Lengyelországban nyolc százalékosra csökkentik az üzemanyagok áfáját

Lengyelországban az üzemanyagok jövedéki adójának korábbi csökkentése után februártól nyolc százalékosra fogják csökkenteni az üzemanyagok áfáját is, így 5 zloty körüli értékre (mintegy 396 forint) nyomnák le a literenkénti árakat – jelentette be pénteken Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.

Az interia.pl lengyelországi hírportálnak Morawiecki elmondta: jövő héten második inflációellenes csomagot hirdetnek meg a november végi, az üzemanyag-, energia- és gázárak adóit csökkentő első változat után.
Az újabb csomag tartalmazni fogja az üzemanyagok áfájának csökkentését is a jelenlegi 23 százalékról 8 százalékra, az intézkedés február elejétől, fél évig lesz érvényben – közölte a kormányfő.

A lengyel kormány december közepén kérvényezte az Európai Bizottságnál, hogy csökkenthessék az üzemanyagok áfáját. Morawiecki elmondta: az áfa csökkentéséről annak ellenére döntöttek, hogy Brüsszelből még nem érkezett válasz.

Jobban érdekel, mit gondolnak a lengyelek Gorlicében, Szczecinekben, Elkben, Rawiczban vagy Siedlcében, mint a Brüsszelben vagy Berlinben tevékenykedő európai bürokraták nézetei” – jelentette ki.

Morawiecki szerint a lépés következtében további 60-70 garassal (48-55 forint) csökken majd a benzin és a dízel literenkénti ára, így az üzemanyagárak a december eleji, 6 zlotynál (475 forint) is magasabb értékről a jelenlegi mintegy 5,7 zlotyn (451 forint) keresztül 5 zloty körüli értékre csökkenhetnek.

Hirdetés

Az intézkedés jelentős hatással lesz az állami költségvetésre, amelynek bevételeiből hat hónap alatt több mint 3 milliárd zloty (237,6 milliárd forint) esik ki – ismerte be Morawiecki.

Az egész második inflációellenes csomag költségei 6-7 milliárd zlotyt (475-554 milliárd forint) tesznek ki, az első csomag pedig 10 milliárd zloty (785,8 milliárd forint) költségvetési bevételkiesést okoz. Az intézkedések elvárások szerint több mint 1,5 százalékponttal csökkentik az inflációt, amely az év közepén akár 8 százalékos is lehet a lengyel jegybank elemzései szerint.

forrás: MTI
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • 750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon

    750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon


  • Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán

    Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán


  • A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek

    A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek


  • Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki

    Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki


  • Az egyre több áltraffipax egy átverés, amit lehet szeretni!?

    Az egyre több áltraffipax egy átverés, amit lehet szeretni!?


  • Felborult az Erzsébet hídon egy futár a furgonjával

    Felborult az Erzsébet hídon egy futár a furgonjával


  • Figyelmeztet a Magyar Közút! Így alakul az időjárás…

    Figyelmeztet a Magyar Közút! Így alakul az időjárás…


  • Rádudáltak egy taxisra Óbudán, elborult az agya

    Rádudáltak egy taxisra Óbudán, elborult az agya


  • Drón akcióban! Kínos és hajmeresztő jeleneteket rögzített a rendőrség a magasból

    Drón akcióban! Kínos és hajmeresztő jeleneteket rögzített a rendőrség a magasból


  • Gátlástalan audis elé hajtott a Hyundai sofőrje, büntetőfékezés lett a jutalom

    Gátlástalan audis elé hajtott a Hyundai sofőrje, büntetőfékezés lett a jutalom


  • Egy balos kanyarban csúszott meg, fára tekeredett

    Egy balos kanyarban csúszott meg, fára tekeredett


  • Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők

    Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők


  • Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön

    Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön


  • Pukkant egyet, majd porig égett az M7-esen a luxus Mercedes. A tulajdonos harcban áll a kereskedéssel

    Pukkant egyet, majd porig égett az M7-esen a luxus Mercedes. A tulajdonos harcban áll a kereskedéssel


  • Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel

    Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel