Minden autóban kötelező lesz az automatikus segélyhívó

A szabályozás március 31-től lép érvénybe.

Automatikus segélyhívóval kell felszerelni minden új gyártású személyautót, kisbuszt és könnyű tehergépkocsit Európában. A szabályozás március 31-től lép érvénybe – közölte az Európai Parlament hétfőn.

Az uniós palament tájékoztatása szerint minden, a felsorolt járműkategóriába tartozó új gyártású gépkocsinak, amelyet Európában kívánnak forgalomba helyezni, rendelkeznie kell egy olyan szerkezettel, amely közúti baleset esetén automatikusan tárcsázza a határokon átívelő segítségnyújtást biztosító, közös európai 112-es hívószámot.

Mint elmondták, az életmentést és a súlyos sérülések gyorsabb ellátását lehetővé tevő új, úgynevezett e-segélyhívó rendszer segíteni fogja a közlekedők biztonságának növelését, ugyanis baleset esetén jelentősen csökkentheti a mentőszolgálatok helyszínre érkezésének idejét. Várakozások szerint a rendszer a közutakon 50 százalékkal, a városokban 40 százalékkal gyorsítja meg a mentést, amely évente mintegy 1500-zal csökkentheti a súlyos balesetekben bekövetkező halálos esetek számát.

Noha a szigorodó közlekedési szabályok az elmúlt egymást követő három évben mintegy 2 százalékos javulás okoztak, a közúti közlekedésbiztonsági statisztikák szerint Európa-szerte évente még mindig mintegy 25 ezer ember hal meg és 135 ezren szenvednek súlyos sérüléseket balesetekben.

EN | Bosch CCU: eCall

In the event of an accident, the CCU automatically transmits the position of the vehicle and establishes a voice connection, even if the vehicle is severely damaged. This is possible because, in such situations, the Bosch CCU is able to fall back on integrated backup systems.

A közúti balesetek mintegy 55 százalékba a vidéki utakon történik. Az autópályákon átlagosan mindössze 8, a városi területeken pedig 37 százalék a balesetek előfordulásának aránya. A sérültek és áldozatok 46 százaléka az autó vezetője és utasai közül, 54 százaléka főként a gyalogosok, a kerékpárosok és a motorkerékpárosok közül kerül ki.

Forrás: https://www.veol.hu/eletstilus/minden-autoban-kotelezo-lesz-az-automatikus-segelyhivo-2255121/

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Dr. Herpy Miklós szerint a gazdagok nevetnek a gyorshajtási büntetéseken. Tett javaslatot rá, hogy ez mitől változna

    Dr. Herpy Miklós szerint a gazdagok nevetnek a gyorshajtási büntetéseken. Tett javaslatot rá, hogy ez mitől változna


  • Buszmegállóban várakozók közé csapódott egy autó Debrecenben

    Buszmegállóban várakozók közé csapódott egy autó Debrecenben


  • 15 kilométeres a dugó az M1-esen. Két baleset is történt

    15 kilométeres a dugó az M1-esen. Két baleset is történt


  • Igencsak meglepte a kukásokat egy suzukis a 16. kerületben

    Igencsak meglepte a kukásokat egy suzukis a 16. kerületben


  • Öt méter mély munkagödörbe zuhant egy autó a 13. kerületben

    Öt méter mély munkagödörbe zuhant egy autó a 13. kerületben


  • Villamosperonra hajtott, két embert elütött egy autó

    Villamosperonra hajtott, két embert elütött egy autó


  • Tóth Gabi sem tetszett neki, aztán rátaláltak a rendőrök az igazira

    Tóth Gabi sem tetszett neki, aztán rátaláltak a rendőrök az igazira


  • „Közúti gyilkosság”, mint vád gyors bevezetését sürgetik Franciaországban

    „Közúti gyilkosság”, mint vád gyors bevezetését sürgetik Franciaországban


  • Összeveszett az asszonnyal. Az autósok felé csapkodott ásóval a dühös férfi

    Összeveszett az asszonnyal. Az autósok felé csapkodott ásóval a dühös férfi


  • Kettőt villantottak rá, már taposott is a fékbe, majd kipattant az autóból. Ilyen miatt ne villogj!

    Kettőt villantottak rá, már taposott is a fékbe, majd kipattant az autóból. Ilyen miatt ne villogj!


  • A Nagykőrösi úton vezette le a karácsony előtti feszültséget két volvós

    A Nagykőrösi úton vezette le a karácsony előtti feszültséget két volvós


  • Fékezés nélkül szállt bele a furgonos egy kisteherautóba az M0-son

    Fékezés nélkül szállt bele a furgonos egy kisteherautóba az M0-son


  • Hatalmas balesetet okozott a két balfék kis híján. Óriásit védett mindkét kamerás sofőr

    Hatalmas balesetet okozott a két balfék kis híján. Óriásit védett mindkét kamerás sofőr


  • Büntetőfékezésével több milliós kárt okozott, nagy részét saját magának. Itt tart az általunk közzétett ügy

    Büntetőfékezésével több milliós kárt okozott, nagy részét saját magának. Itt tart az általunk közzétett ügy


  • Ugrani kellett a rendőrnek. Hatalmas sebességgel belerohant a villogó rendőrautóba egy figyelmetlen sofőr

    Ugrani kellett a rendőrnek. Hatalmas sebességgel belerohant a villogó rendőrautóba egy figyelmetlen sofőr