Már vasárnap kapunk egy kis ízelítőt a metrófelújításból

Az autósok a Nyugati téren és a Népligetnél számíthatnak forgalomkorlátozásra. Emellett vasárnap üzemkezdettől reggel 8 óráig az egész vonalon buszokkal pótolják majd a metrót.

Vasárnaptól Budapest két fontos pontján változik a közlekedés, hogy biztosítani tudják a metrópótló buszok zavartalan haladását – hívta fel a figyelmet a BKK.

A Nyugati téren nem lehet majd a Bajcsy-Zsilinszky útról balra a Nagykörútra kanyarodni, és a Nagykörútról sem lehet majd balra a Bajcsy-Zsilinszky útra kanyarodni.  A Nyugati téren a metrópótló buszok nem a felüljárón, hanem azzal párhuzamosan, de szintben haladnak majd át ugyanis a Váci utat és a Bajcsy-Zsilinszky utat összekötő csomóponton, ezért szűnik meg ideiglenesen a Bajcsy-Zsilinszky útról a Szent István körútra, a Margit híd irányába, illetve a Teréz körútról a Bajcsy-Zsilinszky útra, a belváros irányába való balra kanyarodási lehetőség.

Az Üllői úton a Népligetnél új jelzőlámpás csomópontot építenek ki. A metrópótló buszok az Üllői út helyett egy szakaszon a Népligeten keresztül közlekednek majd. Az Üllői út és a Borbás Vince sétány találkozásánál a buszok balra, az Üllői útra történő kihajtásának elősegítése érdekében alakítanak ki jelzőlámpás csomópontot, a Hazslinszky Frigyes sétánynál pedig új gyalogátkelőhelyek épülnek.

Mindkét változás a 3-as metró északi szakaszának felújítása idején lesz érvényben, vagyis várhatóan egy évig.

Emellett október 15-én, vasárnap az első járatindulástól körülbelül reggel 8 óráig a 3-as metró teljes vonalán pótlóbusz közlekedik a metró helyett, M3-as jelzéssel. Az első metró Kőbánya-Kispest felől Újpest-Központ felé 7 óra 42-kor, Újpest-Központ felől Kőbánya-Kispest felé pedig 8 óra 22-kor indul. Erre a pótlásra is a metrófelújítás előkészítése miatt van szükség.

A BKK oldalán minden tudnivalót részletesen leírtak a vasárnaptól érvényes változásokról.

Ugyancsak befolyásolhathja a hétvégi közlekedést Budapesten ezen a héten a 32. SPAR Budapest Maraton Fesztivál, amelyen a szervezők becslése szerint akár 30 ezren is részt vehetnek.

Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20171011_mar_vasarnap_kapunk_egy_kis_izelitot_a_metrofelujitasbol

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Újabb felvételt kaptunk a babát a hátán szállító rolleresről

    Újabb felvételt kaptunk a babát a hátán szállító rolleresről


  • Kisbabával a hátán, közel 50-nel száguldott egy elektromos rollerrel Budaörsön

    Kisbabával a hátán, közel 50-nel száguldott egy elektromos rollerrel Budaörsön


  • Halálos baleset történt az M1-esen, lezárták a sztrádát a főváros felé

    Halálos baleset történt az M1-esen, lezárták a sztrádát a főváros felé


  • Friss hírek érkeztek Sallai Nóra állapotáról

    Friss hírek érkeztek Sallai Nóra állapotáról


  • Hiába hagyták ujjnyira lent az ablakot, mégis megtörtént a baj egy budapesti mélygarázsban

    Hiába hagyták ujjnyira lent az ablakot, mégis megtörtént a baj egy budapesti mélygarázsban


  • Élő videóban közvetítette driftelését egy BMW-s Ózdon. A rendőrség elfogta

    Élő videóban közvetítette driftelését egy BMW-s Ózdon. A rendőrség elfogta


  • Tragédia történt Szentendrénél: a Dunába hajtott egy autó

    Tragédia történt Szentendrénél: a Dunába hajtott egy autó


  • A driftelést és a sűrű forgalomban haladók közötti szlalomozást is egyértelműbben tiltanák az új KRESZ-ben

    A driftelést és a sűrű forgalomban haladók közötti szlalomozást is egyértelműbben tiltanák az új KRESZ-ben


  • Csúnyán lezúzta a Teslát egy furgon az 5-ös úton

    Csúnyán lezúzta a Teslát egy furgon az 5-ös úton


  • Súlyos baleset történt az M0-son, tizenhét kilométeres a torlódás

    Súlyos baleset történt az M0-son, tizenhét kilométeres a torlódás


  • Így buktatták le drónokkal a piroson áthajtó sofőröket

    Így buktatták le drónokkal a piroson áthajtó sofőröket


  • Az egyiknek félmilliós bírság járt, mert 213 km/h-val száguldott. A másik sem úszta meg olcsón

    Az egyiknek félmilliós bírság járt, mert 213 km/h-val száguldott. A másik sem úszta meg olcsón


  • Több autót taszított le az útról egy kamionos a 31-es főúton

    Több autót taszított le az útról egy kamionos a 31-es főúton


  • Leparkolt a pihenőhelyen, elkezdte a zsákokat kipakolni – Kamera rögzítette

    Leparkolt a pihenőhelyen, elkezdte a zsákokat kipakolni – Kamera rögzítette


  • Autójavítás helyett 1 milliós kárt okoztak

    Autójavítás helyett 1 milliós kárt okoztak