Lesz felújítás az M7-esen nyáron! Sajnos elkerülhetetlen

Közleményt adott ki az MKIF Zrt. a nyári, M7-est érintő felújítások kapcsán.

Azt írták, hogy a tavalyi évhez hasonlóan, idén is úgy tervezték, hogy a vakáció ideje alatt nem lesznek előre tervezett munkák Budapest és a Balaton (Balatonvilágos) között az M7-es autópályán, viszont az útburkolat állagromlása miatt és így az utazóközönség biztonságának érdekében, sajnos több helyen is elkerülhetetlenné vált a felújítás. A munkák egy része már nem várhat őszig. Azokat a nyári hónapokban el kell végezni.

Hirdetés

„Hogy a legkevésbé akadályozzuk a nyári szezonális forgalmat, ezért a munkák ütemezésekor csak azokon a szakaszokon fogunk munkát végezni, ahol már most is három forgalmi sáv áll a közlekedők rendelkezésére, és ezt is a forgalmi szempontból kevésbé terhelt napokon.”

– tették hozzá.

„Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy:

Csak kedd és péntek közötti napokon lesznek terelések és munkavégzés, június és július hónapban – augusztusban nem,
csak a Budapest felé tartó oldalon, Székesfehérvár és az M0 autóút közötti szakaszon dolgozunk,
és ott is csak úgy, hogy két sávon biztosítani tudjuk a folyamatos haladást, de lesz, amikor pihenőhelyen, csomóponti ágon végezzük a felújítást. Ilyenkor ott zárás is lehetséges. Erről, mint eddig is, előre és időben tájékoztatást adunk, fontos azonban, hogy az őszi időszakban elkerülhetetlen lesz, hogy a Balaton felé tartó oldalon is folytassuk a feladataink elvégzését.

Az M7 autópálya Érd és Székesfehérvár közötti szakaszán az aszfaltburkolat átlagéletkora meghaladja a 15 évet. Az utóbbi időben a pálya ezen szakaszának állapota több helyen is gyorsan romlott. Ezért ezen az 54 km-es autópálya szakaszon a nyári időszakban, legalább 8 km sávhosszban cserélnünk kell a tönkrement burkolatot (a sávhossz jelentése: ha egy 1 km-es autópályaszakasz mindkét oldalán mindkét sávot /külső és belső/ is megújítjuk, az 1*4=4km-nek felel meg).

Hirdetés

Az M7-es nyári felújítása is része Magyarország legnagyobb gyorsforgalmi útfelújításának. Ennek során a 2023 és 2025 közötti három évben az MKIF Zrt. által üzemeltetésre, felújításra átvett 1237 km-ből 538 km út újul meg, kap a tönkrement burkolat helyett új aszfaltot, ha szükséges több rétegben. 2023-ban a teljes főpálya 19%-a újult meg (3,6 millió négyzetméteren), idén újabb 20% megújítását tervezzük (várhatóan 4 millió négyzetmétert). Csak az M7-en idén közel 1,5 millió négyzetméteren terítünk le új burkolatot.

A tereléseket, mint eddig is időben és előre jelezzük Facebook oldalunkon és honlapunkon, valamint az Útinformon keresztül is tájékoztatjuk az utazókat.

Kérjük megértésüket és türelmüket a felújítások alatt, Önökért dolgozunk. Balesetmentes közlekedést kíván az MKIF Zrt.!”

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt

    Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt


  • Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre

    Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre


  • Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül

    Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül


  • Fékezés nélkül csapta el a fiatal lányt. Kamera rögzítette

    Fékezés nélkül csapta el a fiatal lányt. Kamera rögzítette


  • Előzött a teslás a dupla záróvonalon, rendőrautó jött szemből, amivel majdnem ütközött is

    Előzött a teslás a dupla záróvonalon, rendőrautó jött szemből, amivel majdnem ütközött is


  • Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt

    Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt


  • Rókatetemeket aggatott a pótkerekére. Így közlekedett

    Rókatetemeket aggatott a pótkerekére. Így közlekedett


  • Kamionos tolatott vissza, mert elnézte a kihajtót. Az sem zavarta, hogy rálóg a forgalmi sávra

    Kamionos tolatott vissza, mert elnézte a kihajtót. Az sem zavarta, hogy rálóg a forgalmi sávra


  • Kilenc autó ütközött az M0-áson. Torlódásra kell számítani

    Kilenc autó ütközött az M0-áson. Torlódásra kell számítani


  • Dr. Herpy: Egy autónyi távolságért ezt kockáztatod!

    Dr. Herpy: Egy autónyi távolságért ezt kockáztatod!


  • Szabálytalan biciklist gázolt el a taxis. Foghatja a fejét, mert a bringás lelépett

    Szabálytalan biciklist gázolt el a taxis. Foghatja a fejét, mert a bringás lelépett


  • A rendőrök orra előtt forgalommal szemben hajtott be a körforgalomba

    A rendőrök orra előtt forgalommal szemben hajtott be a körforgalomba


  • Ne szépítsük! Ez a BMW-s egy állat! Az ámokfutó taxisnak pedig igen zsíros fuvarja lehetett

    Ne szépítsük! Ez a BMW-s egy állat! Az ámokfutó taxisnak pedig igen zsíros fuvarja lehetett


  • Delhusa Gjon idegességében mutatta fel azt az igazolványt, amit nem kellett volna. A rendőrség még elnézést is kért tőle

    Delhusa Gjon idegességében mutatta fel azt az igazolványt, amit nem kellett volna. A rendőrség még elnézést is kért tőle


  • Kötelező, új készülék jöhet az autókba

    Kötelező, új készülék jöhet az autókba