Letartóztatták a tapolcai ámokfutót, aki több autót összetört és majdnem elgázolta a baleseti helyszínelőket is

A Veszprémi Járási Ügyészség indítványára letartóztatta a bíróság azt a férfit, aki húsvét hétfőn előbb személygépkocsival, majd egy tehergépkocsival ámokfutóként közlekedve többek életét veszélyeztette, valamint több autót is megrongált Tapolcán és környékén – derült ki a a Veszprém Megyei Főügyészség sajtóközleményéből.

Mint arról mi is beszámoltunk az 52 éves férfi már április 2-án este autójával olyan sebességgel közlekedett Tapolcán, hogy egy trafóháznak és elosztószekrénynek ütközött, melynek következtében az utca közvilágítása egy időre megszűnt. Ezt követően április 5-én reggel ismét ámokfutásba kezdett. A vádlott előbb egy őt előző személygépkocsira ráhúzta a kormányt, és azzal oldalról ütközött.

Az ütközés következtében a két autó a vízelvezető árokba hajtott, a leszorított gépkocsi pedig fejtetőn állt meg. Személyi sérülés nem történt, de miután a gyanúsítottnál felmerült az ittas vezetés gyanúja, a rendőrök a helyszínen a vezetői engedélyét elvették.

Ez nem gátolta a férfit abban, hogy kora délután egy kisteherautóval induljon el otthonról. Tapolcára érve, áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol érintőlegesen egy szembejövő személygépkocsival ütközött, majd továbbhajtott. Ezt követően egy gyalogátkelőhely előtt álló járműnek ment neki, melyet szintén otthagyott, és elhajtott Monostorapáti felé. A településen a záróvonalat átlépve előzött, közben az előzött jármű oldalának ütközött, majd megállás nélkül továbbment.

Hirdetés

KAPCSOLÓDÓ:

VIDEÓ: A rendőrök közé hajtott, valamint öt autót tört össze egy férfi Tapolcánál


A sérült jármű sofőrje utána hajtott, hogy megállítsa, de ez nem járt eredménnyel, mivel a férfi hirtelen ráhúzta a kormányt és újból nekihajtott.

A férfi rövidesen visszafordult Tapolcára, ahol a forgalmi sávját elhagyva a város szélén több táblát is kidöntött, melyek egyike egy szembejövő járműnek csapódott. A gyanúsított közben visszaért a korábbi balesetének helyszínére, ahol még folyt a helyszínelés.

Az álló kocsisort kikerülve áthajtott a szembejövő sávon, fel a bal oldali útpadkára, ahol a helyszínelő rendőröknek el kellett ugraniuk a gépkocsija elől.

Az ámokfutót végül pár méterrel arrébb egy szembejövő járművel történt frontális ütközés állította meg. Személyi sérülés egyik baleset során sem történt.

A férfit a Tapolcai Rendőrkapitányság őrizetbe vette és többrendbeli közúti veszélyeztetés és cserbenhagyás miatt hallgatta ki gyanúsítottként.

Az ügyészség a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta az ámokfutását felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt elkövető férfi letartóztatását, melyet a Veszprémi Járásbíróság egy hónapra elrendelt.

Forrás: ugyeszseg.hu


MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Pukkant egyet, majd porig égett az M7-esen a luxus Mercedes. A tulajdonos harcban áll a kereskedéssel

    Pukkant egyet, majd porig égett az M7-esen a luxus Mercedes. A tulajdonos harcban áll a kereskedéssel


  • Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel

    Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel


  • Felrobbant és lerepült a szerb elnök Audijának gumiabroncsa menet közben

    Felrobbant és lerepült a szerb elnök Audijának gumiabroncsa menet közben


  • Lánctalpas rakodóval szívatta egy őrült férfi a rendőröket az autópályán Amerikában

    Lánctalpas rakodóval szívatta egy őrült férfi a rendőröket az autópályán Amerikában


  • Újságíró törhetett rommá egy 65 milliós BMW-t Hollandiában. Egy vízelvezető árokban állt meg fejjel lefelé

    Újságíró törhetett rommá egy 65 milliós BMW-t Hollandiában. Egy vízelvezető árokban állt meg fejjel lefelé


  • Rolleressel keveredett vitába, életveszélyesen megsérült

    Rolleressel keveredett vitába, életveszélyesen megsérült


  • Hatvan ember volt a buszon, ami előtt büntetőfékezett egy Mini sofőrje Rákospalotán

    Hatvan ember volt a buszon, ami előtt büntetőfékezett egy Mini sofőrje Rákospalotán


  • Kipufogót kapott ajándékba egy autó bal eleje Kőbányán

    Kipufogót kapott ajándékba egy autó bal eleje Kőbányán


  • Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése

    Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése


  • Lezárások lesznek filmforgatás miatt Budapesten

    Lezárások lesznek filmforgatás miatt Budapesten


  • Kigyulladt egy Toyota Prius egy belvárosi mélygarázsban

    Kigyulladt egy Toyota Prius egy belvárosi mélygarázsban


  • Bosszú: dudálással verik fel hajnalban a lakókat a kamionosok

    Bosszú: dudálással verik fel hajnalban a lakókat a kamionosok


  • Rossz pedálra lépett, betonfalnak csapódott a Nissan sofőrje

    Rossz pedálra lépett, betonfalnak csapódott a Nissan sofőrje


  • Vonat elé hajtott egy rendőrautó. Kamera rögzítette az esetet

    Vonat elé hajtott egy rendőrautó. Kamera rögzítette az esetet


  • Megnyitják a leállósávot az autósok előtt hazánkban

    Megnyitják a leállósávot az autósok előtt hazánkban