Letartóztatták a bottal fenyegetőző autóst, akiről felvételt publikáltunk – VIDEÓ

2023. november 22-én publikáltunk egy nem mindennapi esetet. Botot rántott egy kisteher sofőrje és lesújtott a motorháztetőre, majd ráhúzkodta kormányt a Skodára.

A Pécsi Járásbíróság 2023. december 8. napján elrendelte egy férfi letartóztatását egy hónapra közúti veszélyeztetés bűntette és járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntette alapos gyanúja miatt.

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított 2023. november 22-én a reggeli órákban járművezetéstől eltiltás hatálya alatt vezetett egy kistehergépkocsit a külső forgalmi sávban Pécsett a Maléter Pál úton Siklós irányába.

Mellette, a belső forgalmi sávban haladó sértett férfi által vezetett személygépkocsi mellé érve a gyanúsított szóban megfenyegette a sértetett, majd elővett egy hosszú botot és azzal a lehúzott baloldali ablakon kinyúlva fenyegette a sértettet, majd irányába többször ütő mozdulatot tett. Amikor a forgalommal együtt elindultak, és a gyanúsított a sértett mellé ért, járművét a sértett irányába kormányozta úgy, hogy áttért a másik forgalmi sávba. A sértett az ütközést hirtelen fékezéssel és balra kormányzással tudta elkerülni. A gyanúsított a sértett testi épségét közvetlen veszélynek tette ki.

Hirdetés

A gyanúsítottat a Pécsi Rendőrkapitányság Szabálysértési Hatósága 2023. július 21-én jogerőre emelkedett határozatával eltiltotta a közúti járművezetéstől 12 hónapra, ennek hatálya alatt követte el a terhére rótt fenti bűncselekményt, valamint azt követően 2023. december 7. napján is eltiltás hatálya alatt vezetett kistehergépkocsit Pécsett, ahol a Petőfi Sándor és a József Attila utca kereszteződésében anyagi kárral járó közlekedési baleset részese volt.

A gyanúsított többszörösen büntetett előéletű, ellene jelenleg is több büntetőeljárás van folyamatban. Alaposan feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén újabb, szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt követne el, ezért a bíróság elrendelte a letartóztatását.

A bíróság végzését az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be, így a határozat nem végleges.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Delhusa Gjon idegességében mutatta fel azt az igazolványt, amit nem kellett volna. A rendőrség még elnézést is kért tőle

    Delhusa Gjon idegességében mutatta fel azt az igazolványt, amit nem kellett volna. A rendőrség még elnézést is kért tőle


  • Kötelező, új készülék jöhet az autókba

    Kötelező, új készülék jöhet az autókba


  • 750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon

    750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon


  • Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán

    Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán


  • A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek

    A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek


  • Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki

    Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki


  • Az egyre több áltraffipax egy átverés, amit lehet szeretni!?

    Az egyre több áltraffipax egy átverés, amit lehet szeretni!?


  • Felborult az Erzsébet hídon egy futár a furgonjával

    Felborult az Erzsébet hídon egy futár a furgonjával


  • Figyelmeztet a Magyar Közút! Így alakul az időjárás…

    Figyelmeztet a Magyar Közút! Így alakul az időjárás…


  • Rádudáltak egy taxisra Óbudán, elborult az agya

    Rádudáltak egy taxisra Óbudán, elborult az agya


  • Drón akcióban! Kínos és hajmeresztő jeleneteket rögzített a rendőrség a magasból

    Drón akcióban! Kínos és hajmeresztő jeleneteket rögzített a rendőrség a magasból


  • Gátlástalan audis elé hajtott a Hyundai sofőrje, büntetőfékezés lett a jutalom

    Gátlástalan audis elé hajtott a Hyundai sofőrje, büntetőfékezés lett a jutalom


  • Egy balos kanyarban csúszott meg, fára tekeredett

    Egy balos kanyarban csúszott meg, fára tekeredett


  • Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők

    Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők


  • Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön

    Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön