Megdobtak egy gyalogost, belerohantak egy furgonba amit nekilöktek egy másik kocsinak, majd leléptek

Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a furcsa és nem mindennapos felvételt, Budapesten, a 11. kerületi Építész utcában, 2024.06.04-én, 19:37 perckor.

„Most, hogy visszanéztem a felvételt, az is látszik rajta, hogy a karambolozó autós, vagy az utasa megdobott egy járókelőt (mint utólag kiderült egy vizes lufival) közvetlenül a becsapódás előtt.

A furgon szélvédőjén hagytam az elérhetőségemet, a tulajdonos már jelentkezett is és elmondta, hogy az ütközés ereje nekitolta a furgont az előtte parkoló autónak, így két kocsit sikerült hősünknek összetörnie.”

– írta meg olvasónk.

Hirdetés

MEGDOBTAK egy gyalogost, BELEROHANTAK egy furgonba amit NEKILÖKTEK egy másik kocsinak, majd LELÉPTEK

OLVASÓNKTÓL KAPOTT INFORMÁCIÓK: https://bpiautosok.hu/megdobtak-egy-gyalogost-belerohantak-egy-furgonba-amit-nekiloktek-egy-masik-kocsinak-majd-leleptek WEBSHOPUNK: https://shop.bpiautosok.hu FŐ TÁMOGATÓNK, A NEXTBASE. Fedélzeti kameráikat keresd itt: https://autos-kamera.arukereso.hu/nextbase/?sgst=1 ÍGY KERÜLHETSZ TÁMOGATÓINK KÖZÉ: https://bpiautosok.hu/tamogatonk-a-te-ceged-jelenj-meg-nalunk-a-youtube-on-es-a-bpiautosok-hu-n/ ——————— TÁMOGATÓINK: https://www.barnadesign.eu – Barna Design Kft. – A kreatív ügynökség https://fellpack.hu – FELLPACK.HU – Csomagolóanyagok széles választéka raktárról – Zacskó, zsák, doboz, boríték, ragasztószalag és sok minden más https://autovignet.hu – Autópálya matrica vásárlás online https://gyertyakovacs.hu – A tortadíszek világa – Gyertyakovács Kft.

Frissítés:

Információink szerint a BRFK eljárást indított az ügyben.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Újabb felvételt kaptunk a babát a hátán szállító rolleresről

    Újabb felvételt kaptunk a babát a hátán szállító rolleresről


  • Kisbabával a hátán, közel 50-nel száguldott egy elektromos rollerrel Budaörsön

    Kisbabával a hátán, közel 50-nel száguldott egy elektromos rollerrel Budaörsön


  • Halálos baleset történt az M1-esen, lezárták a sztrádát a főváros felé

    Halálos baleset történt az M1-esen, lezárták a sztrádát a főváros felé


  • Friss hírek érkeztek Sallai Nóra állapotáról

    Friss hírek érkeztek Sallai Nóra állapotáról


  • Hiába hagyták ujjnyira lent az ablakot, mégis megtörtént a baj egy budapesti mélygarázsban

    Hiába hagyták ujjnyira lent az ablakot, mégis megtörtént a baj egy budapesti mélygarázsban


  • Élő videóban közvetítette driftelését egy BMW-s Ózdon. A rendőrség elfogta

    Élő videóban közvetítette driftelését egy BMW-s Ózdon. A rendőrség elfogta


  • Tragédia történt Szentendrénél: a Dunába hajtott egy autó

    Tragédia történt Szentendrénél: a Dunába hajtott egy autó


  • A driftelést és a sűrű forgalomban haladók közötti szlalomozást is egyértelműbben tiltanák az új KRESZ-ben

    A driftelést és a sűrű forgalomban haladók közötti szlalomozást is egyértelműbben tiltanák az új KRESZ-ben


  • Csúnyán lezúzta a Teslát egy furgon az 5-ös úton

    Csúnyán lezúzta a Teslát egy furgon az 5-ös úton


  • Súlyos baleset történt az M0-son, tizenhét kilométeres a torlódás

    Súlyos baleset történt az M0-son, tizenhét kilométeres a torlódás


  • Így buktatták le drónokkal a piroson áthajtó sofőröket

    Így buktatták le drónokkal a piroson áthajtó sofőröket


  • Az egyiknek félmilliós bírság járt, mert 213 km/h-val száguldott. A másik sem úszta meg olcsón

    Az egyiknek félmilliós bírság járt, mert 213 km/h-val száguldott. A másik sem úszta meg olcsón


  • Több autót taszított le az útról egy kamionos a 31-es főúton

    Több autót taszított le az útról egy kamionos a 31-es főúton


  • Leparkolt a pihenőhelyen, elkezdte a zsákokat kipakolni – Kamera rögzítette

    Leparkolt a pihenőhelyen, elkezdte a zsákokat kipakolni – Kamera rögzítette


  • Autójavítás helyett 1 milliós kárt okoztak

    Autójavítás helyett 1 milliós kárt okoztak