Közlekedési lámpának „nézte” a Holdat a Tesla önvezető rendszere

A teljesen vezető nélküli autók kora már csupán egy karnyújtásnyira van, ám az alábbi eset is jól bizonyítja, hogy a technológia – bár már igencsak megbízható – még messze nem hibátlan.

A Twitteren kezdett futótűzként terjedni egy felvétel, amit a napokban tett közzé egy Tesla tulajdonosa- szúrta ki az alapjarat.hu. Autójával egy gyorsforgalmi úton haladt az önvezető mód pedig aktiválva volt. A rendszer azonban többször is furcsa hibát vétett.

Sárgán világító közlekedési lámpának hitte ugyanis a Holdat több alkalommal is, így működésbe léptette a fékező mechanizmust is, ami lássuk be elég veszélyes szituációkat tud szülni.

 

Hirdetés

Szerencsére baleset nem történt a kis baki miatt, de ebből is látszik, hogy a sofőr figyelmére egyelőre még szükség van önvezető mód ide vagy oda. Egyébként maga Elon Musk is többször felhívta már a Tesla tulajok figyelmét arra, hogy fontos, hogy mindig tartsák a szemüket az úton akkor is, ha bekapcsolják az Autopilot funkciót.

Forrás: Twitter
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése

    Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése


  • Lezárások lesznek filmforgatás miatt Budapesten

    Lezárások lesznek filmforgatás miatt Budapesten


  • Kigyulladt egy Toyota Prius egy belvárosi mélygarázsban

    Kigyulladt egy Toyota Prius egy belvárosi mélygarázsban


  • Bosszú: dudálással verik fel hajnalban a lakókat a kamionosok

    Bosszú: dudálással verik fel hajnalban a lakókat a kamionosok


  • Rossz pedálra lépett, betonfalnak csapódott a Nissan sofőrje

    Rossz pedálra lépett, betonfalnak csapódott a Nissan sofőrje


  • Vonat elé hajtott egy rendőrautó. Kamera rögzítette az esetet

    Vonat elé hajtott egy rendőrautó. Kamera rögzítette az esetet


  • Megnyitják a leállósávot az autósok előtt hazánkban

    Megnyitják a leállósávot az autósok előtt hazánkban


  • Ez ciki: 200-ig nyomta a gázt. Nem sejtette ki jön mögötte

    Ez ciki: 200-ig nyomta a gázt. Nem sejtette ki jön mögötte


  • 5 rendőrautó kellett, hogy elkapják a győri ámokfutót

    5 rendőrautó kellett, hogy elkapják a győri ámokfutót


  • A rolleres nem állt meg, két autó is elütötte majdnem. Nem ússza meg olcsón

    A rolleres nem állt meg, két autó is elütötte majdnem. Nem ússza meg olcsón


  • Percekig tökölt az autópályán, hogy visszatolasson, mert elnézte a lehajtót

    Percekig tökölt az autópályán, hogy visszatolasson, mert elnézte a lehajtót


  • 17 éves fiú mentette meg egy férfi életét a trolin

    17 éves fiú mentette meg egy férfi életét a trolin


  • Volt dolguk a tűzoltóknak Hajdú-Bihar vármegyében

    Volt dolguk a tűzoltóknak Hajdú-Bihar vármegyében


  • Részeg volt. A villamossíneken behajtott az alagútba a Fővám téren

    Részeg volt. A villamossíneken behajtott az alagútba a Fővám téren


  • Vonalban lehetett a párjával, miközben halálos balesetet szenvedett

    Vonalban lehetett a párjával, miközben halálos balesetet szenvedett