Miért adnak zöld rendszámot benzines járműveknek? Itt a hivatalos válasz, ami nem annyira válasz

Elvileg csak a hibrid és elektromos autók kaphatnak zöld rendszámot, de fotóztak már olyan benzines autót, amin szintén ilyen rendszám volt.

Időről időre felbukkan a Facebookon egy-egy olyan fotó, amin egy olyan zöld rendszámmal ellátott autó szerepel, ami hivatalosan nem kaphatna ilyet. Ott volt például az a Toyota Auris, amit még 2017 augusztusában fotózott valaki, szintén zöld rendszámmal, ám az elektromos autókkal foglalkozó csoportban – ahol a kép is feltűnt – egyetértés mutatkozott abban, hogy nincs olyan Auris a piacon, amely teljes mértékben megfelelne – az ingyenes parkolást és adómentességet is biztosító – zöld rendszám követelményeinek.

A témában nemrég a jobbikos országgyűlési képviselő a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszterének, Varga Mihálynak fel egy kérdést, amelyben arra volt kíváncsi,

Miért adnak zöld rendszámot benzines járműveknek?

A válasz Fónagy Jánostól, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkárától érkezett, aki emlékeztett:

a hatályos jogszabályok alapján zöld forgalmi rendszámot kizárólag az úgynevezett hibrid és az elektromos meghajtású járművek kaphatnak.

Az államtitkár szerint

ennek módosítását sem a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, sem a Nemzetgazdasági Minisztérium nem tervezi.

Vagyis a jövőben a szabályozás nem fog változni, arra azonban továbbra sincs válasz, miért/hogyan kaphat zöld rendszámot egy nem hibrid vagy elektromos meghajtású autó.

A kérdés már csak azért is fontos, mert a zöld rendszámmal ellátott autók nemcsak kevésbé szennyezik a levegőt, de jelentős kedvezményeket is kaphatnak azok, akik ilyen járművet vesznek. Azzal ugyanis adómentesség és ingyenparkolás is jár, vagyis aki a zöld rendszámmal visszaél, jogtalanul jut ilyen előnyökhöz.

Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20180116_zold_rendszam_benzines_auto

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Szinte semmi nem maradt a BMW-ből a frontális ütközés után Hosszúheténynél

    Szinte semmi nem maradt a BMW-ből a frontális ütközés után Hosszúheténynél


  • Tizenkilencen haltak meg. Helikopterrel ütközött egy repülőgép Washingtonban

    Tizenkilencen haltak meg. Helikopterrel ütközött egy repülőgép Washingtonban


  • Janka néni beült a Suzukijába és megmondta a tutit

    Janka néni beült a Suzukijába és megmondta a tutit


  • Ezzel rukkolt elő a Kutyapárt: Becsületkasszás traffipaxot telepítettek Szentendrén

    Ezzel rukkolt elő a Kutyapárt: Becsületkasszás traffipaxot telepítettek Szentendrén


  • Üldözni kellett a jogsi nélkül menekülő sofőrt

    Üldözni kellett a jogsi nélkül menekülő sofőrt


  • Kihez és milyen arányban kerül az egekben lévő üzemanyag ára? Itt a válasz!

    Kihez és milyen arányban kerül az egekben lévő üzemanyag ára? Itt a válasz!


  • Öten megsérültek egy frontális balesetben

    Öten megsérültek egy frontális balesetben


  • Kamera rögzítette: Intézkedés közben elgázolt egy rendőrt Dabasnál

    Kamera rögzítette: Intézkedés közben elgázolt egy rendőrt Dabasnál


  • Hatalmasat esett a robogós futár, azonnal rohant segíteni

    Hatalmasat esett a robogós futár, azonnal rohant segíteni


  • Jópofának hitték, feljelentés lett az alagutas performansz vége

    Jópofának hitték, feljelentés lett az alagutas performansz vége


  • Méghogy BMW… Óriás tahó suzukist rögzített a fedélzeti kamera Maglódon

    Méghogy BMW… Óriás tahó suzukist rögzített a fedélzeti kamera Maglódon


  • Villamossal ütközött egy személyautó a Könyves Kálmán körúton

    Villamossal ütközött egy személyautó a Könyves Kálmán körúton


  • Jövő héten elkezdődik a Flórián téri felüljáró felújítása

    Jövő héten elkezdődik a Flórián téri felüljáró felújítása


  • Telibe verték a terelést – Útüzemeltető lettem

    Telibe verték a terelést – Útüzemeltető lettem


  • Közel 200-zal hajtott egy rekorder gyorshajtó Szabolcsban

    Közel 200-zal hajtott egy rekorder gyorshajtó Szabolcsban