Mégsem nyitják meg a pesti alsó rakpartot és a Lánchidat a gyalogosok és a kerékpárosok előtt a március 13-15-ei hosszú hétvégén

Mégsem nyitják meg a pesti alsó rakpartot és a Lánchidat a gyalogosok és a kerékpárosok előtt a március 13-15-ei hosszú hétvégén az operatív törzs koronavírus-járvány miatti kezdeményezésére – közölte a Főpolgármesteri Hivatal pénteken az MTI-vel.

„A főváros, figyelemmel az elmúlt hetek tapasztalataira – amikor a fővárosi köztereken és közparkokban a járványügyi védekezés szempontjából is kritikus mennyiségű ember töltötte szabadidejét -, növelni kívánta az igénybe vehető közterületek számát azzal, hogy megnyitja a gyalogos és a kerékpáros forgalom előtt a pesti alsó rakpartot, és a március 17-én kezdődő felújítás előtt utoljára a Lánchidat” – olvasható a közleményben. A főváros a nyitásról szóló döntés szándéka és célja szerint a járványügyi védekezés szempontjait is figyelembe vette – fűzték hozzá.

A járványügyi védekezést azonban az operatív törzs irányítja, és úgy tartja helyesnek a fővárosi önkormányzat, ha az operatív törzstől érkező felhívásoknak minden érintett eleget tesz.

Ennek jegyében a törzs vezetője, Pintér Sándor belügyminiszter kezdeményezésének megfelelően, a pesti alsó rakpart és a Lánchíd megnyitása a gyalogosok és a kerékpárosok számára elmarad, azon továbbra is csak az autósforgalom közlekedhet – áll a Főpolgármesteri Hivatal közleményében.

Hirdetés

Hozzátették: a rakpart és a Lánchíd megnyitásához illeszkedő, a járvány elleni védekezés szempontjainak is megfelelő programelemeket a fővárosi önkormányzat részben online formában, részben későbbi időpontban valósítja meg.

Mint korábban írtuk:

A hosszú hétvége után elkezdődik a Lánchíd felújítása. A helyszíni kivitelezést előkészítő munkálatok miatt lezárják a járdákat, ezért a gyalogosok a felújítás végéig nem használhatják a hidat.

Autóval pedig várhatóan június közepétől nem lehet majd közlekedni a hídon.


KAPCSOLÓDÓ:

Három napig ismét csak a gyalogosoké és a kerékpárosoké lesz a rakpart és a Lánchíd


Forrás: MTI


MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt

    Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt


  • Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre

    Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre


  • Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül

    Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül


  • Fékezés nélkül csapta el a fiatal lányt. Kamera rögzítette

    Fékezés nélkül csapta el a fiatal lányt. Kamera rögzítette


  • Előzött a teslás a dupla záróvonalon, rendőrautó jött szemből, amivel majdnem ütközött is

    Előzött a teslás a dupla záróvonalon, rendőrautó jött szemből, amivel majdnem ütközött is


  • Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt

    Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt


  • Rókatetemeket aggatott a pótkerekére. Így közlekedett

    Rókatetemeket aggatott a pótkerekére. Így közlekedett


  • Kamionos tolatott vissza, mert elnézte a kihajtót. Az sem zavarta, hogy rálóg a forgalmi sávra

    Kamionos tolatott vissza, mert elnézte a kihajtót. Az sem zavarta, hogy rálóg a forgalmi sávra


  • Kilenc autó ütközött az M0-áson. Torlódásra kell számítani

    Kilenc autó ütközött az M0-áson. Torlódásra kell számítani


  • Dr. Herpy: Egy autónyi távolságért ezt kockáztatod!

    Dr. Herpy: Egy autónyi távolságért ezt kockáztatod!


  • Szabálytalan biciklist gázolt el a taxis. Foghatja a fejét, mert a bringás lelépett

    Szabálytalan biciklist gázolt el a taxis. Foghatja a fejét, mert a bringás lelépett


  • A rendőrök orra előtt forgalommal szemben hajtott be a körforgalomba

    A rendőrök orra előtt forgalommal szemben hajtott be a körforgalomba


  • Ne szépítsük! Ez a BMW-s egy állat! Az ámokfutó taxisnak pedig igen zsíros fuvarja lehetett

    Ne szépítsük! Ez a BMW-s egy állat! Az ámokfutó taxisnak pedig igen zsíros fuvarja lehetett


  • Delhusa Gjon idegességében mutatta fel azt az igazolványt, amit nem kellett volna. A rendőrség még elnézést is kért tőle

    Delhusa Gjon idegességében mutatta fel azt az igazolványt, amit nem kellett volna. A rendőrség még elnézést is kért tőle


  • Kötelező, új készülék jöhet az autókba

    Kötelező, új készülék jöhet az autókba