„Megjártam a szerb háborút is, nem félek az ilyenektől” – nem hagyta, hogy meglopják, elkapta a tolvajt, majd 40 percet várt a rendőrökre

Amint arról a hét közepén beszámoltunk, temetőben lopták meg egy olvasónkat. Illetve lopták volna….., ha nem sikerült volna elkapni a tettest.

Konkrétan a parkoló autójából emelt ki egy férfi egy pénztárcát, amit történetesen megörökített egy utasteret rögzítő fedélzeti kamera, ami kétséget kizáróan mutatta meg az eseménysort.

„Szombaton, január 13-án édesapám sírjához vittem ki édesanyámat, amikor is elfogtam egy tolvajt a Pesterzsébeti temetőben. Épphogy kiszálltunk és a sírhoz mentünk, amikor a videóban látott eset már meg is történt.

Igen, nem zártam be az autót… 10 méterre voltunk tőle, nem gondoltam hogy baj történhet…

Nekem szerencsém volt, mert észrevettem és mint a videó végèn is látszik, sikerült a helyszíntől nem messze elkapnom a tolvajt.

40 percet vártam a rendőrökre a – 2 fokban!” – írta meg olvasónk, aki hozzátette, hogy szeretné, ha tanulságképpen szolgálna a felvétel!

Hirdetés

Sokakban felmerülhet, hogy ilyen esetben meg lehet-e próbálni feltartóztatni a tolvajt.

Olvasónk az RTL Híradónak nyilatkozott. A műsorban egy ügyvéd is megszólalt a témában.

A Be. 127. § (3) bekezdése szerint a bűncselekmény elkövetésén tetten ért személyt bárki elfoghatja, köteles azonban őt a nyomozóhatóságnak haladéktalanul átadni; ha erre nincs módja, akkor a rendőrséget értesíteni.

Olvasónk elmondta, hogy támadták már rá fegyverrel is, megjárta a szerb háborút is, ezért nem fél ilyenektől, jó a fizikuma. Elmondta továbbá, hogy senkinek nem tanácsolja ugyanezt, ha nem érzi magát erre alkalmasnak!

Hirdetés
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Részeg volt. A villamossíneken behajtott az alagútba a Fővám téren

    Részeg volt. A villamossíneken behajtott az alagútba a Fővám téren


  • Vonalban lehetett a párjával, miközben halálos balesetet szenvedett

    Vonalban lehetett a párjával, miközben halálos balesetet szenvedett


  • Járókelőket ütött meg, egy kocsiba is belerúgott. Videón a részeg ámokfutó

    Járókelőket ütött meg, egy kocsiba is belerúgott. Videón a részeg ámokfutó


  • Ladával sétáltatta meg a kutyákat Nagykátán egy sofőr

    Ladával sétáltatta meg a kutyákat Nagykátán egy sofőr


  • 250-nel száguldott egy magyar sofőr Ausztriában. Óriási baleset lett a vége

    250-nel száguldott egy magyar sofőr Ausztriában. Óriási baleset lett a vége


  • Kemény csapást kapott a Renault egy Suzuki Ignistől a 15. kerületben

    Kemény csapást kapott a Renault egy Suzuki Ignistől a 15. kerületben


  • Elképesztő jelenet zajlott le Kecskeméten. Telefonnal rögzítették

    Elképesztő jelenet zajlott le Kecskeméten. Telefonnal rögzítették


  • Szinte semmi nem maradt a BMW-ből a frontális ütközés után Hosszúheténynél

    Szinte semmi nem maradt a BMW-ből a frontális ütközés után Hosszúheténynél


  • Tizenkilencen haltak meg. Helikopterrel ütközött egy repülőgép Washingtonban

    Tizenkilencen haltak meg. Helikopterrel ütközött egy repülőgép Washingtonban


  • Janka néni beült a Suzukijába és megmondta a tutit

    Janka néni beült a Suzukijába és megmondta a tutit


  • Ezzel rukkolt elő a Kutyapárt: Becsületkasszás traffipaxot telepítettek Szentendrén

    Ezzel rukkolt elő a Kutyapárt: Becsületkasszás traffipaxot telepítettek Szentendrén


  • Üldözni kellett a jogsi nélkül menekülő sofőrt

    Üldözni kellett a jogsi nélkül menekülő sofőrt


  • Kihez és milyen arányban kerül az egekben lévő üzemanyag ára? Itt a válasz!

    Kihez és milyen arányban kerül az egekben lévő üzemanyag ára? Itt a válasz!


  • Öten megsérültek egy frontális balesetben

    Öten megsérültek egy frontális balesetben


  • Kamera rögzítette: Intézkedés közben elgázolt egy rendőrt Dabasnál

    Kamera rögzítette: Intézkedés közben elgázolt egy rendőrt Dabasnál