Hirdetés

 
Megöléssel fenyegették és amivel csak tudták ütötték az autót
Megöléssel fenyegették és amivel csak tudták ütötték az autót
Hirdetés

Telefonon érkezett bejelentés a rendőrségre 2023. április 10-én délután, hogy az egyik pápai utcában két férfi folyamatosan rongálja a sértett autóját. – írja a police.hu

A járőrök a helyszínre érkezést követően megállapították, hogy a bejelentő és egy nő ismerőse nem sokkal korábban gépkocsival érkeztek a hölgy volt barátjának ingatlanához. Először az autóból csak a nő szállt ki, aki elmondta a volt párjának érkezésének okát.

Erre a 30 éves férfi felháborodva egy fejszét vett magához, míg a 20 éves öccse botot ragadott, és mindketten a látogatók utcán parkoló gépkocsijához futottak. Az idősebb testvér először ököllel ütött rá az autó szélvédőjére, amely ennek következtében betörött.

Ezután a fivére kinyitotta a bal első ajtót és ököllel az abban ülő sofőr felé csapott, aki kitért a bántalmazás elől, majd a járművel elindult az utcában, amelybe időközben az utasa is be tudott szállni.

Hirdetés

A bántalmazók egy kisteherautóval lezárták az utcából kivezető utat, így a menekülő sofőr az egyik ház nyitott udvarába betolatott, ám a két testvér oda is követte. A náluk levő eszközökkel ismét ütlegelni kezdték a gépkocsit, közben pedig megöléssel fenyegették a járművezetőt. Végül a sofőr az úttesten álló teherautó mellett ki tudott hajtani a megrongálódott gépkocsijával az utcából. Friss híreink itt.

A rendőrök mindkét tettest elfogták és előállították, majd a nyomozók felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták őket.


Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés