Meghalt egy idős férfi miután biciklijével egy kinyitott kocsiajtónak ütközött és elesett

A monori rendőrök befejezték egy 2020-as halálos közúti közlekedési baleset vizsgálatát.

Gyömrő, Szent István úton a Táncsics út irányába közlekedett személygépkocsijával 2020. augusztus 10-én délelőtt egy férfi, amikor az út szélén leparkolt és vásárolni indult. Kocsija ajtaját kinyitotta, de nem volt teljesen körültekintő, egy éppen arra közlekedő férfi elektromos kerékpárjával a már nyitott ajtónak ütközött és elesett.

A 61 éves férfi súlyos sérüléseket szenvedett, később 2020. augusztus 20-án a kórházban elhunyt.

Az igazságügyi orvosszakértői vélemény alapján az áldozatnak a baleset következtében elszenvedett sérülései és halála között közvetlen ok-okozati összefüggés állapítható meg.

Hirdetés

A most 62 éves, gyömrői illetőségű férfit halálos közúti baleset okozásának vétségével gyanúsították meg a rendőrök. Kihallgatásán nem ismerte el felelősségét, a gyanúsítás ellen panasszal élt, állította, nem hibás a baleset bekövetkezéséért.

Az eljárás közben kirendelt igazságügyi mérnökszakértő véleménye szerint a személygépkocsi sofőrjének tekintetében az észlelési és cselekvési késedelem megállapítható, a baleset kellő odafigyeléssel elkerülhető lett volna.

A Monori Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a 62 éves sofőr ellen folytatott nyomozást befejezte, az ügy iratait átadták az ügyészségnek.

Forrás: police.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Szemben hajtott a forgalommal az M3-ason. Frontálisan karambol lett a vége

    Szemben hajtott a forgalommal az M3-ason. Frontálisan karambol lett a vége


  • Elhagyhatta a kórházat a tragikus balesetben megsérült Sallai Nóra

    Elhagyhatta a kórházat a tragikus balesetben megsérült Sallai Nóra


  • Jégtömbök hullottak le a Megyeri híd szerkezetéről. Behorpadt a tető. Taxis olvasónk kárát egyelőre nem tudni ki téríti meg

    Jégtömbök hullottak le a Megyeri híd szerkezetéről. Behorpadt a tető. Taxis olvasónk kárát egyelőre nem tudni ki téríti meg


  • Néhány budai autósnak keményen indult az újév. Vélhetően egy Teslával törtek össze négy autót

    Néhány budai autósnak keményen indult az újév. Vélhetően egy Teslával törtek össze négy autót


  • Elrabolta a taxiját egy ámokfutó nyáron, most önvédelmi fegyverekkel védi magát. Györgyi újra taxizik

    Elrabolta a taxiját egy ámokfutó nyáron, most önvédelmi fegyverekkel védi magát. Györgyi újra taxizik


  • Még egy BMW-ből is tűzijátékot lőttek menet közben az Üllői úton

    Még egy BMW-ből is tűzijátékot lőttek menet közben az Üllői úton


  • 2025 első fogása: Úgy vették el a jogosítványát, hogy azt még meg sem kapta

    2025 első fogása: Úgy vették el a jogosítványát, hogy azt még meg sem kapta


  • Barátnőjéhez indult szilveszterezni – Halálos balesettel zárult 2024

    Barátnőjéhez indult szilveszterezni – Halálos balesettel zárult 2024


  • Autósokat riogat a heges arcú fantom. Életveszélyes trükkökkel próbálja megállítani a sofőröket

    Autósokat riogat a heges arcú fantom. Életveszélyes trükkökkel próbálja megállítani a sofőröket


  • Kétszer hatalmasat büntetőfékezett, de valamivel nagyon nem számolt. Instant karma…

    Kétszer hatalmasat büntetőfékezett, de valamivel nagyon nem számolt. Instant karma…


  • A Dunába hajtott egy autó vasárnap délután Dunaújvárosnál

    A Dunába hajtott egy autó vasárnap délután Dunaújvárosnál


  • Best of idióták! Szilveszteri különkiadás… BÚÉK :)

    Best of idióták! Szilveszteri különkiadás… BÚÉK 🙂


  • Hatalmas ütközés volt a 3. kerületben. Felvételt tettek közzé a mentésről

    Hatalmas ütközés volt a 3. kerületben. Felvételt tettek közzé a mentésről


  • Hatalmas baleset történt a Nagykörúton. Villamos ütközött személyautóval

    Hatalmas baleset történt a Nagykörúton. Villamos ütközött személyautóval


  • Gyorsvonat elé hajtott egy autó. Utasai súlyosan megsérültek

    Gyorsvonat elé hajtott egy autó. Utasai súlyosan megsérültek