Megpróbált parkolni, csak be volt rúgva és jogsija sem volt

Szinte hihetetlen szabálysértés- és bűncselekményhalmazt produkált egy 21 éves vasvári férfi június 4-én hajnalban, amikor feltűnt a rendőröknek Vasvár belterületén.

A fiatal sofőr egy személyautót próbált beállítani egy szűk bejárón, ám a manőver nem járt sikerrel – és hamar kiderült, hogy nem csupán a parkolási készsége hagy kívánnivalót maga után.

A rendőri intézkedés során fény derült arra, hogy a férfinek soha nem volt jogosítványa, ráadásul alkoholt is fogyasztott, mielőtt volán mögé ült. A történet itt azonban még nem ért véget:

Az autó papírjait sem tudta felmutatni, és mint kiderült, a járművet nem is ő vezethetné. A kocsit ugyanis a szomszédjától vitte el – engedély nélkül.

  • Cikázott, majd rommá törte a Lexust az M7-esen

    Olvasónk – aki sajnos részese lett a balesetnek – kamerája rögzítette azt a balesetet, amely az M7-es autópályán történt Budapest irányába, Érd magasságában 2025.07.05-én. A videón az látható, hogy a kamerás autó a belső sávban halad, amikor a középső sávból hirtelen egy Lexus sodródik át és nekihajt a jármű jobb elejének.

A férfit a rendőrök őrizetbe vették, és több jogcímen is eljárás indult ellene: járművezetés ittas állapotban vétség, jármű önkényes elvétele bűntett, valamint engedély nélküli vezetés szabálysértés miatt felelhet a hatóságok előtt.

MEGOSZTÁS

Üzleti kapcsolatfelvétel: LinkedIn


Üzleti kapcsolatfelvétel: LinkedIn