Közleményt adott ki az ORFK a napközben általunk közzétett videó miatt

Mint arról ma napközben beszámoltunk, egy rendőrautó sofőrje büntetőfékezett egy autós előtt az M1-M7 bevezető szakaszán.

„Ahogy a felvételen is látszódik, záróvonal volt azon a szakaszon, ahol fékezett a rendőr. Onnan már nem sorolhatott volna jobbra…”

– írta meg olvasónk, aki kérésünkre további információkat is megosztott:

„Nem szállt ki a rendőr, szirénát nem kapcsolt, nem igazoltatott. Egyedül ült az autóban, társa nem volt. Tükörből úgy láttam, hogy közel állóra fékeztek, de nem álltak meg. A fékezés után besorolt a BAH csomópont felé tartó sávba, sokáig mögöttem jött pár autó távolságra, majd az Alkotás úton előzött meg.”

Ahogy azt mindig le szoktuk írni az ilyen eseteknél: Nem tudjuk, hogy rendőr vezette-e a járművet! Amit tudunk, hogy az ilyen eseteket tapasztalatunk szerint ki szokta vizsgálni a rendőrség.

Hirdetés

Elege lett a RENDŐRAUTÓ SOFŐRJÉNEK, közel ÁLLÓRA FÉKEZETT egy autó előtt az M1-M7 bevezetőn

FRISSÍTÉS: Az ORFK közleményt adott ki 👉 https://bpiautosok.hu/kozlemenyt-adott-ki-az-orfk-a-napkozben-altalunk-kozzetett-video-miatt/ OLVASÓNKTÓL KAPOTT INFORMÁCIÓK: https://bpiautosok.hu/elege-lett-a-rendorauto-soforjenek-kozel-allora-fekezett-egy-auto-elott-az-m1-m7-bevezeton/ FŐ TÁMOGATÓNK, A NEXTBASE. Fedélzeti kameráikat keresd itt: https://www.mediamarkt.hu/hu/search.html?storeId=103952&langId=-19&searchProfile=onlineshop&channel=mmhuhu&searchParams=&path=&query=nextbase És a KpST Park: https://kpst.hu ÍGY KERÜLHETSZ TÁMOGATÓINK KÖZÉ: https://bpiautosok.hu/tamogatonk-a-te-ceged-jelenj-meg-nalunk-a-youtube-on-es-a-bpiautosok-hu-n/ ——————— TÁMOGATÓINK: https://www.stabil-fedel.hu – Minőségi tetőfedés kedvező áron, árgaranciával https://fellpack.hu – FELLPACK.HU – Csomagolóanyagok széles választéka raktárról – Zacskó, zsák, doboz, boríték, ragasztószalag és sok minden más https://autovignet.hu – Autópálya matrica vásárlás online https://gyertyakovacs.hu – A tortadíszek világa – Gyertyakovács Kft.

A cikkben ígértük, hogy beszámolunk a további fejleményekről!

Délután 4 óra előtt néhány perccel az ORFK a poilice.hu-n egy közleményt adott ki az esettel kapcsolatban:

Az interneten terjed egy felvétel, amely szerint az M1-M7-es autópálya bevezető szakaszán egy rendőrautó büntetőfékezéssel megállásra kényszerített egy személyautót. Mélyen elítéljük az ilyen magatartást, amelyet senki, semmilyen közlekedési szituációban nem alkalmazhat.

Az esettel kapcsolatban a szükséges intézkedést megtettük.”

Az intézkedést csak megerősíteni tudjuk, portálunkat valóban megkereste a publikálást követően haladéktalanul a rendőrség, akikkel természetesen mint mindig, együttműködtünk.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Hajmeresztő, amit az M7-esen művelt a Mercedes sofőrje

    Hajmeresztő, amit az M7-esen művelt a Mercedes sofőrje


  • A motor is kiszakadt, akkora erejű volt az ütközés az M85-ösön

    A motor is kiszakadt, akkora erejű volt az ütközés az M85-ösön


  • Hatalmas uszály ütközött a Margit híd lábának

    Hatalmas uszály ütközött a Margit híd lábának


  • Dr. Herpy Miklós szerint a gazdagok nevetnek a gyorshajtási büntetéseken. Tett javaslatot rá, hogy ez mitől változna

    Dr. Herpy Miklós szerint a gazdagok nevetnek a gyorshajtási büntetéseken. Tett javaslatot rá, hogy ez mitől változna


  • Buszmegállóban várakozók közé csapódott egy autó Debrecenben

    Buszmegállóban várakozók közé csapódott egy autó Debrecenben


  • 15 kilométeres a dugó az M1-esen. Két baleset is történt

    15 kilométeres a dugó az M1-esen. Két baleset is történt


  • Igencsak meglepte a kukásokat egy suzukis a 16. kerületben

    Igencsak meglepte a kukásokat egy suzukis a 16. kerületben


  • Öt méter mély munkagödörbe zuhant egy autó a 13. kerületben

    Öt méter mély munkagödörbe zuhant egy autó a 13. kerületben


  • Villamosperonra hajtott, két embert elütött egy autó

    Villamosperonra hajtott, két embert elütött egy autó


  • Tóth Gabi sem tetszett neki, aztán rátaláltak a rendőrök az igazira

    Tóth Gabi sem tetszett neki, aztán rátaláltak a rendőrök az igazira


  • „Közúti gyilkosság”, mint vád gyors bevezetését sürgetik Franciaországban

    „Közúti gyilkosság”, mint vád gyors bevezetését sürgetik Franciaországban


  • Összeveszett az asszonnyal. Az autósok felé csapkodott ásóval a dühös férfi

    Összeveszett az asszonnyal. Az autósok felé csapkodott ásóval a dühös férfi


  • Kettőt villantottak rá, már taposott is a fékbe, majd kipattant az autóból. Ilyen miatt ne villogj!

    Kettőt villantottak rá, már taposott is a fékbe, majd kipattant az autóból. Ilyen miatt ne villogj!


  • A Nagykőrösi úton vezette le a karácsony előtti feszültséget két volvós

    A Nagykőrösi úton vezette le a karácsony előtti feszültséget két volvós


  • Fékezés nélkül szállt bele a furgonos egy kisteherautóba az M0-son

    Fékezés nélkül szállt bele a furgonos egy kisteherautóba az M0-son