Metál Zoltánék javaslata: Ne dolgozhassanak hivatásszerűen KRESZ-t nem ismerő emberek a közúti forgalomban

Ma reggel az RTL Reggeli vendége volt alapítónk. Csősz Krisztiánt követően Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke szólalt meg és a témához kapcsolódóan fontos megjegyzést tett!

Egy általunk közzétett esetből indult ki a téma, ahol is egy szabálytalan robogós nekiment egy szabályosan közlekedő autónak a Kerepesi út – Hungária krt. kereszteződésben.

Összeütközött a robogós futár egy autóval, mert áthajtott a piroson

"Miután egy autós átment a piroson, a robogós őt követve szintén behajtott a kereszteződésbe, azonban ott elindult a forgalom keresztből – elemezte a nemrég videón közzétett balesetet Csősz Krisztián a BpiAutósok.hu alapító főszerkesztője. Szerinte van egy nagy réteg a közlekedők között, akik a KRESZ-re hátráltató tényezőként tekintenek a céljaik elérése közben – ugyanis meg kell állni. A szakértő szerint szociológiailag nem akarnak vagy tudnak részt venni a helyes közlekedésben." -írta meg az rtl-hu

Hirdetés

A témát követően Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke szólalt meg és a témához kapcsolódóan fontos megjegyzést tett!

Metál Zoltán a témához kapcsolódóan, saját megszólalásában kifejtette, hogy elfogadhatatlan, hogy bármiféle KRESZ tudás nélkül, bárki, hivatásszerűen olyan munkát végezhet, amihez igenis szükséges lenne a képzés.

Az Országos Taxis Szövetség elnöke a Reggeliben az Uber Magyarországra történő visszatérésén túl azt is elmondta, hogy a KRESZ-t felülvizsgáló szakmai szervezetek, azon túl Lázár János hivatala felé javasolni fogják, hogy ne dolgozhassanak hivatásszerűen KRESZ-t nem ismerő emberek a közúti forgalomban.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Letarolt egy oszlopot és több fát, majd a járdán állt meg a busz Kispesten. Két autóval ütközött

    Letarolt egy oszlopot és több fát, majd a járdán állt meg a busz Kispesten. Két autóval ütközött


  • Elképesztő jelenet a 3-as főúton: Nem tudta befejezni az előzést egy Opel Corsa

    Elképesztő jelenet a 3-as főúton: Nem tudta befejezni az előzést egy Opel Corsa


  • Meglepődtek a rendőrök: Szögekkel tűzdelte tele gumiabroncsát egy sofőr Borsodban

    Meglepődtek a rendőrök: Szögekkel tűzdelte tele gumiabroncsát egy sofőr Borsodban


  • Sífelvonón utazó gyerekkel ütközött egy autó Ausztriában

    Sífelvonón utazó gyerekkel ütközött egy autó Ausztriában


  • Autója után kötötte saját kutyáját, mert haragudott az állatra

    Autója után kötötte saját kutyáját, mert haragudott az állatra


  • Helyszínelő rendőrt gázolt el egy sofőr

    Helyszínelő rendőrt gázolt el egy sofőr


  • Egy kulcs vezethet az audis ámokfutó nyomára. A vétlen járműben heten sérültek meg

    Egy kulcs vezethet az audis ámokfutó nyomára. A vétlen járműben heten sérültek meg


  • Hatalmas jégtömb zuhant le egy Gyömrői útra kikanyarodó kamionról Kőbányán

    Hatalmas jégtömb zuhant le egy Gyömrői útra kikanyarodó kamionról Kőbányán


  • Autóbalesetet szenvedett Xantus Barbara az autópályán

    Autóbalesetet szenvedett Xantus Barbara az autópályán


  • Bamba sofőrök, hatalmas ütközések az autópályákon

    Bamba sofőrök, hatalmas ütközések az autópályákon


  • Súlyos baleset történt az 51-esen

    Súlyos baleset történt az 51-esen


  • Megőrült a Prius sofőrje a Döbrentei téren. Az egész sort kicselezve folytatta ámokfutását az Attila úton

    Megőrült a Prius sofőrje a Döbrentei téren. Az egész sort kicselezve folytatta ámokfutását az Attila úton


  • Autós üldözés volt hajnalban Budapesten, hét ember sérült meg

    Autós üldözés volt hajnalban Budapesten, hét ember sérült meg


  • Koporsóval driftelt a körforgalomban szilveszterkor

    Koporsóval driftelt a körforgalomban szilveszterkor


  • Egy Trabant csapódott az ingatlanra, a sofőr a helyszínen elhunyt

    Egy Trabant csapódott az ingatlanra, a sofőr a helyszínen elhunyt