Lassan ment át egy körforgalmon. Az áldozatnak két foga kiesett, úgy megütötték

Garázdaság és testi sértés miatt emelt vádat az Egri Járási Ügyészség egy 35 éves férfi ellen, aki tavaly júniusban többször megütötte egy autó sofőrjét, amiért az szerinte túl lassan ment át egy körforgalmon. A támadó olyan erősen ütött, hogy az áldozatának két foga kiesettírjta meg a Blikk.

Az eset még 2023 nyarán történt Egerben, a Kertész út és a Hadnagy utca kereszteződésében lévő körforgalomnál. Egy teherautó sofőrje túl lassúnak találta azt, ahogy az előtte haladó autó átmegy a körforgalmon, ezért a körforgalom után a szembe jövő sávba átlógva kielőzte, majd az úton keresztbe elállta az útját.

Hirdetés

Kiszállt a járműből, és szidni kezdte a szerinte túl lassú sofőrt. Az nem szállt ki a kocsijából, de a teherautó vezetője a lehúzott ablakon keresztül, válogatott szidalmak közepette ököllel többször fejen ütötte. Az autó vezetőjének két foga sérült meg az ütések miatt.

A támadó később kártérítést fizetett az áldozatnak, az ügyészség 60 nap elzárást kért rá – írja a Heol.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Kemény autós üldözés volt Budapesten. A TEK is megjelent

    Kemény autós üldözés volt Budapesten. A TEK is megjelent


  • 47 sávot figyelnek összesen a szerdától már élesben működő új sebességmérők Budapesten

    47 sávot figyelnek összesen a szerdától már élesben működő új sebességmérők Budapesten


  • Utánfutó szabadult el az M3-ason. Önálló életre kelt a vontatmány

    Utánfutó szabadult el az M3-ason. Önálló életre kelt a vontatmány


  • Részegen, frontálisan tört rommá egy taxit a Fiumei úton a Suzuki sofőrje

    Részegen, frontálisan tört rommá egy taxit a Fiumei úton a Suzuki sofőrje


  • Kinyílt az ajtó, majd hullott ki minden (is) a Suzukiból. A megállás sem ment simán a sofőrnek

    Kinyílt az ajtó, majd hullott ki minden (is) a Suzukiból. A megállás sem ment simán a sofőrnek


  • Nem adta ki a drift egy veszprémi körforgalomban

    Nem adta ki a drift egy veszprémi körforgalomban


  • Csúnyán elintézte a BMW-t. Kőbányán, az Újhegy parkba sikerült landolni a sofőrnek

    Csúnyán elintézte a BMW-t. Kőbányán, az Újhegy parkba sikerült landolni a sofőrnek


  • Bent ragadt a vasúti átjáróban az autós, jött a vonat…

    Bent ragadt a vasúti átjáróban az autós, jött a vonat…


  • Újabb felvételt kaptunk a babát a hátán szállító rolleresről

    Újabb felvételt kaptunk a babát a hátán szállító rolleresről


  • Kisbabával a hátán, közel 50-nel száguldott egy elektromos rollerrel Budaörsön

    Kisbabával a hátán, közel 50-nel száguldott egy elektromos rollerrel Budaörsön


  • Halálos baleset történt az M1-esen, lezárták a sztrádát a főváros felé

    Halálos baleset történt az M1-esen, lezárták a sztrádát a főváros felé


  • Friss hírek érkeztek Sallai Nóra állapotáról

    Friss hírek érkeztek Sallai Nóra állapotáról


  • Hiába hagyták ujjnyira lent az ablakot, mégis megtörtént a baj egy budapesti mélygarázsban

    Hiába hagyták ujjnyira lent az ablakot, mégis megtörtént a baj egy budapesti mélygarázsban


  • Élő videóban közvetítette driftelését egy BMW-s Ózdon. A rendőrség elfogta

    Élő videóban közvetítette driftelését egy BMW-s Ózdon. A rendőrség elfogta


  • Tragédia történt Szentendrénél: a Dunába hajtott egy autó

    Tragédia történt Szentendrénél: a Dunába hajtott egy autó