Március 21. és március 25. közötti forgalomkorlátozások Budapesten

Labdarúgó-mérkőzés miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2024. március 21. és március 25. között Budapest V., VII., VIII. és XIV. kerületében.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket, hogy az alábbi forgalmirend-változás lép életbe a főváros területén.

Tilos megállni:

2024. március 21-én 12 órától március 25-én 15 óra 30 percig a Budapest V.,
Erzsébet tér park felőli oldalán a Miatyánk utca és a Bécsi utca között.

Hirdetés

2024. március 21-én 20 órától március 22-én 24 óráig a Budapest VII. és VIII.,
Verseny utca mindkét oldalán a Dózsa György út és Thököly út között.

2024. március 22-én 6 órától 24 óráig a Budapest VII., VIII. és XIV.,
Dózsa György út mindkét oldalán a Kerepesi út és a Thököly út között,
Dózsa György út, Kerepesi út és az Ifjúság útja kereszteződésében található murvás parkoló területén,
Ifjúság útja mindkét oldalán,
Kerepesi út, Ifjúság útja, Papp László Sport Aréna mélygarázshoz vezető szervizút – hotel oldalában – és a Puskás Ferenc Stadion metrómegálló által határolt területen.

2024. március 22-én 8 órától 24 óráig a Budapest VII., VIII. és XIV.,
Kerepesi út VIII. kerületi oldalában lévő szervizúton az Asztalos Sándor utca és a Dózsa György út között,
Mogyoródi út mindkét oldalán Hungária körút és az Utász utca közötti murvás parkolóban,
Stefánia út mindkét oldalán, valamint a szervizúton a Hungária körút és a Thököly út között,
Szabó József köz mindkét oldalán,
Radovic Dusán köz mindkét oldalán,
Szabó József utca mindkét oldalán az Istvánmezei út és a Thököly út között,
Cházár András utca mindkét oldalán a Thököly út és az Istvánmezei út között,
Istvánmezei út mindkét oldalán a Szabó József utca és a Thököly út között,
Jobbágy utca mindkét oldalán a Verseny utca és a Dózsa György út között.

Szakaszosan és időszakosan lezárják:

2024. március 21-én 12 órától március 25-én 15 óra 30 percig a Budapest V.,
Erzsébet teret a Károly körút és a Bécsi utca között,
Erzsébet teret a József Attila utca és a Bécsi utca között,
Bajcsy-Zsilinszky utat a József Attila utca és a Károly körút (Deák tér) között.

2024. március 22-én 17 óra 45 perctől 24 óráig a Budapest VII., VIII. és XIV.,
Dózsa György utat a Kerepesi út és a Thököly út között,
Ifjúság útját a Kerepesi út és a Stefánia út között,
Stefánia utat a Hungária körút és a Thököly út között,
Egressy utat a Stefánia út és a Hungária körút között,
Szabó József utcát az Istvánmezei út és a Thököly út között,
Cházár András utcát a Thököly út és az Istvánmezei út között,
Istvánmezei utat a Szabó József utca és a Thököly út között,
Jobbágy utcát a Verseny utca és a Dózsa György út között,
Verseny utcát a Dózsa György út és Thököly út között.

Hirdetés

A megjelenítéshez nyissa meg a térképet teljes kijelzős módban, mozgassa és zoomolja a kívánt részlethez, majd kattintson a színessel jelzett útszakaszra, illetve területre. Az érintett szakaszra vonatkozó korlátozás időtartamát és a további információkat a jelmagyarázatban találja. A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek!

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Két fiatal meghalt. Fának csapódtak autóval Szigetszentmiklóson

    Két fiatal meghalt. Fának csapódtak autóval Szigetszentmiklóson


  • 720 tonnás szállítmányt vontattak át a 40 tonna teherbírású hídon

    720 tonnás szállítmányt vontattak át a 40 tonna teherbírású hídon


  • Árcsökkenés után emelés következik a benzinkutakon

    Árcsökkenés után emelés következik a benzinkutakon


  • Egy ózdi nő különös magyarázattal állt elő a rendőröknek arra, hogy miért vezet ittasan

    Egy ózdi nő különös magyarázattal állt elő a rendőröknek arra, hogy miért vezet ittasan


  • Megérkezett a felfrissített Tesla Model Y legolcsóbb változata

    Megérkezett a felfrissített Tesla Model Y legolcsóbb változata


  • Az udvarra zuhant be egy autó, miután egy másikkal ütközött

    Az udvarra zuhant be egy autó, miután egy másikkal ütközött


  • Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége

    Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége


  • Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon

    Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon


  • Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak

    Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak


  • Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál

    Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál


  • 170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla

    170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla


  • Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája

    Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája


  • Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták

    Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták


  • 42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot

    42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot


  • Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből

    Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből