RIPORT: Megszólalt az édesanya, akit majdnem gyermekével együtt gázoltak el egy 18. kerületi gyalogátkelőn

Mint arról portálunk elsőként, még szombaton beszámolt, egy 18. kerületi gyalogátkelőn történt a hajmeresztő eset.

„Ebben a helyzetben én voltam a gyalogos a videón. Gyereket toltam magam előtt, egyik sávba átengedtek minket, a másikban még csak lassítani se lassított aki vezetett.

Elsodorta a gyerek lábát, és a babakocsi oldalát is a lökhárítója. A felvételt a rendőrök megkapták.

Hirdetés

Készítettek helyszíni jegyzőt, és cserbenhagyási eljárás indult ellene. 40 centin múlt a gyerek a rendőrök szerint.”

– írta meg akkor olvasónk, aki az RTL Híradónak nyilatkozott.

Azt érezte, hogy az autó arrébb rántja a babakocsit és a gyereket – ezt az az anyuka mondta az RTL Híradónak, akit majdnem elgázolt egy sofőr a zebrán a XVIII. kerületben.

Csak néhány centin múlt a tragédia. Az életveszélyes helyzetet rögzítette egy autó fedélzeti kamerája, amit az édesanya portálunknak juttatott el. A figyelmetlen autós a történtek után nem állt meg, a rendőrök még keresik.

Hirdetés
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • 42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot

    42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot


  • Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből

    Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből


  • Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt

    Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt


  • Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre

    Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre


  • Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül

    Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül


  • Fékezés nélkül csapta el a fiatal lányt. Kamera rögzítette

    Fékezés nélkül csapta el a fiatal lányt. Kamera rögzítette


  • Előzött a teslás a dupla záróvonalon, rendőrautó jött szemből, amivel majdnem ütközött is

    Előzött a teslás a dupla záróvonalon, rendőrautó jött szemből, amivel majdnem ütközött is


  • Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt

    Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt


  • Rókatetemeket aggatott a pótkerekére. Így közlekedett

    Rókatetemeket aggatott a pótkerekére. Így közlekedett


  • Kamionos tolatott vissza, mert elnézte a kihajtót. Az sem zavarta, hogy rálóg a forgalmi sávra

    Kamionos tolatott vissza, mert elnézte a kihajtót. Az sem zavarta, hogy rálóg a forgalmi sávra


  • Kilenc autó ütközött az M0-áson. Torlódásra kell számítani

    Kilenc autó ütközött az M0-áson. Torlódásra kell számítani


  • Dr. Herpy: Egy autónyi távolságért ezt kockáztatod!

    Dr. Herpy: Egy autónyi távolságért ezt kockáztatod!


  • Szabálytalan biciklist gázolt el a taxis. Foghatja a fejét, mert a bringás lelépett

    Szabálytalan biciklist gázolt el a taxis. Foghatja a fejét, mert a bringás lelépett


  • A rendőrök orra előtt forgalommal szemben hajtott be a körforgalomba

    A rendőrök orra előtt forgalommal szemben hajtott be a körforgalomba


  • Ne szépítsük! Ez a BMW-s egy állat! Az ámokfutó taxisnak pedig igen zsíros fuvarja lehetett

    Ne szépítsük! Ez a BMW-s egy állat! Az ámokfutó taxisnak pedig igen zsíros fuvarja lehetett