Hirdetés

Hírek
Levágta az autó elejét az IC, élve került ki belőle egy négytagú család
Levágta az autó elejét az IC, élve került ki belőle egy négytagú család
Hirdetés

A vonat levágta az autó elejét. A kocsiban egy három hónapos és egy kétéves gyerek is utazott, ők és szüleik is sértetlenül megúszták az ütközést.

Csodával határos módon élte túl egy négytagú család, amikor a kocsijuk vonattal ütközött Kecskemét-Katonatelepen vasárnap. A Szeged felől érkező Kiskun InterCity ütötte el őket.

Az autó eleje gyakorlatilag teljesen eltűnt az ütközésben: kiszakadt a motor a helyéről, az első kerekek kitörtek, a mozdony a műszerfalig letarolta a kocsit – derült ki az RTL Híradó tudósításából.

A vezető melletti gyerekülésben utazó kétéves gyermek a menetiránynak háttal, szabályosan volt bekötve. Hátul szintén gyermekülésben ült pár hónapos testvére, az édesanyjukkal.

A vonaton körülbelül 300-an utaztak, ott sem sérült meg senki.

Győrfi Pál, a mentők szóvivője elmondta: az autóban utazó két gyermek közül egy féléves csecsemőt vittek kórházba megfigyelésre, a helyszíni vizsgálat során nem találtak rajta sérülést.

A fénysorompó pirosat mutatott, amikor a család autója a sorompó nélküli átjáróba ért – erősítette meg a MÁV szóvivője.

A vasútnál azt mondják: megszaporodtak a hasonló balesetek, idén május végéig tizenöttel több karambol történt az átjárókban tavalyhoz képest, összesen 36, és az összes az autóvezetők figyelmetlensége miatt.
 

Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20170626_levagta_az_auto_elejet_az_ic_elve_kerult_ki_belole_egy_negytagu_csalad

Tags :

Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés