Látványosan nőtt a négyévszakos abroncsok iránti kereslet 

Látványosan nőtt a négyévszakos abroncsok iránti kereslet Európában: az idei év első három hónapjában 14 százalékkal több fogyott belőlük, mint tavaly ugyanebben az időszakban – közölte a Magyar Gumiabroncs Szövetség az ETRMA friss adataira hivatkozva.

Ez a szegmens a személyautó-abroncsok növekedésének legfőbb motorja: az összesített eladások 3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet, és már megközelítik a 2019-es, járvány előtti volumeneket.

A többi kategória azonban nem teljesít ilyen jól. A teherautókra szánt abroncsokból 4 százalékkal kevesebbet adtak el az év elején, a mezőgazdasági gumiknál szintén 4 százalékos visszaesés látható, és ezek az értékek még mindig messze elmaradnak a pandémia előtti szinttől. A motorkerékpárok és robogók piacán ezzel szemben 7 százalékos növekedést mértek.

  • Audis csapódott szalagkorlátról szalagkorlátra, majd autószállító trélernek rohant az M43-ason

    Olvasónk felvétele mutatja, ahogy egy jármű – látható ok nélkül – előbb a jobb oldali szalagkorlátnak csapódik, majd kis híján elsodorja a beküldő autóját. Ezt követően átsodródik a másik sávba, nekiütközik a bal oldali szalagkorlátnak is, végül belerohan az előtte haladó autókat szállító szerelvénybe.

A Magyar Gumiabroncs Szövetség emlékeztetett: a hazai iparág a GDP több mint 2 százalékát termeli, éves szinten pedig már 529 milliárd forintot meghaladó értékben adtak el gumikat belföldön és külföldön együttvéve. Az exportban Magyarország ma már a világ 15. legnagyobb abroncskivitelője, míg két évtizeddel ezelőtt még csak a 35. helyen állt.

MEGOSZTÁS
Üzleti kapcsolatfelvétel: LinkedIn