Közúti közlekedési környezetvédelmi akció – több mint 900 járműből tizenhetet kellett vizsgára berendelni

Szeptemberben huszonötödik alkalommal ellenőrizték egy héten át közúti mérésekkel a gépkocsik környezetvédelmi állapotát Budapesten és három vidéki nagyvárosban.

A szakemberek 30 fővárosi, debreceni, győri és szegedi helyszínen a tervezettnél másfélszer több, 918 ellenőrzést végeztek el. Komolyabb problémák miatt tizenhét gépjárművet hívtak be műszaki vizsgára – tájékoztatott hétfőn az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Az ITM támogatásával, a Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. szervezésében megvalósuló akció negyedszázados múltra tekint vissza.

A hagyományos őszi ellenőrzéssorozatban a hazai gépkocsiállomány átlagos környezetvédelmi állapotát mérik fel, annak változását vizsgálják és értékelik.

A területi kormányhivatalok közlekedési hatósági munkatársai idén is minden nap másutt, a fővárosban összesen tizenöt, a vidéki megyeszékhelyeken öt-öt helyszínen dolgoztak szeptember utolsó hetében – ismertette a minisztérium közleménye.
A felmért állomány nagyobbik fele személygépkocsi, minden tíz autóból hat benzinüzemű, négy pedig dízeles volt. Átlagéletkoruk a tizenöt évet közelíti, de viszonylag nagy a szórás, Budapesten tizennégy, Szegeden közel tizenhét esztendő volt a megállított kocsik átlagos kora.

A kishaszongépjárművek és nyerges vontatók sokkal fiatalabbak, az e kategóriákból vizsgált járművek átlaga nem éri el a tíz évet sem.

Kihasználtságuk funkciójukhoz igazodva eltérő: a személyautók kilométerórái átlagosan mintegy 200 ezer, a kishaszongépjárműveké hozzávetőleg 270 ezer, a tehergépjárműveké közel 500 ezer, a nyerges vontatók pedig majdnem 740 ezer megtett kilométert mutattak.

Hirdetés

Az ezredfordulón még mindössze a dízelmotoros autók fele, a benzinmotorosok kétharmada felelt meg a követelményeknek. A rendszeres ellenőrzés és tájékoztatás hatására az elmúlt években tíz vizsgált járműből átlagosan már csak egy-két esetben találtak kifogásolnivalót a szakemberek.

A megfelelési arány idén is hasonlóképpen alakult:

A benzines autók több mint nyolcvan, a dízelesekének több mint kilencven százaléka találtatott kifogástalannak. A legjobban a fővárosi dízelüzemű állomány teljesített 95 százalékra kerekíthető értékkel, a legtöbb baj a győri benzinesekkel volt, ezek kevesebb mint háromnegyede nem akadt fenn a rostán.

Az ITM közleménye idézi Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkárt, aki elmondta:

„A járműállomány jobb környezetvédelmi mutatói mérséklik a környezeti terhelést, javítják a levegő minőségét. A közúti közlekedési környezetvédelmi akcióban dolgozó kollégák már második éve produkálnak jelentősen nagyobb mérési darabszámot.

A kirívóan rossz állapotú, erősen szennyező gépkocsival közlekedőknek két hónapon belül időszakos műszaki-környezetvédelmi vizsgálaton kell megjelenniük járműveikkel.

A tisztább településekért a gépkocsik állapotának javításával is tehetünk, egy-egy autó szennyezése karbantartással, korszerűsítéssel akár meg is felezhető” – jelentette ki az államtitkár.

Borítóképünk illusztráció! Forrás: MTI
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Menteni indult, de a tűzoltó is beborult az árokba, annyira csúszott az út

    Menteni indult, de a tűzoltó is beborult az árokba, annyira csúszott az út


  • 300 millió forintos bírságot halmozott fel jogosulatlan autópálya használat miatt

    300 millió forintos bírságot halmozott fel jogosulatlan autópálya használat miatt


  • Elképesztő felvétel készült egy VW Touareg sofőrjének ámokfutásáról Budapesten

    Elképesztő felvétel készült egy VW Touareg sofőrjének ámokfutásáról Budapesten


  • Porsche zuhant a Feneketlen-tóba Gödön

    Porsche zuhant a Feneketlen-tóba Gödön


  • Kamera rögzítette: Elvesztette uralmát a pickup sofőrje az M5-ösön

    Kamera rögzítette: Elvesztette uralmát a pickup sofőrje az M5-ösön


  • Soroksári frontális ütközés: Egyéves gyermek is megsérült a balesetben

    Soroksári frontális ütközés: Egyéves gyermek is megsérült a balesetben


  • Halálra gázolt egy nőt. Azt hitte egy őz volt és továbbhajtott

    Halálra gázolt egy nőt. Azt hitte egy őz volt és továbbhajtott


  • Rombolt a BMW-vel, majd el akart tűnni, de felvette a kamera

    Rombolt a BMW-vel, majd el akart tűnni, de felvette a kamera


  • Ronggyá törtek egy Porschét Tarján térségében

    Ronggyá törtek egy Porschét Tarján térségében


  • Benéztek a kocsiba a rendőrök – Nem bírták ki röhögés nélkül

    Benéztek a kocsiba a rendőrök – Nem bírták ki röhögés nélkül


  • Lézerrel „támadt” a Peugeot sofőrje az M2-esen

    Lézerrel „támadt” a Peugeot sofőrje az M2-esen


  • Várj! Emiatt pillanatnyilag még nem lehet LED-et építeni a halogénfényszórós autókba Magyarországon

    Várj! Emiatt pillanatnyilag még nem lehet LED-et építeni a halogénfényszórós autókba Magyarországon


  • Bent maradt a sérült járműben. Hatalmas sebességgel belerohantak az M3-ason

    Bent maradt a sérült járműben. Hatalmas sebességgel belerohantak az M3-ason


  • Friss hírek Sallai Nóra állapotáról. A történtek ellenére pozitív és elszánt

    Friss hírek Sallai Nóra állapotáról. A történtek ellenére pozitív és elszánt


  • Hat gépjármű ütközött össze az M3-ason. Teljes útzár!

    Hat gépjármű ütközött össze az M3-ason. Teljes útzár!