SOS Mobilgumis
IDŐPONTFOGLALÁS GUMISZERELÉSRE:
+3670-88-585-88
- hirdetés -
kérj ajánlatot itt!
(nézettségünk)

Velünk tartasz?


Lépésben haladt, 30 éve súlyos hiba nélkül vezet. Mégis halálra gázolt egy 23 éves nőt

Lépésben haladt, 30 éve súlyos hiba nélkül vezet. Mégis halálra gázolt egy 23 éves nőt

2020-07-24 Facebook
- hirdetés -

Két év fogházbüntetésre ítélte, továbbá két és fél évre a vezetéstől is eltiltotta a Szolnoki Törvényszék jogerős ítéletében azt a buszsofőrt, aki még 2018. februárjában Kecskemét belvárosában az egyik zebrán elgázolt egy 23 éves nőt, aki a helyszínen életét vesztette. – írja a kti.hu

A buszsofőr helyi járatot vezetett, amikor a baleset történt már épp a garázsba tartott.

A 23 éves nő átkelt volna a zebrán, a szélső sávban közeledő autó – ahogy a szabályok megkövetelik – megállt a gyalogátkelő előtt, azaz, megadta hölgynek az elsőbbséget az akkor még lámpával nem védett zebránál. (A tragédiát követően közlekedési lámpát telepítettek a helyeik szerint mindig is veszélyesnek tartott átkelőhelyhez.)

A busz azonban annak ellenére nem állt meg, hogy egy autó már a zebra előtt állt. Meglehetősen kis sebességgel ugyan, de folyamatosan haladt előre és elgázolta a zebrán elsőbbsége biztos tudatában gyalogló fiatal nőt.

A napokban megszületett másodfokú ítélet lényegében helyben hagyta az év elején első fokon született verdiktet. A bíróság sem súlyosításra, sem enyhítésre nem talált indokot.

A sofőr, mint azt a bíróság szóvivője az ítélet kihirdetése után elmondta, példás közlekedési előéletű és még soha nem volt büntetve. Ugyanakkor súlyosan megsértett egy elemi KRESZ szabályt, ami nem maradhatott következmények nélkül.

- hirdetés -
kérj ajánlatot itt!
(nézettségünk)

A KRESZ külön pontban (43.§) foglalkozik a gyalogosokkal szemben követendő szabályokkal. Ezek közül a legfontosabb, hogy „Kijelölt gyalogosátkelőhelyen a járművel a gyalogosnak elsőbbséget kell adni”. Útkereszteződésben a kanyarodó járművel akkor is elsőbbséget kell adni a gyalogosnak, ha nincs kijelölt gyalogosátkelőhely, amennyiben azon az úttesten halad át, amelyre a jármű bekanyarodik.

Ugyancsak általános szabályként írja elő a KRESZ az autósok számára, hogy a zebrát a járművezetőknek olyan sebességgel szabad csak megközelíteni, hogy szükség esetén elsőbbségadási kötelezettségének eleget tudjanak tenni. Szükség esetén a gyalogátkelőhely előtt akár meg is tudjanak állni.

A 43§ 3. pontja szerint „A kijelölt gyalogosátkelőhely előtt megálló vagy forgalmi okból álló jármű mellett meg kell állni és továbbhaladni akkor szabad, ha a vezető meggyőződött arról, hogy azt a gyalogosok elsőbbségének a megsértése nélkül megteheti”

Ez utóbbi szabályt szegte meg a busz vezetője, amikor annak ellenére nem állt meg a zebra előtt, hogy a mellette lévő sávban egy autó állt. Ebből a szempontból teljességgel közömbös, hogy a szóban forgó autó miért állt ott. Akkor is meg kellett volna állni a buszsofőrnek, ha az a másik jármű csak szabálytalanul leparkolt volna a zebra előtt vagy műszaki okok miatt vesztegel ott.

Bár a KRESZ védi a gyalogosokat a zebrán, nem árt ezért, ha  ők is tisztában vannak  azzal, hogy egy még kis sebességgel közeledő autó is okozhat halálos balesetet, ha gyalogosnak ütközik. És nem árt emlékezni arra a szomorú tényre sem, hogy tudniillik rengetegen nyugszanak a temetőkben, akiknek a zebrán (vagy másol) elsőbbségük volt.

Még akkor is tanácsos körülnézni, ha a gyalogátkelőhelyet jelzőlámpa védi. Soha nem lehet tudni, hogy mikor jön egy ittas vagy kimerült, netán egyszerűen csak figyelmetlen autós, aki nem vette észre, vagy észrevette, de nem érdekelte a piros lámpa.

Még inkább célszerű körülnézni akkor – amúgy olyankor kötelező is –, ha olyan úton kelünk át, ahol nincs lámpa.

Forrás: kozlekedesbiztonsag.kti.hu / F.Gy.A.
Borítókép: police.hu


MEGOSZTOM:

Figyelem!

A cikk 90 napja nem volt frissítve, ezért a benne szereplő információ elavult lehet.

Érdekelhet



2020-11-05 Facebook

Magazinműsor-riport: Büntetőfékezés és egy ítélet volt a téma a Kékfényben – VIDEÓ

A büntetőfékezéssel - ami sajnos mindenki által ismert fogalommá vált hazánkban -...

Nézettségünk: 2020. 3. negyedév

Médiaajánlatunk ITT!

 

Támogatónk

hirdetés

Itt is kövess…

VIBER KÖZÖSSÉGÜNKHÖZ
CSATLAKOZZ ITT:


MŰSOROKKAL, VIDEÓKKAL

csatornánkon
várunk


KERÜLETI FACEBOOK CSOPORTJAINKHOZ
CSATLAKOZZ ITT: