Lexus ütközött busszal és taxival a reptérre vezető gyorsforgalmin

Olvasónktól kaptuk a fotókat és az alábbi leírást:

„Diplomata rendszámos fekete Lexussal záróvonalon végig előzte a sort a reptérről befelé vezető gyorsforgalmi úton, a kőhíd közepén azonban már nem tudta befejezni az előzést, és karambolozott az utasaival a reptérre kifelé tartó taxissal.

A taxis lélekjelenlétének köszönhetően senki nem sérült meg, ugyanis amikor észlelte hogy a nő nem fog beférni belesatuzott a fékbe, és a szalagkorlátra húzta a taxit, így az ütközés kisebb volt mint amit a Lexus a 100E busztól kapott, amit előzött, ugyanis az elé már nem fért be, így az végigrongyolta a Lexus oldalát, a másik oldalát meg a taxitól kapta.

Hirdetés

A sofőr és utasa élni kíván a diplomáciai mentességével, az ügy hosszas elhúzódása várható,

egyelőre ugyanis a kocsiból se hajlandóak kiszállni, a rendőrök is csak telefonálgatnak, hogy mi a teendő, most Pestről várnak valami másik csapatot aki esetleg tud intézkedni”

– írta meg olvasónk.

Hirdetés
Olvasónk fotója
Hirdetés
Olvasónk fotója
Olvasónk fotója
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Tragikus baleset történt. Kamion és személyautó ütközött össze. Az autó vezetője életét vesztette

    Tragikus baleset történt. Kamion és személyautó ütközött össze. Az autó vezetője életét vesztette


  • Nem kis sebességgel nekiment az autónak a biciklis, majd elszelelt

    Nem kis sebességgel nekiment az autónak a biciklis, majd elszelelt


  • Rendőrmotorosok kamerája rögzítette: Menekültek az állatok a magas vízállás miatt

    Rendőrmotorosok kamerája rögzítette: Menekültek az állatok a magas vízállás miatt


  • Driftelt a körforgalomban, miatta blokkolhatta a forgalmat a BMW-s

    Driftelt a körforgalomban, miatta blokkolhatta a forgalmat a BMW-s


  • Óriási beruházás: Felújítják, kibővítik a Ferihegyi repülőtérre vezető utat

    Óriási beruházás: Felújítják, kibővítik a Ferihegyi repülőtérre vezető utat


  • Megállt, a kamion elkapta a jobb hátulját, majd az árokba hajtott

    Megállt, a kamion elkapta a jobb hátulját, majd az árokba hajtott


  • Alaposan berágott az óvoda kerítésére Óbudán egy sofőr

    Alaposan berágott az óvoda kerítésére Óbudán egy sofőr


  • Megkaptuk a videót az esetről: Így akadt fenn a teherautó az M1-es egyik felüljáróján

    Megkaptuk a videót az esetről: Így akadt fenn a teherautó az M1-es egyik felüljáróján


  • Felnyitott platója miatt fennakadt az M1-es egyik felüljáróján egy teherautó

    Felnyitott platója miatt fennakadt az M1-es egyik felüljáróján egy teherautó


  • Hatalmas sebességgel száguldott a forgalommal szemben az M30-ason egy ámokfutó sofőr

    Hatalmas sebességgel száguldott a forgalommal szemben az M30-ason egy ámokfutó sofőr


  • Büntetőfékezés miatt történt baleset az M7-esen

    Büntetőfékezés miatt történt baleset az M7-esen


  • Kocsi volt a jeled oviban, kedvenc filmed A szállító? Itt a lehetőség, hogy azt csináld, amit szeretsz!

    Kocsi volt a jeled oviban, kedvenc filmed A szállító? Itt a lehetőség, hogy azt csináld, amit szeretsz!


  • Elévágott a taxis, rálökte a villamospályára az autót a Nagykörúton

    Elévágott a taxis, rálökte a villamospályára az autót a Nagykörúton


  • Még a KRESZ-t is módosítani kellett az árvíz miatt

    Még a KRESZ-t is módosítani kellett az árvíz miatt


  • Nekicsapódott a hatalmas teherautónak a kisteherautó, majd maga elé forgatta a monstrum

    Nekicsapódott a hatalmas teherautónak a kisteherautó, majd maga elé forgatta a monstrum