Már most sem olcsó jogosítványt szerezni és a drágulásnak még közel sincs vége

Több mint tíz százalékkal emelkedtek a tanfolyamok árai egyetlen év alatt és a drágulásnak még nincs vége – derül ki a világgazdaság cikkjéből

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint egy átlagos személygépjármű-vezetői tanfolyam ára 2021 augusztusában már 235 050 forintba került, míg tavaly augusztusban 212 500 forintba, azaz a drágulás egy év alatt több mint 10 százalékot tett ki. Ugyanez a tanfolyam négy éve például még csupán 166 200 forint volt.

Böröcz Mátyás, a Magyar Autósiskolák Szövetségének (Maisz) elnöke szerint a növekvő tendencia még jódarabig nem fog változni, köszönhetően a pénzromlásnak és annak, hogy az iskolák az újabb és újabb terheket kénytelenek továbbhárítani.

Azt tapasztalja egyébként, hogy a szolgáltatás iránt nem csökkent az érdeklődés, sőt, sok tanuló eleve úgy érkezik, hogy neki a pénz nem számít. Az sem tartja vissza őket, hogy ma már egy vezetési óra ára 5 és 10 ezer forint között mozog, függően az adott régiótól és az oktatás időpontjától.

Sok tanuló preferálja inkább  a munkaidőn túli oktatást, ám ezek felárasok.

A jelenleginél sokkal több oktatóra lenne szükség, de nincsenek elegen, és az utánpótlásuk nehézkes, közben pedig a tanulók értelemszerűen minél gyorsabban szeretnének jogosítványhoz jutni.

„Jelenleg kicsivel több mint négyezren oktatják a gépjárművezetést Magyarországon. Bár lenne utánpótlás, de a rendszer olyan bonyolult, a szabályok pedig annyira szigorúak, hogy nehézkes a képzésük. A legutóbb meghirdetett tanfolyami helyek is pillanatok alatt beteltek. Pedig még ennek az elvégzése sem garancia arra, hogy valakiből oktató lesz.

Hirdetés

Sokan kifizetnek egy-másfél millió forintot az iskoláért, bejárnak minden héten az oktatásra egy évig, utána gyakorolnak, hospitálnak, de csak éles helyzetben derül ki, hogy nem tudják elviselni az oktatással járó stresszt, és otthagyják a szakmát”

– vázolta a helyzetet Böröcz Mátyás, aki szerint az elmúlt időszak egyébként is megviselte az iskolákat.

A Maisz elnöke szerint vissza kellene hozni a rutinvizsga-kötelezettséget.

Ma ugyanis sok tanuló úgy ül a volán mögé és megy forgalomba, hogy nincs megfelelően felkészítve. „Ez egy előzetes szűrés lenne, megmérettetnének a tanulók a vezetésre. Sokan ugyanis a rutinoktatás hiányában buknak meg, és jutnak el a negyedik, ötödik forgalmi vizsgájukhoz” – vélekedett Böröcz Mátyás.

Forrás: vg.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta

    Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta


  • Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön

    Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön


  • Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet

    Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet


  • Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához

    Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához


  • BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt

    BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt


  • Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával

    Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával


  • Öt autó ütközött össze az M5-ösön

    Öt autó ütközött össze az M5-ösön


  • A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen

    A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen


  • Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született

    Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született


  • Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre

    Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre


  • Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján

    Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján


  • Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”

    Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”


  • Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt

    Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt


  • Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr

    Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr


  • Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon

    Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon