Meglepte a NAV munkatársait az a jármű, amivel az M5-ön találkoztak – FOTÓK

Elképesztő látvány tárult a Nemzeti Adó – és Vámhivatal (NAV) pénzügyőreinek szeme elé, amikor egy román autószállító mögé értek az M5-ös autópályán.

A pénzügyőrök Bács-Kiskun vármegye közútjain végeztek ellenőrzéseket, amikor felfigyeltek egy előttük haladó román járműszerelvényre.

A furgon egy trélert húzott maga után, amin egy platós kisteherautót szállított, a kisteherautó platójára pedig még egy személyautót is felpakoltak. Az életveszélyesen közlekedő és szemmel láthatóan túlsúlyos járművet azonnal lekísérték a sztrádáról és a mérlegre irányították. Mázsáláskor beigazolódott a gyanú; kiderült, hogy az autó több mint két tonna túlsúllyal közlekedett, a gépjárműben pedig menetírókészülék sem volt.

Hirdetés
NAV

Ellenőrzéskor a sofőr azt mondta, hogy nem volt tudomása a túlsúlyról és arról sem, hogy ha furgonjával szerelvényt is vontat, menetírókészülék beépítése és annak használata is kötelező.

A jogszabályok szigorítása értelmében 2023. szeptember 1-től kezdve akár több mint félmillió forintos bírságot is kiszabhatnak a hatóságok a túlsúlyos és túlméretes járművekre. A túlpakolt jármű a hirtelen fellépő fizikai hatások során kiszámíthatatlanul reagál, ezért nemcsak a sofőrt, hanem a közlekedésben résztvevőket is veszélyezteti.

A pénzügyőrök közigazgatási eljárást indítottak, amelynek eredményeként a túlsúly miatt a járművezetőnek 650 ezer, míg a menetírókészülék hiánya miatt a jármű üzembentartójának 1 millió 40 ezer forint bírságot kell fizetnie.

Felhívjuk a fuvarozók figyelmét, hogy a közúti közlekedésről szóló 1988 évi I. törvényben foglalt (egyes) szabályok betartását a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is jogosult ellenőrizni, melynek értelmében a jogszabályhoz tartozó bírságrendelet alapján pénzbírságot szabhat ki. -közölte közleményében a NAV.

Hirdetés
NAV
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • A Tesla még az Audit is elverte 2024-ben. Először fordult elő, hogy több autót adott el a kizárólag villanyautókat gyártó cég

    A Tesla még az Audit is elverte 2024-ben. Először fordult elő, hogy több autót adott el a kizárólag villanyautókat gyártó cég


  • Többé nem kell kinyomtatni, PDF-ként is bemutathatod a hatóságoknak a zöldkártyát

    Többé nem kell kinyomtatni, PDF-ként is bemutathatod a hatóságoknak a zöldkártyát


  • A navit követte a magyar kamionos. Egy osztrák gáton rekedt

    A navit követte a magyar kamionos. Egy osztrák gáton rekedt


  • Óvodába siettek, halálra gázolta őket egy autó Bagon – Újabb részletek

    Óvodába siettek, halálra gázolta őket egy autó Bagon – Újabb részletek


  • Kb. 5,5 millió forintos bírságot fizethet, mert gumit füstölt és porfelhőt vert fel autójával

    Kb. 5,5 millió forintos bírságot fizethet, mert gumit füstölt és porfelhőt vert fel autójával


  • Súlyos baleset történt az M1-esen. Kamionba hajtott egy kisbusz

    Súlyos baleset történt az M1-esen. Kamionba hajtott egy kisbusz


  • „A tapolcai driftelő ártatlanokat tarolt le” címmel kaptuk a felvételt

    „A tapolcai driftelő ártatlanokat tarolt le” címmel kaptuk a felvételt


  • Börtönbe megy a buszt is megállító, közlekedési táblával hadonászó férfi

    Börtönbe megy a buszt is megállító, közlekedési táblával hadonászó férfi


  • Kipattantak a luxus Merciből, majd jött a meglepetés

    Kipattantak a luxus Merciből, majd jött a meglepetés


  • Egy munkába igyekvő rendőr csapódott az út közepén veszteglő kamionnak

    Egy munkába igyekvő rendőr csapódott az út közepén veszteglő kamionnak


  • Zebrán gázolta halálra a 21 éves fiatalt egy sofőr Balatonszárszón

    Zebrán gázolta halálra a 21 éves fiatalt egy sofőr Balatonszárszón


  • Letarolt egy oszlopot és több fát, majd a járdán állt meg a busz Kispesten. Két autóval ütközött

    Letarolt egy oszlopot és több fát, majd a járdán állt meg a busz Kispesten. Két autóval ütközött


  • Elképesztő jelenet a 3-as főúton: Nem tudta befejezni az előzést egy Opel Corsa

    Elképesztő jelenet a 3-as főúton: Nem tudta befejezni az előzést egy Opel Corsa


  • Meglepődtek a rendőrök: Szögekkel tűzdelte tele gumiabroncsát egy sofőr Borsodban

    Meglepődtek a rendőrök: Szögekkel tűzdelte tele gumiabroncsát egy sofőr Borsodban


  • Sífelvonón utazó gyerekkel ütközött egy autó Ausztriában

    Sífelvonón utazó gyerekkel ütközött egy autó Ausztriában