FOTÓK: Micsoda ötlet – A Dunában akarta elrejteni a lopott autót egy férfi

A rendőrök elfogták és őrizetbe vették a 24 éves férfit, aki Romhány településről tulajdonította el az autót.

A Rétsági Rendőrkapitányság lopás bűntett és járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 24 éves tereskei lakossal szemben.

A férfi 2021. augusztus 29-ére virradó éjjel egy romhányi családi ház mellett parkoló személygépkocsit a benne hagyott kulccsal beindított és azzal Rétságra közlekedett. A járőrök a körözésben szereplő járműre, amelyet a férfi vezetett a város belterületén felfigyeltek és azt a szolgálati gépjárművel Vácig követték, ahol a férfi a rendőri ellenőrzés alól kivonta magát és ismeretlen helyre távozott.

A férfi ezt követően, hogy a járművet elrejtse, és a felelősségre vonást elkerülje a személygépkocsit a Dunába vezette, amelyet a rendőrök megtaláltak és lefoglaltak.

A nyomozók megállapították, hogy a tereskei lakos az eltulajdonított személygépkocsival úgy vett részt a forgalomban, hogy őt a Balassagyarmati Járásbíróság 2022. február 25-ig a járművezetéstől eltiltotta.

Hirdetés

A rendőrök a gyanúsítottat 2021. augusztus 31-én elfogták, előállították, gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették. A hatóság tagjai a napokban előterjesztést tesznek a férfi letartóztatásának indítványozására.

Fotó: police.hu

 

Forrás: police.hu


MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Hatalmas jégtömb zuhant le egy Gyömrői útra kikanyarodó kamionról Kőbányán

    Hatalmas jégtömb zuhant le egy Gyömrői útra kikanyarodó kamionról Kőbányán


  • Autóbalesetet szenvedett Xantus Barbara az autópályán

    Autóbalesetet szenvedett Xantus Barbara az autópályán


  • Bamba sofőrök, hatalmas ütközések az autópályákon

    Bamba sofőrök, hatalmas ütközések az autópályákon


  • Súlyos baleset történt az 51-esen

    Súlyos baleset történt az 51-esen


  • Megőrült a Prius sofőrje a Döbrentei téren. Az egész sort kicselezve folytatta ámokfutását az Attila úton

    Megőrült a Prius sofőrje a Döbrentei téren. Az egész sort kicselezve folytatta ámokfutását az Attila úton


  • Autós üldözés volt hajnalban Budapesten, hét ember sérült meg

    Autós üldözés volt hajnalban Budapesten, hét ember sérült meg


  • Koporsóval driftelt a körforgalomban szilveszterkor

    Koporsóval driftelt a körforgalomban szilveszterkor


  • Egy Trabant csapódott az ingatlanra, a sofőr a helyszínen elhunyt

    Egy Trabant csapódott az ingatlanra, a sofőr a helyszínen elhunyt


  • Szemben hajtott a forgalommal az M3-ason. Frontálisan karambol lett a vége

    Szemben hajtott a forgalommal az M3-ason. Frontálisan karambol lett a vége


  • Elhagyhatta a kórházat a tragikus balesetben megsérült Sallai Nóra

    Elhagyhatta a kórházat a tragikus balesetben megsérült Sallai Nóra


  • Jégtömbök hullottak le a Megyeri híd szerkezetéről. Behorpadt a tető. Taxis olvasónk kárát egyelőre nem tudni ki téríti meg

    Jégtömbök hullottak le a Megyeri híd szerkezetéről. Behorpadt a tető. Taxis olvasónk kárát egyelőre nem tudni ki téríti meg


  • Néhány budai autósnak keményen indult az újév. Vélhetően egy Teslával törtek össze négy autót

    Néhány budai autósnak keményen indult az újév. Vélhetően egy Teslával törtek össze négy autót


  • Elrabolta a taxiját egy ámokfutó nyáron, most önvédelmi fegyverekkel védi magát. Györgyi újra taxizik

    Elrabolta a taxiját egy ámokfutó nyáron, most önvédelmi fegyverekkel védi magát. Györgyi újra taxizik


  • Még egy BMW-ből is tűzijátékot lőttek menet közben az Üllői úton

    Még egy BMW-ből is tűzijátékot lőttek menet közben az Üllői úton


  • 2025 első fogása: Úgy vették el a jogosítványát, hogy azt még meg sem kapta

    2025 első fogása: Úgy vették el a jogosítványát, hogy azt még meg sem kapta