Magyarországon 30-40 ezer rollert használhatnak közlekedési eszközként

A Jövő Mobilitása Szövetség szakértőinek számításai szerint 30-40 ezer rollert használhatnak jelenleg közlekedési eszközként Magyarországon – tájékoztatta a szervezet hétfőn az MTI-t.

A közlemény szerint jellemzően 4-8 kilométert tesznek meg egy-egy eszközzel. Ez a táv a koronavírus-járvány ideje alatt nőtt meg 2 kilométerről, aminek hátterében valószínűleg a közösségi közlekedés nagyobb arányú elkerülése áll.
A rollerek segítségével 30-40 perces autóutak, hosszan tartó parkolóhely-keresések 8-10 percre csökkenthetők – jelezte a szövetség.

A szervezet több mint 700 megkérdezett közreműködésével online kutatást végzett tavaly. A hazai válaszadók mintegy 70 százaléka közölte azt, hogy vezetett már valamilyen elektromos járművet.

Közülük a legtöbben, 96 százalék elektromos autót vezetett, ezt követte 32 százalékkal a roller, 30 százalékkal az e-bicikli, 18 százalékkal a segway és 15 százalékkal a robogó. A közlemény idézi Pukler Gábort, a Jövő Mobilitása Szövetség elnökét, aki szerint a fiatalabb generáció tagjai sokkal inkább hajlandóak a különféle közlekedési módok és eszközök közötti váltásra, nem ragaszkodnak a saját tulajdonú eszközhöz, attól függően választanak, hogy adott helyzetben melyik hatékonyabb és gazdaságosabb.

A szervezet arra is felhívta a figyelmet, hogy egy saját tulajdonú e-roller az eszköz vételárán felül nagyon olcsó közlekedési eszköz, 20-40 kilométeres hatótávra elegendő feltöltése 20 forint alatti költséget jelent.

Hirdetés

A rollerek ingyen szállíthatók a közösségi közlekedésben, de összecsukva elférnek egy kisebb méretű autó csomagtartójában is, tehát alkalmasak arra, hogy használójuk messzebb parkolva, onnan rollerrel érkezzen meg a céljához. A közlemény szerint a Mol BUBI bérbringa rendszerében csaknem 100 ezren regisztráltak már. A BUBI-t átlagosan mintegy 15 percig használják, 2021-ben több mint 2,5 millió kilométert tettek meg a használóik, ennek köszönhetően 414 tonna szén-dioxid kibocsátásától mentesül a főváros évente.

A Jövő Mobilitása Szövetség szerint a mikromobilitási eszközök a fenntarthatósági szempontokat figyelembe véve is jó választást jelentenek. Míg egy benzines autó egy kilowattórányi energia felhasználásával csak 2 kilométert képes megtenni, addig egy elektromos autó 6, egy elektromos robogó 35, egy elektromos roller pedig 100 kilométert.

Helyben nem okoznak levegőszennyezést, így a belvárosok, ahol a legelterjedtebb ezeknek az eszközöknek a használata, élhetőbbek maradnak, és csökkennek a forgalmi dugók is.

A szervezet közleményében kitért arra is, hogy a kerékpárok esetében sokkal egyértelműbb a szabályozás, de a rolleresekre egyelőre semmilyen előírás nem vonatkozik.

A mikromobilitás dinamikusan fejlődő piac, ezért a jövőben a városok fejlesztésénél számolni kell ezeknek az eszközöknek a meglétével is. Egyelőre a közösségi rollerek parkolása rendezetlenné teheti a városképet, a probléma kezelésére egyre több helyen hoznak létre virtuális vagy fizikai dokkoló állomásokat.

A közlemény szerint Budapesten a járvány miatti közlekedési átrendeződés legnagyobb nyertese a mikromobilitási ágazat, azon belül is a kerékpár volt. A Budapesti Mobilitási Terv célkitűzése szerint a kerékpáros közlekedés aránya 2030-ra eléri az 5 százalékot, a gyalogos közlekedés pedig a 15 százalékot az utazások hosszát tekintve, de nem a közösségi közlekedés igénybevétele helyett, hanem azzal kombinálva.

Hirdetés

Az EIT InnoEnergy legfrissebb tanulmányára hivatkozva a Jövő Mobilitása Szövetség közölte: a mikromobilitás piaca a következő hat év során 380 millió euróra fog nőni Európa területén. Az EIT InnoEnergy számításai szerint 2030-ra körülbelül 30 millió magán e-kerékpárral és e-robogóval, valamint 2,7 millió közös használatú közlekedési eszközzel lehet majd számolni a kontinensen.

Forrás: MTI
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Elképesztő esettel volt dolguk pénteken reggel a román rendőröknek

    Elképesztő esettel volt dolguk pénteken reggel a román rendőröknek


  • Bolognában bevezették tavaly a 30-as korlátozást. Soha nem látott eredmény született

    Bolognában bevezették tavaly a 30-as korlátozást. Soha nem látott eredmény született


  • Keményet büntetett a Dacia sofőrje, mert nem száguldott az Árpád híd belső sávjában a kamerás autó

    Keményet büntetett a Dacia sofőrje, mert nem száguldott az Árpád híd belső sávjában a kamerás autó


  • Felébredt és hirtelen berántotta a kéziféket a részeg utas, ám a sofőr sem volt józan. Balesetet szenvedtek

    Felébredt és hirtelen berántotta a kéziféket a részeg utas, ám a sofőr sem volt józan. Balesetet szenvedtek


  • Megaciki: Rendőrrel találta magát szemben a forgalommal szemben haladó sofőr a Váci úton

    Megaciki: Rendőrrel találta magát szemben a forgalommal szemben haladó sofőr a Váci úton


  • Februártól jócskán megemelik a műszaki vizsgáztatás díját

    Februártól jócskán megemelik a műszaki vizsgáztatás díját


  • 11 éves kisfiú zuhant ki egy mozgó traktorból. Életét vesztette

    11 éves kisfiú zuhant ki egy mozgó traktorból. Életét vesztette


  • Látta egy rendőr és kamera is rögzítette, ahogy majdnem elgázolnak egy biciklist a zebrán. Gyorsan megtalálták a sofőrt

    Látta egy rendőr és kamera is rögzítette, ahogy majdnem elgázolnak egy biciklist a zebrán. Gyorsan megtalálták a sofőrt


  • Mentőautó hozta a frászt olvasónkra, Újpesten pedig a gyalogos sem érdekelte a gátlástalan toyotást

    Mentőautó hozta a frászt olvasónkra, Újpesten pedig a gyalogos sem érdekelte a gátlástalan toyotást


  • Taxis tüntetést terveznek Budapesten: „Demonstráció az élhető adózásért, Budapesti közlekedésért, munkáért, megélhetésért, mindenkinek”

    Taxis tüntetést terveznek Budapesten: „Demonstráció az élhető adózásért, Budapesti közlekedésért, munkáért, megélhetésért, mindenkinek”


  • Nekirohant a trolinak a címet kereső autós futár Budapesten

    Nekirohant a trolinak a címet kereső autós futár Budapesten


  • Megálltak fotózgatni az M85-ös sztrádaalagútban a fiatalok

    Megálltak fotózgatni az M85-ös sztrádaalagútban a fiatalok


  • Videón az üldözés: 15 éves fiú menekült a rendőrök elől

    Videón az üldözés: 15 éves fiú menekült a rendőrök elől


  • Frontálisan ütközött a 168E-vel egy BMW

    Frontálisan ütközött a 168E-vel egy BMW


  • Elindult a BMW-s a kútról, tíz másodperc múlva rommá tört egy Fordot a VIII. kerületben

    Elindult a BMW-s a kútról, tíz másodperc múlva rommá tört egy Fordot a VIII. kerületben