Március 3-án megváltozik a forgalom Budapest egyik legforgalmasabb útján

Megváltozik a forgalom Budapest egyik legzsúfoltabb kereszteződésénél, az Üllői út és a Könyves Kálmán körút találkozásánál. Az intézkedés 15 ezer autós érint közvetlenül, de nem csak ők készülhetnek dugóra -értesült róla a Világgazdaság.

Pénteken megkezdődik a népligeti felüljáró felújítása.  A felüljárón 20 órától forgalomterelés lesz érvényben, amely júliusig biztosan marad.

A vg.hu értesülései szerint ezt követően, a hídon a centrum irányában csak egy forgalmi sávon közlekedhetnek majd az autósok, kifelé viszont továbbra is két sáv áll rendelkezésre (ez tehát nem változik).

A városközpont felé vezető oldalon a külső sávot körülbelül 200 méter hosszban zárják le a Pénzverde előtti résznél. A BpiAutósok legfrissebb híreit itt találod.

Előzetesen nem állapítható meg, hogy emiatt hogyan rendeződik majd át a közlekedés, mindenesetre az valószínűsíthető, hogy az Üllői úton észak felé tartó forgalom egy része a felüljáró helyett a Könyves Kálmán körúton folytatja útját. Az Üllői úton a reggeli és a délutáni csúcsban lehet számítani nagyobb sorképződésre, a forgalom lassulására.

Hirdetés

A Világgazdaság szerint az állapotfelmérés a lezárás után kezdődik majd meg, amelyben azt elemzik, hogy az érvényben lévő súlykorlátozások mellett biztonságosan lehet-e közlekedni a felüljárón.

A vizsgálat befejeztével derül ki hogy el kell-e bontani a népligeti felüljárót vagy elegendő a felújítás.

Az állapotfelmérést az A-Híd Zrt. végzi 185 millió forintért. Ez a cég nyerte el korábban a Lánchíd felújítását is. A vállalat a munka elvégzésével a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem szakembereit bízta meg, megbízásos szerződéssel.

Borítókép: Google Maps (street view)
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Megálltak fotózgatni az M85-ös sztrádaalagútban a fiatalok

    Megálltak fotózgatni az M85-ös sztrádaalagútban a fiatalok


  • Videón az üldözés: 15 éves fiú menekült a rendőrök elől

    Videón az üldözés: 15 éves fiú menekült a rendőrök elől


  • Frontálisan ütközött a 168E-vel egy BMW

    Frontálisan ütközött a 168E-vel egy BMW


  • Elindult a BMW-s a kútról, tíz másodperc múlva rommá tört egy Fordot a VIII. kerületben

    Elindult a BMW-s a kútról, tíz másodperc múlva rommá tört egy Fordot a VIII. kerületben


  • A Tesla még az Audit is elverte 2024-ben. Először fordult elő, hogy több autót adott el a kizárólag villanyautókat gyártó cég

    A Tesla még az Audit is elverte 2024-ben. Először fordult elő, hogy több autót adott el a kizárólag villanyautókat gyártó cég


  • Többé nem kell kinyomtatni, PDF-ként is bemutathatod a hatóságoknak a zöldkártyát

    Többé nem kell kinyomtatni, PDF-ként is bemutathatod a hatóságoknak a zöldkártyát


  • A navit követte a magyar kamionos. Egy osztrák gáton rekedt

    A navit követte a magyar kamionos. Egy osztrák gáton rekedt


  • Óvodába siettek, halálra gázolta őket egy autó Bagon – Újabb részletek

    Óvodába siettek, halálra gázolta őket egy autó Bagon – Újabb részletek


  • Kb. 5,5 millió forintos bírságot fizethet, mert gumit füstölt és porfelhőt vert fel autójával

    Kb. 5,5 millió forintos bírságot fizethet, mert gumit füstölt és porfelhőt vert fel autójával


  • Súlyos baleset történt az M1-esen. Kamionba hajtott egy kisbusz

    Súlyos baleset történt az M1-esen. Kamionba hajtott egy kisbusz


  • „A tapolcai driftelő ártatlanokat tarolt le” címmel kaptuk a felvételt

    „A tapolcai driftelő ártatlanokat tarolt le” címmel kaptuk a felvételt


  • Börtönbe megy a buszt is megállító, közlekedési táblával hadonászó férfi

    Börtönbe megy a buszt is megállító, közlekedési táblával hadonászó férfi


  • Kipattantak a luxus Merciből, majd jött a meglepetés

    Kipattantak a luxus Merciből, majd jött a meglepetés


  • Egy munkába igyekvő rendőr csapódott az út közepén veszteglő kamionnak

    Egy munkába igyekvő rendőr csapódott az út közepén veszteglő kamionnak


  • Zebrán gázolta halálra a 21 éves fiatalt egy sofőr Balatonszárszón

    Zebrán gázolta halálra a 21 éves fiatalt egy sofőr Balatonszárszón