M. Richárdra nyomkövetőt szereltek

A Budai Központi Kerületi Bíróság szeptember 18-án három hónappal meghosszabbította M.Richárd házi őrizetét, és elrendelte, hogy nyomkövetővel figyeljék mozgását – közölte a bíróság. Ezeket az ügyészség indítványozta, a bíróság pedig megalapozottnak találta.

2017. augusztus 28-án a Dózsa György úti baleset miatt M. Richárd ellen indult büntetőeljáráshoz egyesítette az ellene közúti veszélyeztetés, garázdaság és könnyű testi sértés miatt folyamatban lévő büntetőügyet. A nyomozás még folyamatban van, a hatóság szükségesnek tartja szakértői vélemények és okiratok beszerzését és további kihallgatásokat is.

A bíróság szerint az M. Richárddal szemben alkalmazott kényszer intézkedés oka változatlan.

M. Richárd közúti veszélyeztetés miatti eljárás alatt követte el azt az újabb cselekményt, ami halálos közúti baleset gondatlan okozásának és kábítószerfogyasztással elkövetett kábítószerbirtoklás megállapítására lehet alkalmas. A vezetéstől sem a büntetőpontos eltiltás, sem pedig jogosítványának visszavonása nem tartotta vissza.

Az eljárás során kiderült az is, hogy M. Richárda Dózsa György úti baleset után is vezetett. Emiatt feltételezik, hogy a mozgását szigorúan korlátozó kényszerintézkedés nélkül a jövőben is elkövetne bűncselekményt. Ezért a házi őrizetnél enyhébb korlátozás alkalmazása nem elég vele szemben.

A bíróság szerint a közlekedési szabályokat éveken át megsértő magatartás rajzolódik ki M. Richárd ügyében, ezért a bíróság egyetértett az ügyésszel abban, hogy a bűnismétlés veszélye csak technikai nyomkövető eszközzel küszöbölhető ki, ez megkönnyíti a mozgásának az ellenőrzését.

Ha az eljárás során a gyanúsított bármikor megszegi a házi őrizet szabályait vagy idézés ellenére, ok nélkül nem jelenik meg, akkor őrizetbe vehető, vagy elrendelhetőaz előzetes letartóztatása.

A végzés nem jogerős.

Forrás: http://index.hu/belfold/2017/09/20/m._richardra_nyomkovetot_szereltek/

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Autója után kötötte saját kutyáját, mert haragudott az állatra

    Autója után kötötte saját kutyáját, mert haragudott az állatra


  • Helyszínelő rendőrt gázolt el egy sofőr

    Helyszínelő rendőrt gázolt el egy sofőr


  • Egy kulcs vezethet az audis ámokfutó nyomára. A vétlen járműben heten sérültek meg

    Egy kulcs vezethet az audis ámokfutó nyomára. A vétlen járműben heten sérültek meg


  • Hatalmas jégtömb zuhant le egy Gyömrői útra kikanyarodó kamionról Kőbányán

    Hatalmas jégtömb zuhant le egy Gyömrői útra kikanyarodó kamionról Kőbányán


  • Autóbalesetet szenvedett Xantus Barbara az autópályán

    Autóbalesetet szenvedett Xantus Barbara az autópályán


  • Bamba sofőrök, hatalmas ütközések az autópályákon

    Bamba sofőrök, hatalmas ütközések az autópályákon


  • Súlyos baleset történt az 51-esen

    Súlyos baleset történt az 51-esen


  • Megőrült a Prius sofőrje a Döbrentei téren. Az egész sort kicselezve folytatta ámokfutását az Attila úton

    Megőrült a Prius sofőrje a Döbrentei téren. Az egész sort kicselezve folytatta ámokfutását az Attila úton


  • Autós üldözés volt hajnalban Budapesten, hét ember sérült meg

    Autós üldözés volt hajnalban Budapesten, hét ember sérült meg


  • Koporsóval driftelt a körforgalomban szilveszterkor

    Koporsóval driftelt a körforgalomban szilveszterkor


  • Egy Trabant csapódott az ingatlanra, a sofőr a helyszínen elhunyt

    Egy Trabant csapódott az ingatlanra, a sofőr a helyszínen elhunyt


  • Szemben hajtott a forgalommal az M3-ason. Frontálisan karambol lett a vége

    Szemben hajtott a forgalommal az M3-ason. Frontálisan karambol lett a vége


  • Elhagyhatta a kórházat a tragikus balesetben megsérült Sallai Nóra

    Elhagyhatta a kórházat a tragikus balesetben megsérült Sallai Nóra


  • Jégtömbök hullottak le a Megyeri híd szerkezetéről. Behorpadt a tető. Taxis olvasónk kárát egyelőre nem tudni ki téríti meg

    Jégtömbök hullottak le a Megyeri híd szerkezetéről. Behorpadt a tető. Taxis olvasónk kárát egyelőre nem tudni ki téríti meg


  • Néhány budai autósnak keményen indult az újév. Vélhetően egy Teslával törtek össze négy autót

    Néhány budai autósnak keményen indult az újév. Vélhetően egy Teslával törtek össze négy autót