Hirdetés

Hírek
Meggyűlt a baja a Teslával a magyar filmproducernek. Annyira, hogy még talán filmet is csinálna belőle
Meggyűlt a baja a Teslával a magyar filmproducernek. Annyira, hogy még talán filmet is csinálna belőle
Hirdetés

Kálomista Gábor, a Megafilm producerének neve sokak számára a Gyurcsány Ferencről készült Elk*rtuk című film miatt is ismerős lehet.

Az Indexen megjelent cikkből kiderül, hogy idén májusban vett át egy Tesla S Plaid típusú gépkocsit a Tesla budapesti telephelyén, amikor is az átvétel során feltűnt neki, hogy az autóban pótkereket és gumijavító készletet nem talált.

Megkérdezte hát, hogy mi a teendője, ha defektet kap.

A szalonban megnyugtatták, hogy ebben a nem várt, és nem is túl valószínű esetben hívja a Tesla által megadott telefonszámot, és azonnal intézkednek.

A sors úgy rendezte, hogy nem kellett sokat várnia a mindenki fejében rémálomként sűrűn megjelenő defektre, ami ráadásul az M7-es autópályán történt.

A defekt miatt a leállósávba kényszerült, majd felhívta a szalonban említett elérhetőséget.

Nagyon hosszú várakozás után sikerült kapcsolatba kerülni a Teslával. Intézkedést ígértek, de semmi nem történt, később már a hívást sem fogadták.

– meséli első telefonos kalandját az elektromosautó-piac egyik vezető cégének hazai szerviz-szolgáltatásával.

Kálomista Gábor néhány óra múlva belátta, hogy a Teslához járó magyar asszisztencia közel nem tökéletes, hívott egy autómentőt, és saját költségére elvitette vissza Budapestre a járművet.

A történet egy csalódással itt véget is érni, de a sors úgy rendezte, hogy december elején ugyanezzel az autóval vágtak neki egy horvátországi kirándulásnak a feleségével.

Hirdetés

Ennél a kiruccanásnál még szerencsétlenebb defektet kapott, ugyanis az újabb, kellemetlen incidens Horvátországban érte őket.

A varasdi kijáratnál álltak félre és újra megpróbálták hívni a „csodatelefonszámot”. Az operátor egy általa megadott horvát telefonszámra irányította a bajba került párt. A gond az volt, hogy a kapott telefonszámon nem volt előfizető.

Ekkor újra felhívták a hazai telefonszámot:

Azt tanácsolták neki, hogy legyen önálló, keressen a közelben egy autójavító vagy gumis műhelyt, és oldja meg proaktívan a problémát.

Néhány biztonságban – a leállósáv mellett, az autóból kiszállva – eltöltött óra után megérkezett a horvát autómentő. Így jutottak el Varasdra, ahol kiderült, hogy az autón használt gumi azon a környéken nem kapható. A műhelyben nem zárkóztak el attól, hogy megrendeljék a speciális méretű abroncsot, és azzal biztatták őket, hogy három-négy napnál többet semmiképp se kellene várniuk.

Az eredeti céljukat egy horvát taxival érték el végül, a defektes Teslát később saját költségükön szállították vissza Budapestre, ám Gábor azóta sem érte el a céget.

Kálomista Gábor szerint a kocsi nem biztonságos, az asszisztens szolgáltatás nem működik, a márka hazai vásárlójaként többszörösen cserben hagyva érzi magát, ezért az autóval kapcsolatos szerződés felbontására kényszerül. Visszaadja az általa életveszélyesnek tartott járművet, ragaszkodik a vételár visszafizetéséhez, és az okozott költségek, valamint az elszenvedett erkölcsi kár megtérítéséhez. – közölte az Index a producer konklúzióját illetően.

Hirdetés

Kálomista felháborítónak tartja, hogy egy tengerentúli világvállalkozás egyszerűen figyelmen kívül hagyja a magyar fogyasztóvédelmi szabályokat.

A perektől sem idegenkedő producernek az eset kapcsán egy dokumentumfilm-sorozat lehetősége is megfordult a fejében.

Az Index megkereste emailben a Tesla Hungaryt, a következő kérdésekkel, amelyekre napok elteltével sem kaptak válaszokat:

  • mennyire általános jelenség egy meglehetősen drága és igen nagy sebességre képes autónál az, hogy néhány hónapon belül kétszer is defektet kapjon az autópályán,
  • miért nem jár defektjavító kitt a kocsihoz,
  •  miért nem segített a Tesla elsősegély-szolgáltatása,
  •  ez kifejezetten magyar specialitás vagy másutt is hasonló-e az eljárás,
  •  hogyan kártalanítják a vásárlóikat hasonló esetben,
  • elfogadhatónak tartják-e, hogy a szolgáltatással elégedetlen vevő fel kívánja bontani a szerződést, visszakéri a vételárat, és anyagi kártalanításra is igényt tart?

Azt ígérték, hogy amennyiben választ kapnak, ismertetik a cég álláspontját a portálon.

Havas emelkedőn akadt el egy Cybertruck, de elég megtévesztő a videó

Tags :

Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés