Metrófelújítás – Vasárnaptól forgalomkorlátozás a Váci út és a Dózsa György út csomópontjában

A 3-as metróvonal rekonstrukciója keretében megkezdődik a Dózsa György úti metróállomás utólagos akadálymentesítése, a felszíni kivitelezési munkálatok miatt vasárnaptól sávlezárásokra, forgalomterelésekre kell számítani, a környéken torlódások alakulhatnak ki – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a forgalomkorlátozás várhatóan 2022. augusztus végéig lesz érvényben.
A Váci út és a Dózsa György út csomópontjában módosul a forgalmi rend: a Váci úton mindkét irányban két-két sávon lehet közlekedni, sávelhúzásokra kell figyelni, és a belváros felé vezető oldalon nem lehet balra kanyarodni a Dózsa György útra.

Az Újpest irányába közlekedők csak egyenesen haladhatnak, sem balra, a Dráva utcába, sem jobbra, a Dózsa György útra nem lehet bekanyarodni.

Hirdetés

A Dózsa György úton az építési terület mellett – sávelhúzással – irányonként egy-egy sáv lesz járható – írták.

A BKK közölte, hogy az aluljáróban a Dráva utcai rámpás gyalogos kijárat nem lesz használható, csak lépcsőn lehet a felszínre jutni. A liftek beépítése a metró forgalmát nem befolyásolja.

Forrás: MTI

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt

    Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt


  • Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!

    Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!


  • Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje

    Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje


  • Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben

    Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben


  • Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta

    Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta


  • Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön

    Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön


  • Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet

    Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet


  • Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához

    Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához


  • BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt

    BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt


  • Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával

    Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával


  • Öt autó ütközött össze az M5-ösön

    Öt autó ütközött össze az M5-ösön


  • A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen

    A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen


  • Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született

    Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született


  • Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre

    Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre


  • Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján

    Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján