Úgy fest májustól jócskán drágul a taxizás, jön az 1000 forintos alapdíj

Budapesten a taxis személyszállítás alapdíja 1000 forintra, a kilométerdíj 400 forintra, a percdíj pedig 100 forintra emelkedik május 9-től, amennyiben az erről szóló javaslatot jövő szerdán elfogadja a Fővárosi Közgyűlés – jelentette be az általános főpolgármester-helyettes pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

Kiss Ambrus közölte, ez az intézkedés nagyságrendileg 35 százalékos áremelkedést jelent majd a fogyasztóknak.
Az áremelés mértékét a főpolgármester-helyettes azzal indokolta, hogy a taxik hatósági árai 2018. július 1-jén változtak utoljára. Erre az ágazatra is vonatkoznak a közgazdasági szabályok: ha drágább az üzemanyag és az azon kívüli maginflációs adatok is emelkednek, akkor erre reagálni kell – tette hozzá.

Ráadásul míg 2020 márciusában – a pandémia kitörése előtt – a taxisok száma 6754 volt a fővárosban, a legutolsó adat szerint már csak 5070 maradt belőlük.

Felidézte, a taxis szervezetek 2021 novemberében kezdeményezték az ártárgyalások megkezdését. Akkor a fővárosi önkormányzat még úgy látta, nincs hatáskörük az ügyben az ármoratórium miatt. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium azonban idén februárban jelezte, a moratórium erre nem vonatkozik, így van lehetőségük az áremelésre.

A tárgyalások ezt követően folytatódtak, a most bejelentett tarifa emelés pedig az egyeztetéseken elért kompromisszumos megoldást tükrözi – tette hozzá Kiss Ambrus.

Ugyanakkor jelezte, a munka még nem ért véget, a tárgyalások hatására változtatásokat kezdeményeznek a taxirendeleten. Példaként említette, a taxik ellenőrzési rendszerének erősítését. Úgy vélte a nem minősített személyszállítást végzők száma megnőtt, ezért 190-ről 240-re emelik az átlagos havi ellenőrzések számát, amelyeket továbbra is a BKK végez.

Ezen kívül azt is kezdeményezik a kormánynál, hogy a taxik engedélyezett életkorát emeljék 15 évre. Kiss Ambrus szerint ezt a lépést a teljesen felborult gazdasági környezet mellett az teszi szükségessé, hogy úgy látják, több vállalkozónak gondot fog okozni a gépjármű csere.

A főpolgármester-helyettes közölte, mivel a jelen helyzetben nem tudni, mi lesz az üzemanyag ársapkával vagy milyen változások lesznek az alkatrészpiacon, ezért egy automatizmust akarnak kidolgozni a tarifa emelés ügyében. A kiszámíthatóság az utasok és a vállalkozások számára is fontos – mondta Kiss Ambrus.

Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnök elmondta, nem tudják előre, hogy az üzemanyag rögzített hatósági árát mikor vezetik ki, ezért az egyeztetések folyamatosak lesznek.

Horacsek Róbert, a korábbi taxis demonstráción résztvevő taxisok képviselője, szóvivője közölte, a tárgyalások résztvevői megállapodtak abban, hogy újra leülnek tárgyalni a tarifáról, amennyiben az üzemanyagárak a jelenlegi szinthez képest 20 százalékkal emelkednek.

Forrás: MTI
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Falnak ütközött, majd kiégett egy Tesla Cybertruck. Három ember meghalt egy megsérült

    Falnak ütközött, majd kiégett egy Tesla Cybertruck. Három ember meghalt egy megsérült


  • Gázt szállító teherautónak ütközött egy furgon

    Gázt szállító teherautónak ütközött egy furgon


  • Sebességmérést jelenteni nem lehet többi a Google Térképen

    Sebességmérést jelenteni nem lehet többi a Google Térképen


  • Már biztos: Megszűnik a zöld rendszámos autók ingyenes parkolása Budapesten

    Már biztos: Megszűnik a zöld rendszámos autók ingyenes parkolása Budapesten


  • Szándékosan elgázolta a futárt a Mercedes sofőrje, majd dulakodni kezdtek a 9. kerületben

    Szándékosan elgázolta a futárt a Mercedes sofőrje, majd dulakodni kezdtek a 9. kerületben


  • Kamion gázolt halálra egy bajbajutott autóst az M6-oson

    Kamion gázolt halálra egy bajbajutott autóst az M6-oson


  • Drámai fotók érkeztek a Komáromnál, vonatok által kettészakított autóról

    Drámai fotók érkeztek a Komáromnál, vonatok által kettészakított autóról


  • Megállította a forgalmat egy BMW-s Budakalászon, mert sietett

    Megállította a forgalmat egy BMW-s Budakalászon, mert sietett


  • 35 kilós acél elemet hagyott el valaki az M5-ön. Elemek törtek , felnik nullázódtak, futóművek sérültek több autón

    35 kilós acél elemet hagyott el valaki az M5-ön. Elemek törtek , felnik nullázódtak, futóművek sérültek több autón


  • 80-nal száguldott egy rolleres a Váci úton

    80-nal száguldott egy rolleres a Váci úton


  • Hatalmas balesetet rögzített egy kamera. Szalagkorlátnak rohant, majd felborult egy autó

    Hatalmas balesetet rögzített egy kamera. Szalagkorlátnak rohant, majd felborult egy autó


  • Törtek az autók a Váci úton. Nem működött a jelzőlámpa

    Törtek az autók a Váci úton. Nem működött a jelzőlámpa


  • Nem tudott megállni a villamos, telibe verte a Mercedest

    Nem tudott megállni a villamos, telibe verte a Mercedest


  • A hóban, az M1-es leállósávjában cserélte télire a nyári gumikat

    A hóban, az M1-es leállósávjában cserélte télire a nyári gumikat


  • Óriás tahót rögzített egy fedélzeti kamera Budakalászon

    Óriás tahót rögzített egy fedélzeti kamera Budakalászon