Hirdetés

Gondolkodtató
A legrosszabb utak Budapesten? Összegyűjtöttük veletek!
A legrosszabb utak Budapesten? Összegyűjtöttük veletek!
Hirdetés

Néhány napja posztoltunk egy fotót, amin nagyon sokan „kikészültek”, még a média is felkapta!
Ez volt az:

Fotó: Olvasónk, Császár Péter

Az index itt írt róla, a HVG pedig itt!

Ennek kapcsán jött az ötlet, hogy gyűjtsük össze a leggázosabb budapesti utakat!

Itt tartunk pillanatnyilag, ezeket szedtétek össze kb. 1 nap alatt:

A legdurvább, amit jelentetettek, talán ez volt:

Zugló, Ilka utca (kiálló szögek)

Olvasónk ezt kommentálta az általa küldött fotóhoz:

„Zugló, Ilka utca, ilyen szögek állnak ki az úttestből több helyen. Néhány éve le volt zárva az egész utca, felújították. Tavaly a Thököly útnál beszakadt az egész aszfalt egy autó alatt. Most ugyanilyen beszakadt rész van kicsit feljebb, látható, hogy a víz már 30 cm-es rést mosott ki a teljes úttest alól, ahol kukás autó és teherautók is járnak.”

 

A többi szakasz, amik jöttek kommentben

  1. A Polus center melletti Szilas park utca
  2. Nagykőrösi út a 18. kerületben, Pestszentimrén. Olyan, mint a háborgó tenger.
    Érthetetlen dolog számomra, hogy régen miből tudták megépíteni és most az ilyen-olyan adókból meg nem tudják fenntartani.
  3. 10. kerület, Kozma utca
  4. Az M3-as kivezetőjénél a Metro áruház után, Fót felé.
  5. 10. kerület, Gém utca.
  6. 11. kerületi, Fehérvári út
  7. 10. kerület, Algyógyi utca
  8. 9. kerület, Közraktár u.
  9. 11. ker Budafoki út belső fele
  10. 18. kerület, Gyömrői úti szakasz, az 1-es terminál és csévéző u. között.
  11.  3. kerület Váradi utca, Vörösvári út – Bécsi út közötti szakasz.
  12. 15. kerület, Mogyoród útja (Erről készült a csodafotó) 🙂
  13. Cinkotai út, XVI – XVII ker. határán.
  14. Csepel, Szebeni utca. Elejétől a végéig.
  15. 10 kerület Mádi utca. A Kada utca és Sibrik Miklós út közti szakasz, gyerek korom óta csak foltozgatva van. Most vagyok 34. De a Sibrik Miklós út is siralmas. Továbbá a Gyömrői út. Teszem hozzá ez utóbbin elég nagy a forgalom.
  16. 15. ker. Újpalota, Erdőkerülő út.
  17. Cinkotai út Simongát út, Csévéző út Bélatelepi út, Gyömrői út, Bökényföldi út Rákosliget határút, Ferihegyre vezető út külső része, Teleki utca, Liget utca Fedezék utca
  18. 3. ker. Békásmegyer, Madzsar József utca
    10. ker. Sírkert utca
  19. 18. kerület Üllői út vége, a Szarvascsárda tértől Vecsésig szörnyű!!!
  20. 12. kerület, Irhás árok
  21. 13.kerület Göncöl utca és folytatása a Röppentyű utca
  22. 12. kerület, Magas út
  23. XIV. kerület Mogyoródi út, főleg a befelémenő részen a Róna utca után. Mindegyik jó mimőségű, Ergessy, Fogarasi a környékén, ez valahogy kimaradt.
  24. 17. kerület, Zrínyi utca. A Kucorgó tér és a városhatár között az egyik irányban felújították, a másik irányba csapnivaló. A Kucorgó tér – Péceli út szakaszon mindkét irányban szörnyű.
  25.  3. Kerület Czetz János utca egész szakasza, itt a 134-es busz felhasználói is szidnak mindenkit
  26. 8. ker. Tömő utcába jártatok, a Szigony és a Balassa között. Csak gyalog ajánlom.
  27. 10. kerület Korponai utca
  28. 13 ker vágány utca ott a buszok is csak 10 el mennek és a tatai ut.

 

Ha a kellő mennyiség összegyűlik, továbbítjuk az adott közút kezelőjének!

Várjuk a továbbiakat is ebben a posztban és frissítjük a cikket!!!

MEGOSZTOM:


Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés