Különleges népszokás Újpalotán: egymás autóit tologatják parkolóhelyért a lakók

A kerület egyik lakótelepén csak így lehet megoldani, hogy elférjen mindenki autója.

A lakótelepen mostanra nincs elég parkolóhely, ezért a lakók hallgatólagosan azt találták ki, hogy a kocsik egymás elé is beállnak, viszont a sofőrök nem húzzák be a kéziféket, így, egyszerűen odébb lehet tolni az előtte parkoló autót.

Jellemzően két lakásra jut egy parkolóhely, kocsiból viszont több van, így aztán a kocsikkal sokszor keresztben kénytelenek beállni más autók elé. A Tények riportja szerint a rendszer addig működik is, amíg nem érkezik olyan, aki nem ismeri.

Az egyik lakó szerint reggel hosszasan megy a „csocsózgatás”, a kora reggel elsőként indulóknak a legnehezebb, mert akár 8-10 parkoló autót is arrébb kell tolniuk, mire el tudnak indulni.

Láthatóan nem mai az ötlet sem, már 2014-es utcaképen is látszik, hogy így csinálták:

A közlekedési szakjogász szerint a helyi megoldással csak az a gond, hogy a KRESZ-be ütközik, mely szerint mindig úgy kell megállni, hogy a közlekedés más résztvevőit ne akadályozzuk, és ne veszélyeztessük. A Tények riportja a helyi „népszokásról”.

Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20180111_parkolas_ujpalota

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • 750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon

    750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon


  • Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán

    Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán


  • A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek

    A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek


  • Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki

    Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki


  • Az egyre több áltraffipax egy átverés, amit lehet szeretni!?

    Az egyre több áltraffipax egy átverés, amit lehet szeretni!?


  • Felborult az Erzsébet hídon egy futár a furgonjával

    Felborult az Erzsébet hídon egy futár a furgonjával


  • Figyelmeztet a Magyar Közút! Így alakul az időjárás…

    Figyelmeztet a Magyar Közút! Így alakul az időjárás…


  • Rádudáltak egy taxisra Óbudán, elborult az agya

    Rádudáltak egy taxisra Óbudán, elborult az agya


  • Drón akcióban! Kínos és hajmeresztő jeleneteket rögzített a rendőrség a magasból

    Drón akcióban! Kínos és hajmeresztő jeleneteket rögzített a rendőrség a magasból


  • Gátlástalan audis elé hajtott a Hyundai sofőrje, büntetőfékezés lett a jutalom

    Gátlástalan audis elé hajtott a Hyundai sofőrje, büntetőfékezés lett a jutalom


  • Egy balos kanyarban csúszott meg, fára tekeredett

    Egy balos kanyarban csúszott meg, fára tekeredett


  • Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők

    Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők


  • Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön

    Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön


  • Pukkant egyet, majd porig égett az M7-esen a luxus Mercedes. A tulajdonos harcban áll a kereskedéssel

    Pukkant egyet, majd porig égett az M7-esen a luxus Mercedes. A tulajdonos harcban áll a kereskedéssel


  • Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel

    Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel