval ütközött


  • Elképesztő jelenet a 3-as főúton: Nem tudta befejezni az előzést egy Opel Corsa

    Elképesztő jelenet a 3-as főúton: Nem tudta befejezni az előzést egy Opel Corsa


  • Meglepődtek a rendőrök: Szögekkel tűzdelte tele gumiabroncsát egy sofőr Borsodban

    Meglepődtek a rendőrök: Szögekkel tűzdelte tele gumiabroncsát egy sofőr Borsodban


  • Sífelvonón utazó gyerekkel ütközött egy autó Ausztriában

    Sífelvonón utazó gyerekkel ütközött egy autó Ausztriában


  • Autója után kötötte saját kutyáját, mert haragudott az állatra

    Autója után kötötte saját kutyáját, mert haragudott az állatra


  • Helyszínelő rendőrt gázolt el egy sofőr

    Helyszínelő rendőrt gázolt el egy sofőr


  • Egy kulcs vezethet az audis ámokfutó nyomára. A vétlen járműben heten sérültek meg

    Egy kulcs vezethet az audis ámokfutó nyomára. A vétlen járműben heten sérültek meg


  • Hatalmas jégtömb zuhant le egy Gyömrői útra kikanyarodó kamionról Kőbányán

    Hatalmas jégtömb zuhant le egy Gyömrői útra kikanyarodó kamionról Kőbányán


  • Autóbalesetet szenvedett Xantus Barbara az autópályán

    Autóbalesetet szenvedett Xantus Barbara az autópályán


  • Bamba sofőrök, hatalmas ütközések az autópályákon

    Bamba sofőrök, hatalmas ütközések az autópályákon