Menet közben elfolyt az üzemanyag, két autó összetört

Műszaki hiba miatt folyt el egy kisteherautó üzemanyaga menet közben Doboz és Gyula térségében.

A gázolajjal szennyeződött úton két jármű is megcsúszott, és összetört. A rendőrök megtalálták a furgon vezetőjét, és eljárást indítottak ellene.

Anyagi káros közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre 2024. január 3-án Gyula külterületén, a Szanazugi úton. Egy személyautó az egyik kanyarban kisodródott, és kidöntött két útjelző táblát, valamint egy villanyoszlopot. A sofőr nem sérült meg, de jelentős anyagi kár keletkezett.

A baleset azért történt, mert az útra olaj került, és nagyobb felületen szét is terjedt az esőzés miatt. A bejelentés után a békéscsabai rendőrök amellett, hogy segítséget nyújtottak a balesetet szenvedett férfinak, elkezdték követni az olajcsík útját, és értesítették a közutak kezelőjét. Kiderült, hogy a szennyeződés Doboz belterületéről indult, majd a Szanazugi úton keresztül Gyula belvárosába vezetett.

Nem sokkal az első eset után újabb balesetről érkezett bejelentés. Ezúttal Gyulán, a Béke sugárúton csúszott meg egy autó, amiben szintén anyagi kár keletkezett. A Béke sugárút mellett más utcákban is látni lehetett, hogy a műszaki hibás jármű arra járt.

A Gyulai Rendőrkapitányság munkatársai aprólékos munkával minden információt igyekeztek begyűjteni az esettel kapcsolatban. Többórányi kamerafelvételt néztek meg a feltételezett útvonal mentén, végül sikerrel jártak.

Hirdetés
police.hu

A gázolaj egy kisteherautó motorteréből folyt ki, ami Füzesgyarmatról indult, és Dobozon keresztül tartott Gyulára. A vezetője elmondta, hogy a kocsi menet közben jelzett ugyan hibát, de nem gondolta, hogy folyik a gázolaj.

Erre akkor jött rá, amikor Gyulán leparkolt egy időre, és dolga végeztével visszatért a kocsihoz. Egyből érezte az üzemanyagszagot, és látta a tócsát is alatta. A jármű nem indult, így felhívta az egyik ismerősét, akivel a helyszínen kicseréltek egy tömítést, és újra működőképes lett. A férfi ezután folytatta útját, és a KRESZ előírásai ellenére nem győződött meg arról, hogy a műszaki hiba okozott-e szennyeződést az úton. A Gyulai Rendőrkapitányság ezért szabálysértési eljárást indított ellene.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”

    Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”


  • Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt

    Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt


  • Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr

    Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr


  • Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon

    Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon


  • Két szabálytalanul közlekedő nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány

    Két szabálytalanul közlekedő nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány


  • Rendőröket akart gázolni. 12 évre is börtönbe mehet

    Rendőröket akart gázolni. 12 évre is börtönbe mehet


  • Visszavették az ámokfutótól a bérelt kocsit. Olyan szinten fenyegetőzött, hogy a TEK vonult ki érte

    Visszavették az ámokfutótól a bérelt kocsit. Olyan szinten fenyegetőzött, hogy a TEK vonult ki érte


  • Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit

    Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit


  • Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában

    Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában


  • Az M1-esen rohant bele a mögötte érkező. Későn észlelhette a sebességkorlátozást

    Az M1-esen rohant bele a mögötte érkező. Későn észlelhette a sebességkorlátozást


  • Így oltották el a tűzoltók a Csepelen kigyulladt buszt

    Így oltották el a tűzoltók a Csepelen kigyulladt buszt


  • Budapest legőrültebb taxisofőrjét rögzítette egy fedélzeti kamera. A járdán előzte le a dugóban állókat

    Budapest legőrültebb taxisofőrjét rögzítette egy fedélzeti kamera. A járdán előzte le a dugóban állókat


  • Halálos baleset: Nyerges vontatóval ütközött egy BMW és egy Opel az 51-es úton

    Halálos baleset: Nyerges vontatóval ütközött egy BMW és egy Opel az 51-es úton


  • Felmérés: A legtöbben maximum ennyiért tudnának használt autót venni

    Felmérés: A legtöbben maximum ennyiért tudnának használt autót venni


  • Kamera rögzítette: Letarolta a kerítést Dömsödön, ömleni kezdett a gáz

    Kamera rögzítette: Letarolta a kerítést Dömsödön, ömleni kezdett a gáz