Letöltendőt kap a férfi, aki büntetőzött, majd kiszállt autójából, megverte a sértettet és be is törte autója szélvédőjét

A Székesfehérvári Járási Ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a 81-es főúton veszélyesen előzött, majd amikor ezért a mögötte haladó autós nem tetszését fejezte ki, büntetőfékezett, ököllel megütötte a sofőrt, és beverte a szélvédőjét is.

A vádirat szerint a 44 éves férfi 2020. július 16-án, 16 órakor, a 81 számú főúton haladt autójával Székesfehérvár felől Kisbér irányába. A bodajki bekötő útnál beérte az előtte haladó kocsisort, majd előzésbe kezdett annak ellenére, hogy szemből egy kamion közeledett. Az előzést csak úgy tudta befejezni, hogy a sértettre ráhúzta a kormányt, akit ezzel erőteljes fékezésre kényszerített, hogy be tudjon sorolni elé.

A sértett a veszélyesnek ítélt manőver miatt az elkövetőre villogott, és széttárta kezeit, hogy kinyilvánítsa nem tetszését. Ekkor az elkövető büntetőfékezéssel, az útról csak enyhén lehúzódva megállt, és ezáltal az egész mögötte haladó kocsisort megállásra kényszerítette.

A férfi kiszállt az autóból, a sértetthez ment, és őt, valamint a vele utazó nőt trágár módon szidalmazni kezdte, majd egy alkalommal ököllel, egy további alkalommal pedig tenyérrel is megütötte a sértett arcát.

Ezt követően egy nagy erejű ütéssel a sértett autójának szélvédőjére is rácsapott, ami ennek következtében „bepókhálósodott”.

A szokatlan forgalmi helyzet okán a szembe jövő sávban közlekedő autósok is megálltak, így az elkövető cselekményével az egész főút forgalmát megállította.

Hirdetés

A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, de fennállt súlyosabb sérülés kialakulásának reális veszélye.

Az ügyészség a büntetett előéletű elkövetővel szemben végrehajtandó börtönbüntetés mellett járművezetéstől, valamint közügyektől eltiltás kiszabását, illetve a szélvédő betörésével okozott közel 81.000 forint kár megtérítését indítványozta.

Forrás: ugyeszseg.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki

    Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki


  • Az egyre több áltraffipax egy átverés, amit lehet szeretni!?

    Az egyre több áltraffipax egy átverés, amit lehet szeretni!?


  • Felborult az Erzsébet hídon egy futár a furgonjával

    Felborult az Erzsébet hídon egy futár a furgonjával


  • Figyelmeztet a Magyar Közút! Így alakul az időjárás…

    Figyelmeztet a Magyar Közút! Így alakul az időjárás…


  • Rádudáltak egy taxisra Óbudán, elborult az agya

    Rádudáltak egy taxisra Óbudán, elborult az agya


  • Drón akcióban! Kínos és hajmeresztő jeleneteket rögzített a rendőrség a magasból

    Drón akcióban! Kínos és hajmeresztő jeleneteket rögzített a rendőrség a magasból


  • Gátlástalan audis elé hajtott a Hyundai sofőrje, büntetőfékezés lett a jutalom

    Gátlástalan audis elé hajtott a Hyundai sofőrje, büntetőfékezés lett a jutalom


  • Egy balos kanyarban csúszott meg, fára tekeredett

    Egy balos kanyarban csúszott meg, fára tekeredett


  • Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők

    Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők


  • Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön

    Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön


  • Pukkant egyet, majd porig égett az M7-esen a luxus Mercedes. A tulajdonos harcban áll a kereskedéssel

    Pukkant egyet, majd porig égett az M7-esen a luxus Mercedes. A tulajdonos harcban áll a kereskedéssel


  • Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel

    Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel


  • Felrobbant és lerepült a szerb elnök Audijának gumiabroncsa menet közben

    Felrobbant és lerepült a szerb elnök Audijának gumiabroncsa menet közben


  • Lánctalpas rakodóval szívatta egy őrült férfi a rendőröket az autópályán Amerikában

    Lánctalpas rakodóval szívatta egy őrült férfi a rendőröket az autópályán Amerikában


  • Újságíró törhetett rommá egy 65 milliós BMW-t Hollandiában. Egy vízelvezető árokban állt meg fejjel lefelé

    Újságíró törhetett rommá egy 65 milliós BMW-t Hollandiában. Egy vízelvezető árokban állt meg fejjel lefelé