Hirdetés

Hírek
Magyarország is beszáll az áramszedős autópálya projektbe
Magyarország is beszáll az áramszedős autópálya projektbe
Hirdetés

Magyarország bekapcsolódik a németországi Baden-Württembergben az autópályák villamosításával kapcsolatban folytatott projektbe, de azt még pontosan nem tudni, hogyan – írja a totalcar.hu

Az úgynevezett e-Highway – villamosított autópálya – kísérleti projektben autópályák felett felsővezetéket építenek ki, amelyek révén áramszedővel felszerelt hibrid teherautók menet közben tölthetik fel akkumulátoraikat.

Az első ilyen szakaszt májusban adták át Hessen tartományban (Svédországban és az USA-ban már korábban is volt ilyen). Az öt kilométeres kísérleti szakasz (eHighway) az A5-ös autópályán, Frankfurt és Darmstadt között épült ki, ahol naponta 130 ezer jármű halad át, 10 százalékban teherautók.

Hirdetés

Az áramszedővel rendelkező hibrid teherautók a jobboldali sávban, mindkét irányban tölthetik akkumulátoraikat.

Az MTI közleménye szerint Budapest elsősorban a innováció és a kutatás területén vizsgálja az együttműködés lehetőségeit, így egyelőre nem valószínű, hogy az M3-as kivezetője teli lesz felsővezetékkel. Ezek mellett intenzíven tárgyaltak energetikai ügyekről is,

például az elektromos árammal előállított hidrogén mint úgynevezett köztes energiahordozó hasznosításáról, ami a magyar nemzeti energia stratégiában is helyet kap majd.

A hesseni projektre a német szövetségi környezetvédelmi minisztérium 14,5 millió eurót szánt, amiben benne van a vezetékek és a szükséges oszlopok költsége, és további 15 millió eurót szán adatgyűjtésre és -elemzésre, amely a fő célja a 2022-ig tartó projektnek.


Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés